Orvos esztétika

Az emberek legnagyobb hányada bizony talál a külső megjelenésében valamifajta kivetnivalót. Ez egyaránt lehet az öregedéssel járó tünet – bőrmegereszkedés, ráncok az arcon, a szem körül -, vagy akár velünk született esztétikai egyenetlenség is. A professzionális kozmetikai készítmények sok panaszra nyújtanak megoldást, ám egy bizonyos ponton túl csak komolyabb beavatkozások hozhatják meg a várt eredményt.

Ezekben az esetekben természetesen nem kell rögtön a meghatározó és jelentős plasztikai megoldásokra gondolnunk, a modern orvostudománynak hála a minimál invazív orvosesztétikai beavatkozásokkal is számtalan probléma orvosolható látványosan.

Ez az orvosi terület legtöbbször a bőr öregedését és az azzal járó tünetek enyhítését állítja a középpontba. A jellemző panaszok nincsenek a páciens egészségi állapotára hatással, viszont vizuálisan zavaróak, ezáltal pedig az önbecsülést és az önbizalmat nagy mértékben csökkentik. A ráncok, a megereszkedett bőr, a szem alatti karikák, az erősödő nazolabiális redők mind-mind szépen kezelhetők az orvostudománynak ezen területén alkalmazott eszközök segítségével.

A fent említettek mellett a velünk született vagy szerzett esztétikai jellegű diszharmonikus panaszok, mint például a lapos orrcsúcs vagy az aszimmetrikus ajkak is kiválóan kezelhetők.

Fontos, hogy a beavatkozásokat minden esetben bőrgyógyász és plasztikai sebész szakorvos végzi, aki a megfelelő tudás és a kellő tapasztalat birtokában a páciens számára legtökéletesebb végeredményre törekszik. A Körúti Orvosi Centrum és a Meliora by KOC szakmai vezetője, Dr. Papp Ildikó az arcesztétika világszínvonalú szakértője, aki az esztétikában nemzetközileg is elismert szaktekintély. Tanulmányait Amerika legjobb egyetemein – többek között a Harvardon – végezte, több amerikai bőrgyógyászati klinikán is dolgozott, rendszeres előadója és trénere nemzetközi orvos esztétikai kongresszusoknak.

Az egyes esztétikai beavatkozásokat mindig a szakorvossal történő konzultáció előzi meg. A konzultáció során a páciens minden egyes kérdésére választ kaphat, érdemes is erre az alkalomra megfelelően készülnie. A kezelés egyes lépéseinek és az ezt követő utókezelés megbeszélésén túl a legfontosabb szerepet a kívánt végeredmény egyeztetése kapja. Ezekre érdemes vizuális példákkal, fotókkal, referenciákkal készülni, így az orvos számára még egyértelműbbé válik a vágyott cél.

Orvos esztétika 2

Az orvosesztétikai beavatkozások szikementesen történnek, altatás nélkül, legfeljebb injekciós tűvel vagy egyéb nem sebészi eszközökkel és helyi érzéstelenítésben. Ebből következik, hogy komoly fájdalmakkal, heggel, varratokkal, kórházban töltött lábadozási idővel sem kell a kezelések után számolni, maximum lokálisan felmerülő apróbb kellemetlenségekkel, melyek a mindennapi átlagos rutinunkat nem befolyásolják és bátran folytatható utánuk szokásos életvitelünk.

 

Legfontosabb kezeléseink a következők:

 

  • Hyaluronsavas ráncfeltöltés, ránctalanítás: a hyaluronsav testünk természetes alkotórésze, amely megköti a vizet a szervezetben, hidratál és volument pótol. Segítségével a ráncok kisimíthatók, a vonások lágyabbá tehetők. A ráncfeltöltés eredményeként az arc a természetes fiatalságát nyeri vissza. A hyaluronsavas ráncfeltöltés során vékony tű vagy tompa végű, flexibilis kanül segítségével hyaluronsavat juttatunk a bőrbe, ettől ráncok kisimulnak, a vonások pedig lágyabbá válnak.A hyaluronsavas ráncfeltöltés az arcon, a homlokon, a nyakon megjelenő ráncok mélységét csökkenti, a ráncokat feltölti, kisimítja, hatására a szem alatti karikák, mély árkok enyhülnek, a szem körüli ráncok kisimulnak, csökken az orrtól a szájzugig futó, úgynevezett nasolabiális redő mélysége. Elsimítja továbbá a szájzugban és a száj körül megjelenő ráncokat, így az egyik legkedveltebb orvos esztétikai kezelések közé tartozik.
  • Botox kezelés: A botox összetétele nem más, mint nagyon csekély mennyiségű botulinum toxin, amely eredetileg por állagú, ezért sóoldattal hígítják, hogy folyékony halmazállapotú legyen, és injekcióként, célzottan beadhatóvá váljon. A botox az izmok folyamatos feszülését szünteti meg, a tévhitekkel ellentétben nem bénítja le azokat. A kezelés hatására az állandóan tónusban lévő izmok mozgását állítjuk le.Hatására az acetilkolin termelése a hatóidő intervallumában folyamatosan csökken, végül teljesen megszűnik. Ezeknek a molekuláknak a feladata az idegi ingerületátvitel az izmok irányába. A botox kezeléssel ezt az ingerületátvitelt szüntetjük meg, miközben az izmokra és az idegekre nem gyakorlunk semmilyen káros hatást. Fő alkalmazási területei a következők: szemöldök közötti haragos ráncok, homlok vízszintes ráncai, szarkalábak a szem körül, szemöldök emelés, száj körüli finom ráncok, rágóizom kezelése.
  • AjaktöltésAjakfeltöltés során az arc formáját, arányait figyelembe véve, az aranymetszés szabályai szerint töltjük be a hyaluronsavat, ami arányos és természetesen telt ajkakat varázsol. Különféle ajaktípusok esetében nyújt hatásos megoldást az ajaktöltés, úgy mint lapos alsó-felső ajak esetén, vékony vonalként látható alsó vagy felső ajak korrigálására, illetve aszimmetrikus szájkontúr esetének fennállásakor.
  • Mezoterápia: A mezoterápia újabb mérföldkövet jelent az orvosi-szépészeti beavatkozások történetében. Kimagasló előnye, hogy a kezelés során közvetlenül a bőrbe juttatjuk a különböző hatóanyagokat, homeopátiás szereket és vitaminokat. Az injekciós technikával, nagyon vékony tűvel, szinte teljesen fájdalommentesen bejuttatott hatóanyag pontosan ott fejti ki hatását, ahol erre szükség van.Az apró mikrosérülések következtében természetes módon serkentjük a bőr saját kollagéntermelését. A kezelés során bőröregedés-gátló, bőrtónusjavító, regeneráló, hidratáló, feszesítő, pigmentfolt-halványító, revitalizáló, bőr újra strukturáló hatóanyagok és vitaminok vihetők be koncentráltan a bőr felszíne alá.
  • Frakcionált lézerkezelés: a frakcionált lézeres arckezelés, bőrfiatalítás hatására a bőr feszesebb lesz (lifting hatás), a ráncok kisimulnak, a pattanás okozta hegek és pigment egyenetlenségek jelentős mértékben javulnak, a pórusméret csökken, a bőr megfiatalodik és új kollagén képződik a kezelést követő 6 hónapon át.A kezelés tökéletes megoldás a pattanás okozta hegek kezelésére, azoknál, akiknek a bőre a fénykárosodás és az öregedés jeleit mutatja (ráncok, fakó arcszín, nap- és öregedési foltok), a szem alatti ráncok kezelésére, a nyak, a kéz, a dekoltázs fiatalítására, az arcbőr megújítására, frissítésére, valamint a tág pórusok összehúzására.
  • Aquagold kezelés: Ez a forradalmian új technológia egy mikrotűs eszköz segítségével juttatja a bőrbe a személyre szabott hatóanyag koktélt, melyet esztétikai szakorvosaink a bőrödnek legmegfelelőbb és legtáplálóbb összetevőkből állítanak össze. A 24 karátos, a hajszálnál is vékonyabb arany tűkben mikrocsatornák futnak, melyeknek köszönhetően a hatóanyag koktél a bőrben sokkal hatékonyabban szívódik fel, hosszabban fejti ki hatását, valamint a hatóanyagokból sokkal több hasznosul.

 

Ahhoz, hogy megtudd, számodra melyik kezelés a legalkalmasabb, milyen esztétikai eljárásokkal lehet a leglátványosabb eredményt elérni, keresd esztétikai bőrgyógyászainkat, akik személyes konzultáció során felállítják a számodra legmegfelelőbb kezelési tervet és segítenek kiválasztani a legmegfelelőbb kezelést. Fordulj hozzánk bizalommal!


Orvosaink

Dr. Papp Ildikó

Dr. Papp Ildikó

Orvosigazgató - vezető orvosesztétikai bőrgyógyász
Dr. Halmy Csaba

Dr. Halmy Csaba

Plasztikai sebész
Dr. Brunner Alexandra

Dr. Brunner Alexandra

Bőr- és nemigyógyász - esztétikai bőrgyógyász
Dr. Csellár Zsuzsa

Dr. Csellár Zsuzsa

Bőrgyógyász - esztétikai bőrgyógyász
Dr. Csernai - Müller Helga

Dr. Csernai - Müller Helga

Esztétikai orvos
Dr. Fábián Melinda Ph.D

Dr. Fábián Melinda Ph.D

Bőr- és nemigyógyász - esztétikai bőrgyógyász
Dr. Karimi Rouzbeh

Dr. Karimi Rouzbeh

fej-nyak sebész, fül-orr gégész, orvosesztétikát végző szakorvos
Dr. Tóth Veronika

Dr. Tóth Veronika

Bőr- és nemigyógyász - esztétikai bőrgyógyász

Áraink
KONZULTÁCIÓ, KONTROLLVIZSGÁLAT
Esztétikai konzultáció: 32.000 Ft
Vezető esztétikai konzultáció: 35.000 Ft
Esztétikai kontrollvizsgálat: 20.000 Ft
HYALURONAVAS KEZELÉSEK, BEVAVATKOZÁSOK (Kizárólag a legmagasabb minőségű és tisztaságú hyaluronsavakkal dolgozunk. A végső ár a betölttött anyag mennyiségétől függ.)
Hyaluronsavas ráncfeltöltés, arcfiatalítás (1ml /ampulla): 120.000 Ft
Arcfeltöltés, arcformázás - arccsont kiemelése, arc- és állív kiemelése (1ml /ampulla): 120.000 Ft
Szem alatti karikák feltöltése (1ml/ampulla): 130.000 Ft
Orrformázás hyaluronsavval: 65.000 Ft-tól
Ajakfeltöltés, ajakformázás : 120.000 Ft-tól
Állvolumen pótlás (1ml /ampulla): 120.000 Ft-tól
Mellbimbó kiemelés hyaluronsavval (1ml /ampulla): 120.000 Ft-tól
Hylase beavatkozás: hyaluronsav feloldása, arckorrekció (alkalom): 60.000 Ft
HArmonyCA ( 1 ampulla:1,25 ml) - bevezető ár : 180.000 Ft
Karisma kezelés (2 alkalom): 220.000 Ft
RADIESSE RÁNCFELTÖLTÉS (1ml /ampulla): 130.000 Ft-tól
SKIN BOOSTER KEZELÉSEK
Exosome kezelés (arc-2ml): 150.000 Ft
Exosome kezelés (arc,nyak,dekoltázs-5ml): 320.000 Ft
VOLITE - hyaluronsavas skin booster kezelés (1 ampulla): 90.000 Ft
VOLITE - hyaluronsavas skin booster kezelés (2 ampulla): 150.000 Ft
EJAL 40 skin booster kezelés (1 alkalom): 90.000 Ft
EJAL 40 skin booster kezelés (3 alkalmas bérlet): 240.000 Ft
NUCLEOFILL arc / haj kezelés (1 alkalom): 80.000 Ft
NUCLEOFILL arc / haj kezelés (4 alkalmas bérlet): 280.000 Ft
AQUAGOLD bőrrfiatalító kezelés arany mikrotűs fejjel - orvos által végzett: 144.000 Ft/alkalom
RÁNCTALANÍTÓ KEZELÉSEK BOTULIN TOXINNAL (BOTOXSZAL), MIMIKAI RÁNCOK KEZELÉSE
1 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok), férfi: 63.000 Ft
1 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok), női: 61.000 Ft
2 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok), férfi: 95.000 Ft
2 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok), női: 90.000 Ft
3 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok), férfi: 115.000 Ft
3 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok), női: 110.000 Ft
Arcvékonyítás (csak nőknél): 110.000 Ft
Ál kiemelése (csak nőknél): 29.000 Ft
Szájzug emelése (csak nőknél): 29.000 Ft
Orrcsúcs emelése: 29.000 Ft-tól
Ajak sarkainak emelése (csak nőknél): 29.000 Ft
Szemöldökemelés (csak nőknél): 29.000 Ft
Mezob0t0x kezelés: 68.000 Ft
MEZOTERÁPIA HYALURONSAVAS KOMBINÁLT GÉPI KEZELÉSEK
Mezoterápia orvosi tűvel, koncentrált hyaluronsavval arc / nyak / dekoltázs / kézfej (1 ampulla ára): 65.000 Ft
Mezoterápia hajas fejbőrön (1 alkalom): 59.000 Ft
Mezoterápia hajas fejbőrön - 3 alkalmas bérlet: 116.000 Ft
Mezoterápia hajas fejbőrön - 6 alkalmas bérlet: 222.000 Ft
Teljes arc vitaminos anti ageing mezoterápia (1 alkalom): 52.000 Ft
Teljes arc hyaluron savas mezoterápia (1 alkalom): 74.000 Ft
Szem környék mezoterápia (1 alkalom): 22.500 Ft
Szem környék mezoterápia - 6 alkalmas bérlet: 102.000 Ft
MIKROTŰS - RÁDIÓFREKVENCIÁS KEZELÉSEK
Scarlet/Onix arckezelés régiónként 1 terület: arc / nyak/ dekoltázs (1 alkalom) - orvos végzi: 195.000 Ft
Scarlet testkezelés, striák kezelés - régiónként (1 régió=2 tenyér nagyság) - orvos végzi: 192.000 Ft
Scarlet testkezelés, striák kezelése (3 alkalmas bérlet) - orvos végzi: 495.000 Ft
FRAKCIONÁLT LÉZERES KEZELÉSEK
Teljes arc: 138.000 Ft
Orcák: 66.000 Ft
Alsó, felső szemhéj: 66.000 Ft
Száj körül: 66.000 Ft
Nyak: 108.000 Ft
Dekoltázs: 144.000 Ft
Nyak és dekoltázs: 222.000 Ft
Kézfej (2 db): 144.000 Ft
Arc és dekoltázs: 228.000 Ft
Arc és nyak: 216.000 Ft
Arc, nyak és dekoltázs: 276.000 Ft
Hegkezelések: egyéni ár konzultáció alapján
HÁMLASZTÁSOK
TCA hámlasztás, 15%-kos SkinTech triklorecetsavval: 71.000 Ft
Retinolos, Yessner hámlasztás: 71.000 Ft
Fenol TCA hámlasztás: 130.000 Ft
HYDROBALANCE KEZELÉSEK
Hydrobalance kezelés (1 alkalom): 80.000 Ft
Hydrobalance kezelés (3 alkalmas bérlet): 187.000 Ft
BIO FELSZÍVÓDÓ SZÁLAK - FACE LIFITING SZÁLAKKAL
Cog és FTC szálazás régiónként: 174.000 Ft
Teljes arcemelés Cog és FTC szálakkal: 396.000 Ft
Teljes arclifting Aptos szálakkal: 445.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 2 szál: 240.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 4 szál: 440.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 8 szál: 750.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 10 szál: 950.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 12 szál: 1.150.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 16 szál: 1.450.000 Ft
IZZADÁSGÁTLÓ KEZELÉSEK
Izzadásgátló kezelés botulin toxinnal (botoxszal) : 145.000 Ft
ONIX lézeres izzadásgátlás első kezelés ára (A kezelés előtt konzultáció szükséges, amelynek ára később beszámításra kerül az első kezelésbe.): 420.000 Ft
ONIX lézeres izzadásgátlás második kezelés ára (Az első kezelés után 2 hónappal később egy ingyenes kontrollra kerül sor. A 2. kezelés szükségessége egyénfüggő, csak abban az esetben van rá szükség ha a kontrollvizgálat ezt indokolttá teszi. ): 150.000 Ft
Scarlet izzadásgátló kezelés (3 alkalom szükséges): 495.000 Ft
PLAZMA JET KEZELÉSEK
alsó szemhéj: 150.000 Ft
felső szemhéj: 150.000 Ft
szarkalábak, homlok-és ajak körüli ráncok: 150.000 Ft
ZSÍROLDÓ ÉS CELLULIT KEZELÉSEK
Alidya cellulit kezelés - enyhe cellulit esetén (1 ampulla): 54.000 Ft
Alidya cellulit kezelés - közepesen erős cellulit esetén (2 ampulla): 94.000 Ft
Alidya cellulit kezelés - súlyos cellulit esetén (3 ampulla): 138.000Ft
Aqualyx zsíroldó kezelések (1 ampulla ára): 82.000 Ft
Aqualyx zsíroldó kezelések (2 ampulla ára): 132.000 Ft
Aqualyx zsíroldó kezelések (3 ampulla ára): 204.000 Ft
Belkyra kezelés (1 ampulla): 130.000 Ft
Kabelline kezelés (0,5 ml): 35.000 Ft
PRP KEZELÉS (DRAKULA TERÁPIA)
Arc kezelés: 156.000 Ft
Arc, nyak és dekoltázs: 204.000 Ft
Hajas fejbőr: 129.600 Ft
Arc és hajas fejbőr: 174.000 Ft
KOMBINÁLT ESZTÉTIKAI KEZELÉSEK
Scarlet és PRP (Drakula) kezeléssel ( 1 alkalom): 240.000 Ft
Scarlet és PRP (Drakula) kezeléssel ( 3 alkalmas): 636.000 Ft
Frakcionált lézer teljes arc kezelés és PRP (Drakula) kezelés: 210.000 Ft
FTC bioszálak és PRP (Drakula) kezelés (1 régió): 228.000 Ft
FTC bioszálak és PRP (Drakula) kezelés (teljes arc): 430.000 Ft
Hylase oldás (1ampulla): 60.000 Ft
HIFU KEZELÉSEK
HIFU arc - orvos által végzett: 360.000 Ft
HIFU arc+nyak területe - orvos által végzett: 450.000 Ft
Szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy 24 órán belüli időpontlemondás esetén 16 000 Ft készenléti díjat vagyunk kénytelenek felszámolni, melyet következő kezelése során tud kiegyenlíteni. Megértését és együttműködését előre is köszönjük.