Nőgyógyászati és terhesgondozási szakrendelésünk pesti és budai orvosi centrumunkban egyaránt elérhető. Szakrendelésünk magában foglalja az általános nőgyógyászati szűrővizsgálatokat, panaszok kivizsgálását és azok személyre szabott kezelését. Színvonalas környezetben, a legkorszerűbb eszközökkel felszerelt rendelőinkben az alábbi szolgáltatásokat nyújtjuk:
Szakmailag maximálisan felkészült szakorvosaink korszerűen felszerelt, színvonalas környezetben, empatikus hozzáállással várják pácienseiket.
Sok éves szakértelmünk a legnagyobb garancia arra, hogy a Körúti Orvosi Centrum mindkét klinikáján, a legjobb ellátást nyújtsuk pácienseinknek.
Orvosaink mondják:
„Évente javasolt nőgyógyászati szűrővizsgálaton részt venni, panaszok esetén pedig feltétlenül szakorvoshoz fordulni, mert az elhanyagolt gyulladásos, fertőző megbetegedések meddőséget okozhatnak, sőt, akár a születendő magzatot is megbetegíthetik”
Milyen esetekben érdemes mielőbb nőgyógyászhoz fordulni?
Az akkut problémákon kívül panaszmentesség esetén is ajánlott legalább évente egyszer felkeresni a nőgyógyászati szakrendelést, kontroll vizsgálat, megelőzés és rákszűrés céljából. Fontos tudni, hogy az időben felismert kóros elváltozások könnyebben orvosolhatók, általuk súlyos betegségek előzhetők meg.
Nőgyógyászati magánrendelés
A nőgyógyászat a női reproduktív szervek vizsgálatával és gyógyításával foglalkozó orvostudományi ág. Nemcsak betegségek, hanem szűrés és megelőzés céljával is fontos és ajánlott felkeresni a nőgyógyászati magánrendelést, melyek révén időben diagnosztizálhatók a fertőzések, elváltozások, illetve a daganatos megbetegedések.
A nőgyógyászathoz kapcsolódó terület a szülészet, amely a családtervezés fázisától a terhesgondozáson át a szülés utáni ellátásig segíti a nőket az érintett kérdésekben.
A női kismedence szervek és felépítésük
A méhet szaknyelven uterusnak nevezzük. Mérete változó, amely függ az életkortól, a szülések számától és további egyedi tényezőktől. Alakját tekintve leginkább egy fordított körtére emlékeztet. Nagyjából, átlagosan 7 cm hosszúságú, legszélesebb pontja 4.5 cm, vastagsága körülbelül 2-3 cm, súlya pedig 30 és 150 gramm közt változik. Három fő részre tagolható: méhtest (corpus uteri), méhüreg (cavum uteri) és méhnyak (cervix uteri). A kismedencén belül a húgyhólyag és a végbél közt találjuk. A méhüreg három nyílással rendelkezik: kétoldalt fent a petevezetékekkel van összeköttetésben, alul pedig az alsó részen a méhnyak és a méhszáj a hüvelybe nyílik. Falát simaizom alkotja, kívülről pedig többnyire hashártya fedi. Belülről – a menstruációs ciklus fázisától függően – változó vastagságú nyálkahártya béleli, ezt endometriumnak nevezi a szaknyelv.
A petevezeték, vagy méhkürt, azaz a tuba uterina, egy tölcsérszerű módon szélesedő, nagyjából 10-13 cm hosszú járat. A méh felől indul a petefészkek irányába és ott aztán felülről borul rá a petefészkekre. A petevezeték a hasüregbe nyílik. Végén úgynevezett rojtok találhatók, amelyek a petesejteket terelik be a vezetékbe, egy-egy rojt pedig a petefészekkel is összeköttetésben van. A rojtok legvégén a tubák nyálkahártyája az azt borító hashártyában folytatódik.
A petefészek egy páros, körülbelül mandula méretű szerv. A méh két oldalán, a hasüreg hátsó falán helyezkedik el a kismedencében. Két főbb részét különböztetjük meg, a kéregállományt és a velőállományt. Legfontosabb feladata a petesejtek termelése, valamint belső elválasztású mirigyként is funkcionál, tehát hormonokat – tüsző- és sárgatest hormonokat termel. Működése 28 napos ciklusonként változik és a menopauzával pedig megszűnik, az állománya is csökkenésnek indul.
A női ciklus felénél következik be a peteérés. Ekkor a petesejt tüszővé érik, mely aztán megreped és a benne található érett petesejt kikerül a hasüregbe. Onnan a pete a petevezetékbe kerül, a tüsző pedig sárgatestté alakul. Amennyiben a petesejt nem termékenyül meg, akkor a sárgatest elsorvad. A méhnyálkahártyának nem kell a pete befogadására koncentrálnia, így az endometrium lelökődik és vérzés kíséretében távozik a szervezetből. Ezt a jelenséget nevezzük menstruációnak.
Hogyan történik a vizsgálat a nőgyógyászati magánrendelésen?
Az általános nőgyógyászati vizsgálat mindig az anamnézissel, azaz a kórelőzmény felvételével indul, melyet egy kötetlen és általános beszélgetésként kell elképzelni. A kérdések kitérnek:
- a menstruációra – első menzezsz időpontja, ciklus hossza, menzesz erőssége, utolsó menzesz időpontja
- a szülésre – volt-e már terhesség, ha igen, akkor hány alkalommal és hogyan zajlott
- családi betegségekre, örökölt hajlamokra
- a fogamzásgátlásra – milyen módszerrel, eszközzel történik, tabletta vagy spirál esetén mennyi ideje van használatban az adott készítmény
- a betegségekre, kismedencei műtétekre, szövettani eredményekre
- utolsó méhnyakrák szűrés eredményeire.
A kérdéseket követően fizikai vizsgálat történik. A beavatkozás bizonyos típusaihoz úgynevezett kacsát alkalmazunk, mely segít a hüvely pontos és megfelelő feltárásában.
Másik vizsgálati típus a hüvelyi ultrahang, mely egy gyors és fájdalommentes képalkotó módszer és segítségével a teljes kismedence láthatóvá válik a zselével bevont és a hüvelybe csúsztatott vizsgálófej által. Az ultrahang során a méh pozíciójáról, méretéről, szerkezetéről és adott esetben elváltozásáról kaphatunk pontosabb információkat. Ekkor a gyulladásos és daganatos állapotok is észlelhetővé válnak, mint például a polip és a mióma.
A petefészkek státuszáról is információt kaphatunk egyúttal: legyen szó peteérésről, cisztákról és további elváltozásokról, sok minden kiderülhet az ultrahang során.
A méhnyak vizsgálataihoz tartozik a citológia.
A citológiai vizsgálatot a hüvely feltárást követően végezzük a nőgyógyászati rendelés keretein belül. A szakorvos a méhszáj felszínéről speciális mintavételi eszközzel vesz kenetet, mely mintát aztán laboratóriumi körülmények között a citopatológus értékel ki. A minta alkalmas a kóros állapotok pontos diagnózisára. A kiértékelés az úgynevezett Bethesda rendszerben történik.
A fizikai vizsgálatot – endometriózis vagy daganat gyanúja esetén – úgynevezett bimanuális, azaz kétkezes vaginális vizsgálat is kiegészítheti, mely történhet a hüvely-has irányából, esetleg ritka indokolt esetben a végbél felől. Amennyiben kétségek és kérdések merülnek fel, a szakorvos további vizsgálatokat javasolhat (vérvétel, hasi ultrahang, stb.)
Panasz esetén a mellek tapintásos vizsgálatára is szükség lehet. Ilyenkor a mell és hónalj részein található eltéréseket vizsgálja a szakorvos a páciens kérésére. Amennyiben felmerül komolyabb probléma gyanúja, úgy ultrahangos, illetve mammográfiás további vizsgálatokat irányozhat elő a nőgyógyász.
Milyen panaszok esetén érdemes felkeresni a nőgyógyász szakorvost?
- Menstruációhoz kapcsolódó panaszok esetén (erős alhasi görcsök, fájdalmas menstruáció, ájulás, cikluszavarok, rendszertelenség stb.)
- Vélhetően hormonális hátterű tünetekkel kapcsolatban (hajhullás, fokozott szőrnövekedés, bőrproblémák, fogamzásgátlóhoz köthető súlyváltozás stb.)
- Külső nemi szervek elváltozásainak észlelésekor (szemölcsök, viszketés stb.)
- Fájdalommal járó együttlét esetén
- Emlőhöz kapcsolódó panaszok (csomó, göb, mellbimbó elváltozása, stb.)
A méhnyakrák – mint az egyik leggyakoribb daganatos női betegség
Az emlőrák után a nők körében a méhnyakrák az egyik leggyakrabban előforduló daganattípus. Átlagosan a 40 év feletti nőket érinti, de megfigyelhető, hogy az utóbbi időben már a fiatalabb generációt is intenzíven érinti. Rendszeres szűréssel a betegség időben észlelhető és ekkor remekül kezelhető, így soha ne feledkezzünk meg az éves rutinvizsgálatokról.
A méh alsó, keskenyedő részén kialakuló rosszindulatú betegség általában csak kései stádiumban okoz tüneteket, melyek rendszerint a hüvelyi vérzés, a bő folyás, az általános kismedencei és a közösülés közbeni fájdalmak. A méhnyakrákot 90%-ban a HPV vírus okozza, annak is általában a 16-os, a 18-as, a 31-es és a 45-ös típusa. A jó hír, hogy már védőoltás is elérhető, így ezzel az eszközzel is védekezhetünk ellene. A kockázati tényezők minimalizálásával (dohányzás, elhanyagolt testhigiénia, védekezés nélküli közösülés, szexuális partnerek gyakori váltogatása) és a megelőzést segítő faktorok előtérbe helyezésével (kiegyensúlyozott életmód, változatos táplálkozás, rendszeres nőgyógyászati vizsgálat) a betegség kialakulásának esélye nagyban csökkenthető.
Orvosi centrumunk nemcsak hétköznapokon, hanem szombat délelőttönként is várja kedves pácienseit. Orvosaink mindegyike széleskörű és sokrétű tapasztalatokkal rendelkezik a nőgyógyászat legváltozatosabb területeit illetően.
Nőgyógyászati magánrendelésre bejelentkezés online, weboldalunkon keresztül és telefonon keresztül egyaránt lehetséges.
Miért minket válasszon minket?
- szűrővizsgálatok és szükség esetén a nőgyógyászati beavatkozások teljes köre elérhető tinédzserkortól változókorig
- magasan képzett szakorvosok
- kellemes, exkluzív környezet, korszerű eszközök
KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

Babatervezés: Utazás a szülői életbe

Endometriózis

PCOS
Orvosaink

Dr. Abdul-Khaliq Marzia

Dr. Alasztics Bálint

Dr. Dobribán-Ónodi Ivett

Dr. Hamar Balázs

Dr. Koszorús Erzsébet

Dr. Mészáros Márta

Dr. Singh Margit
- Áraink
- NŐGYÓGYÁSZAT ÉS TERHESGONDOZÁS
- Alap nőgyógyászati vizsgálat: 31.000 Ft
- Alap nőgyógyászati vizsgálat ultrahanggal – Dr Hamar Balázs : 24.000 Ft
- Alap nőgyógyászati vizsgálat ultrahanggal: 33.000 Ft
- Komplex nőgyógyászati vizsgálat rákszűréssel (alap + citológia): 37.000 Ft
- Komplex nőgyógyászati vizsgálat ultrahanggal és rákszűréssel (alap+ UH + citológia): 39.000 Ft
- Gyermek nőgyógyászati vizsgálat: 29.000 Ft
- Kontroll vizsgálat (10 -20 perc): 20.000 – 23.000 Ft
- Spirál felhelyezése: 42.000 Ft
- Spirál eltávolítása: 33.000 Ft
- Meddőségi konzultáció ultrahang vizsgálattal: 36.000 Ft
- Terhességmegállapítás: 36.000 Ft
- Terhesgondozás és magzati ultrahang 23. hét előtt: 36.000 Ft
- Terhesgondozás és magzat ulrahang a 23. hét után: 39.000 Ft
- Gyermek nőgyógyászati vizsgálat: 29.000 Ft
- NŐGYÓGYÁSZATI BEAVATKOZÁSOK, AMBULÁNS KISMŰTÉTEK
- Petevezeték átjárhatóság vizsgálat: 95.000 Ft
- Polip eltávolítás: 98.000 Ft
- Lézeres szemölcs eltávolítások (mérettől és darabszámtól függően): lásd STD szakrendelés
- NŐGYÓGYÁSZATI KISMŰTÉTEK (altatásban)
- Egészségügyi küret (abrasio): 440.000 Ft-tól
- Méhpolyp eltávolítása: 420.000 Ft-tól
- Loop conisatio: 420.000 Ft-tól
- Spirál eltávolítása: 420.000 Ft-tól
- Spirál eltávolítása méhkaparással (kürettel): 480.000 Ft-tól
- Bartholin ciszta eltrávolítása : 480.000 Ft-tól
- NEMIGYÓGYÁSZATI KEZELÉSEK ÉS BEAVATKOZÁSOK
- Nemi szemölcs, bőrfelszíni növedék, fibróma lézeres eltávolítása (az ár mérettől és darabszámtól függően változik és tartalmazza a konzultáció és érzéstelenítés díját is)
- 1 cm alatti ,1 db: 38.000 Ft (tartalmazza a konzultáció és érzéstelenítés díját is)
- 1 cm alatti, 2-3 db: 43.000 Ft
- 1 cm alatti, 4-6 db: 49.000 Ft
- 1 cm alatti, 7-10 db: 53.000 Ft
- 1 cm alatti, 11-15 db: 62.000 Ft
- 1 cm alatti, 16-20 db: 74.000 Ft
- 1 cm alatti, 21 db felett: 86.000 Ft
- 1-2 cm nagyságú, 1 db: 40.000 Ft
- 1-2 cm nagyságú, 2-3 db: 45.000 Ft
- 1-2 cm nagyságú, 4-6 db: 55.000 Ft
- 1-2 cmnagyságú, 7 darabtól: 68.000 Ft-tól
- 2 cm-nél nagyobb, 1 db: 43.000 Ft
- 2 cm-nél nagyobb, 2-3 db: 50.000 Ft
- 2 cm-nél nagyobb, 4-6 db: 62.000 Ft
- 2 cm-nél nagyobb, 7 db felett: 81.000 Ft-tól
- NŐGYÓGYÁSZATI LABORVIZSGÁLATOK
- Felhívjuk szíves figyelmét hogy a laborvizsgálatok a szakorvosi konzultáció és vizsgálaton díjon felül fizetendő.
- Cytológiai kenet (Szükség esetén Cintec vizsgálattal együtt): 6.000 Ft
- HPV kimutatás és tipizálás: 14.400 Ft
- PCR vizsgálatok: Neisseria gonorrhoeae, Chlamydia trachomatis, Ureaplasma urealyticum, Mycoplasma genitalium, Trichomonas vaginalis, Gardnerella vaginalis, Atopobium vaginae, Treponema pallidum: 8.000 Ft/ kórokozó
- 2-es panel (Treponema pallidum, Herpes simplex vírus 1/2): 10.200 Ft
- 3-as panel (Trichomonasvaginalis, Gardnerella vaginalis, Atopobium vaginae): 13.800 Ft
- 4-es panel (Chlamydia, Mycoplasma, Ureaplasma, Neisseria gonorrhoeae): 18.000 Ft
- Herpesz vizsgálat tipizálás: 10.800 Ft
- Herpesz simplex vírus, 1,2 Típus, IGG, IGM: 20.040 Ft
- Hepatitis B antigén: 6.500 Ft
- Vaginitis-vaginosis teljes panel (visszatérő hüvelyfertőzés, folyás, hüvelyflóra zavar esetén javasolt): festett kenet, baktérium + gomba tenyésztés, Chlamydia trachomatis, Ureaplasma urealyticum, Mycoplasma hominis, Mycoplasma genitalium, Trichomonas vaginalis, Gardnerella vaginalis, Atopobium vaginae: 42.600 Ft
- Vércsoport (AB0, RH) + Ellenanyagszűrés: 20.000 Ft
- Baktérium tenyésztés és rezisztenciavizsgálat (aerob): 10.000 Ft
- Baktérium tenyésztés (aerob és anaerob): 22.000 Ft
- Baktérium tenyésztés (aerob) + sarjadzó gomba: 11.500 Ft