Európában még mindig a franciák a szépségipar fő meghatározói, de a trendek Amerikából jönnek. Dél-Korea viszont olyan szintű újításokkal jön a piacra, hogy az rendkívül figyelemreméltó – hangsúlyozta a növekedés.hu-nak adott interjújában Papp Ildikó esztétikai bőrgyógyász, a Körúti Orvosi Centrum tulajdonosa.

Jelenleg milyen a szépségideál a világban és ez más-e mint Magyarországon?

Magyarországon a világhálónak a közösségi médiának köszönhetően alapvetően ugyanaz a szépségideál mint a világban.

Divat a kontúrosabb arc, teltebb ajak, nagyobb mell és tompor, vékonyabb derék. A nagyon vékony, sovány, aszott arc már kiment a divatból. A zsírleszívás, -visszatöltés idejében ezek már megvalósíthatók. A mellműtétek évek óta a legkeresettebb beavatkozások az USA-ban és Európában is. 

A fiatalok által követett úgynevezett superlook erősebb arccsontot, állcsontot és lényegesen teltebb ajkat jelent. Angelina Jolie arca évek óta az etalon. Neki kicsit négyszögletesebb arcformája, erős álla van. Az utóbbi időben hangsúlyosabb lett az áll vonala. Ennek megfelelően kicsit megnyújtjuk, kiemeljük. Ha fölülről megvilágítjuk az arcot, láthatóak az árnyékok, azokra helyezzük a hangsúlyt.

A férfiaknál a határozott, a széles állat férfiasnak tarjuk. Nagyon erős állívet tudunk csinálni, ha valakinek nincs ilyen. E tekintetben Brad Pittet tudom példaként felhozni.

Honnan jönnek a trendek?

Európában Franciaország még mindig meghatározó. De Amerika továbbra is a világ uralkodója. Hozzáteszem, hogy Dél-Korea nagyon betört az utóbbi időben. Rengeteg orvosuk tart előadást a konferenciákon. A szálazást például ők találták ki, és azt már az amerikaiak is átvették.

De Ázsiában egészen más a divat, ők mást látnak szépnek. Ott a páciensek nagy részének van felső szemhéjplasztikája, mert európai vonalat szeretnének, ez az alap. De Keleten a gyerekes kinézet a divat, nagyon vigyáznak magukra, vékony testük van és rendkívüli módon védekeznek a napfény ellen. Ellentétben az európaiakkal, különösen a magyarokkal, mi magyarok napimádók vagyunk. Pedig a nap a külső öregedés 95 százalékát okozza.

Előtte-utána fotó Dél-Koreából

 

 

Ázsiában melyik ország a meghatározó a szépségiparban?

Dél-Korea. Én még életemben ennyi szépséggel foglalkozó klinikát, boltot, kozmetikát nem láttam. Gyakorlatilag minden házban van szépséggel foglalkozó üzlet. Nagyon adnak magukra, nagyon sokat foglalkoznak az arcápolással. A napi arclemosásra 20 percet szánnak, addig masszírozzák az arcukat a bőrüket, amíg minden szennyeződés tényleg lejön róla. Ennek megfelelően gyönyörű bőrük is van.

Dél-Koreában reality show keretében választják ki a legkevésbé esztétikus hölgyet-urat és alakítják át tetőtől talpig. A fotón egy előtte-utána képet látnak a győztesről.

 

 

E tekintetben mi magyarok hogy állunk?

Sajnos nem túl jól. Hiába próbáljuk tanítani. A magyar nők ott tartanak, hogy megveszik a 20. éjszakai krémet is, ahelyett, hogy egy egész napos vonalat követnének.

Mi lenne a helyes?

A tökéletes bőrápolásnak rendje van. Sminklemosás, arclemosás, tonik, szérum – mert ebben van a legtöbb hatóanyag – majd nappalra fényvédő. Este ugyanez, csak éjszakai krémet és szemránckrémet kell használni. Ázsiában mindezt megcsinálják, és meg is van az eredménye.

Jönnek ide hölgyek, hogy hiába veszik meg a legjobb krémeket nem használ. A krém használ, de tisztában kell lenni az öregedés folyamatával.

Hány évesen kezdünk öregedni?

A harmincas években már a sejtek az egész testben elkezdenek öregedni. Ezért nagyon fontos a prevenció. Minél hamarabb érdemes elkezdeni foglalkozni vele.

Hatvan évesen már hiába jönnek hozzám, hogy bármennyit hajlandó lenne áldozni magára, csak legyen látványos. Nem fog menni, ha eddig nem foglalkozott magával. Ekkor már műtét nélkül nem tudunk olyat produkálni, ami látványos és őt elégedettséggel töltené el.

Hogy zajlik az öregedés folyamata?

Több szinten zajlik. Nem csak a bőr öregszik. A csontok szép fokozatosan az arcon is elkezdenek felszívódni. Elsősorban a szem körüli rész, a szemöldök tájékán. Ezért jön az úgynevezett mérges ránc, ami nem csak izommunka miatt alakul ki. Felszívódik a csont, besüppednek a fölötte lévő szövetek és már ott a mélyedés.

A szem körüli árok is kezd felszívódni. az egész arccsont átalakul, hátrébb tolódik. Ezért kell oda volument tölteni. Az ajkunk is, ahogy a csont körülötte átalakul, felszívódik, egyre beljebb húzódik. Ezért kell kiemelni az ajkat is. Az állív csontja szintén kezd felszívódni. És ezek csak a csontok.

A csontok felett lévő izmok és szalagok is lazulnak, de nem annyira, mint régebben gondolták. Ezért én kissé szkeptikus vagyok az arctornával.

arcfiatalítás

Az arcon lévő zsírpárnák fogyása, átalakulása szintén hozzájárul az öregedés folyamatához. Van ahol elfogy a zsír, máshol meg akumulálódik, összegyűlik. Olyan helyeken gyűlik össze a zsír, ahol korábban nem volt, és ezért van az, hogy az arcon hegyek-völgyek alakulnak ki.

A legfelül lévő bőr és a kötőszöveti rost szintén öregszik. De nem elég csak a bőrt kezelni. Ha az asztalra leteszek egy terítőt, és az asztal kisebb lesz, vagy hepe-hupás, ugyanakkora terítőt hiába vasalgatok, simítgatok, nem lesz simább. Vagyis a szépségápolást komplexen kell megközelíteni, hogy az asztallal is kezdjünk valamit, ne csak a terítővel.

Ezek szerint, akik kicsit súlyosabbak, jobban néz ki az arcuk?

Valóban a  zsírpárnák takarják az egyébként összeeső csontokat. De a pácienseim nagy része vékony. Ezt már nagyanyáink is megmondták, hogy aki 40 év felett nyaktól lefelé csinos, annak az arcával kell kezdeni valamit. A molettebb hölgyeknél könnyebb fenntartani a jobb állapotot.

Milyen új trendeket tapasztal mostanában? 

Nagyon megnőtt az érdeklődés az intim testrészek fiatalítására. Ez széndioxid lézerrel, peelinggel történik. De gyakori az intim plasztika is. Sőt a nagyajkak feltöltése sem ritka.

Miért látunk olyan sok hölgyet, akinél azt gondoljuk, hogy már sok rajta a beavatkozás?

Ebben a média is hibás. Azt mutatja meg a legtöbbször, ahol probléma van a beavatkozással, és ezért gondolhatják sokan, hogy ha elmennek töltésre, akkor úgy fognak kinézni, mint X vagy Y.  A jó példákba bele sem gondolnak. Abba, hogy egyes színésznők miért néznek ki fiatalabbnak 10-15 évvel. Csak az ő beavatkozásuk a megfelelő volt. Hozzám is nagyon sok testképzavarral kűzdő hölgy érkezik, aki olyan mértékű beavatkozást kér, amelyet már nem vagyok hajlandó elvállalni. Minden kollégának van egy olyan határ, amelyen már nem lép át. Nekem van egy sok éven keresztül kialakult esztétikai tudásom. Rengeteget tanultam az arányokról, arc ideális felépítéséről. Csak azt vállalom el, ami szerintem esztétikus.

Mit akarnak az Önhöz forduló hölgyek? 

A magyar hölgyek 90 százaléka azzal keres meg, hogy semmiképp nem akar úgy kinézni, mint ez vagy az. S itt sorolják a rossz példákat. Nálunk inkább az úgynevezett well aging, a természetes öregedés a divat, ellentétben mondjuk az ázsiaiakkal, akik teljesen meg akarnak változni. Dél-Koreában például valóságshow is van, amelyben kiválasztják a legcsúnyább hölgyet, urat, és csinálnak egy egész testre kiterjedő teljes átalakítást. Amerikában, Floridában és Kaliforniában szinte mindenki meg van műtve, fel van töltve.

A mai fiatalok nagyon tudatosak. Tudják, melyik testrészükkel elégedetlenek, és azt akarják megváltoztatni. Számukra sokkal elfogadottabb az esztétikai beavatkozás. Akár 18 évesen is hajlandóak kés alá feküdni, ami a mai 40-esek számára elfogadhatatlan és elítélik.

A magyar hölgyek konzervatívak?

Ha valaki idejön hozzám ötven évesen és azt kérdezi, hogy nem túl korai-e ez vagy az a beavatkozás, akkor ott komoly gond van az edukációval és e tekintetben nekünk is van feladtunk. Valahogy máshogy szocializálódott nálunk ez a nemzedék. Szégyelli, hogy kicsit felfrissítik az arcát.

A b0t0x-szal szemben nagyon nagy az ellenérzés, pedig fantasztikus szer. A gyógyászatban is rengeteg helyen használják már. Technika és igény kérdése, hogy az adott területet mennyire bénítjuk le. Ma már megoldható, hogy csak kicsit blokkoljuk az izommunkát, hogy megmaradjon a mimika is.

Egyik ügyvéd páciensem, akit rendszeresen kezelünk, a kérdésre, hogy milyen krémet használ, mert olyan szép a bőre, megmondja a krém nevét, de említést sem tesz az egyéb beavatkozásokról. De említhetném azt a páciensemet is, akinek meg kell várnia, hogy a férje elutazzon, mert ő nem tud arról, hogy rendszeresen feltöltjük az arcát.

A férfiak általában nem tudnak partnerük ilyen típusú beavatkozásáról?

Ebből a szempontból a magyar férfiak rendkívüli visszahúzó erőt jelentenek a hölgyeknek. Neked nem kell, számomra így is szép vagy, stb. Sok ilyet hallunk. Talán ezért is van, hogy a magyar hölgyek a régióban a legutolsók az esztétikai beavatkozásokat nyilvántartó statisztikákban. Holott Eva Mendes, vagy Cindy Crawford sem véletlenül olyan gyönyörű a kora ellenére. Hetente kapnak valamilyen kezelést.

Mennyi időnkénti kezelés lenne az ideális?

Két-három havonta valamilyen bőrgyógyászati esztétkai kezelésnek kellene történnie, havonta pedig valamilyen tűs kezelésnek a kozmetikában: mezoterápia, dermapen, dermaroller, ezek stimulálják a kollagéntermelést. De masszázsra is szükség van. Nem csak frissítő masszázsok vannak már, hanem nyirokmasszázsok, amelyek serkentik a nyirokrendszerünk működését. A nyirokrendszer távolítja el azon anyagokat, amelyre már nincs szükségünk.

Sok páciensem nyolc-tíz havonta jár töltésekre. Pedig nem kellene megvárni, amíg az összes hatóanyag kimegy a bőrből. Fenn kellene tartani egy állapotot, és ehhez gyakrabban kellene járni.

Mennyire jönnek a magyar férfiak ilyen kezelésekre? 

A meleg férfiak, akik hozzám járnak nagyon igényesek, ápoltak és a bőrük is nagyon szép. A hetero férfiak közül nem sokan vállalják ezt be. Legtöbbjük vezető beosztású, és azért jár – általában b0t0xra –  hogy fiatalabb benyomást keltsen, és ez is leginkább a munka miatt van. Nehogy a fiatalabb kollégák esetleg öregnek tartsák.

De határozottan nő a férfi vendégek száma a világban is, és ez Magyarországra is jellemző. 

Mennyi idősen érdemes elkezdeni foglalkozni a bőrünk állapotával?

Már húsz évesen. Tinédzser korban a pattanásokat nem szabad csak úgy hagyni. Vannak pattanás elleni kenőcsök, tonikok, lemosók. Már ekkor lehet könnyebb hidratáló krémeket alkalmazni. Erre meg kellene tanítani a gyermekeinket, hogy ugyanolyan rendszeres legyen ez, mint a fogmosás. Időnként radírozni kell a bőrt, később hámlasztani. Ne legyen a bőr szürke, élettelen. Ahogy idősödünk egyre tartalmasabb, vitamindúsabb, még később zsírosabb krémet kell használni, de nem kell mindig más márkát. Ha van kedvencünk, akár életünk végéig maradhatunk ugyanannál. Szérumot mindig kellene használni, s a szemránckrém, az ajakápoló is ajánlott.

A töltőanyagokkal ma már bizonyos mértékig kiváltható a plasztikai sebészet is?

Igen, jelentős mértékben kitolható, de nem megúszható. Hozzáteszem, ma már a töltőanyagokat arc és orrformálásra is tudjuk használni. Amerikai gyártók erősebb, tartósabb anyagokkal jöttek elő. Nagyon szép állívet, arcot, orrot tudunk formázni.

Mikor kell már a plasztikához nyúlni?

Egy felső szemhéjplasztikát általában 45-50 éves kor körül meglépik a páciensek.

Sokan félnek az arcplasztikától, leginkább azért, mert megváltozik az ember arca.

De nem változik meg. Mert már nem azokat a technikákat alkalmazzák az orvosok, mint 40 évvel ezelőtt. Az orvostudomány rengeteget fejlődött, miért gondoljuk, hogy az arcplasztikában nem fejlődött a sebészet. Ma már kombinált kezelések vannak, az arcplasztika közben már zsírt töltenek a területek alá. A cél visszaállítani az eredeti állapotot, és nem múmiákat alkotni. Egyébként ma már az arcplasztika közel sem olyan drasztikus, mint korábban volt. Teljesen indokolatlanul félnek ettől a magyar nők. Hozzáteszem, nem mindegy, milyen orvoshoz megyünk. A mell viszonylag egyszerű műtét, szinte mindenki meg tudja csinálni, de az arcon delikát szövetek vannak, érdemes specialistát felkeresni.

Milyen feltöltő anyagok vannak?

A nem keresztkötött hialuronsavak pár óra múlva lebomlanak, a hidratálás is rövidebb ideig tart. llyen hialuronsavval dolgoznak a kozmetikakban. A keresztkötött hialuronsavak, amivel a feltőlteseket es a skin buszter kezelest is végezzuk, hónapok alatt bomlanak le, igy a hatásuk sokkal tartosabb. Ez orvosi hialuronsav.

Minden ilyen módszerrel serkentjük azon sejtek működését, amelyek rugalmas rostokat termelnek. Ezen sejtek működése exponenciálisan csökken.

Ha egy 60 éves hölgy azt mondja, hogy neki nem hat a mikrotűs radiofrekvencia, akkor valójában arról van szó, hogy a sejtjei 10 százaléka stimulálható. A 20 évesek sejtjeinek 80 százaléka. Addig kell dolgozni a bőrünkön, amíg van mit stimulálni. Ha már csak a 10 százalékát lehet, akkor is kell csinálni, de az eredmény sokkal lassabb és kevésbé látványos lesz. Ha valaki 70 évesen szeretne body builder lenni és életében akkor kezd először edzeni, akkor az nem fog menni. Ugyanez igaz az arcunkra is. Minél hamarabb elkezd vele foglalkozni az ember, annál hatékonyabb.

Én azért hoztam létre ezt a klinikát, hogy az alfától az omegáig meg legyen minden. A kozmetikától a plasztikai sebészetig minden megtalálható itt. A pacienseket  tudjuk követni, kivel mi történik, és mi kell neki most, hogy a lehető legtovább megőrizze fiatalságát. Mindig történjen valami kisebb dolog az ő bőrével.

Töltenek ráncokba?

Nem kergetjük a ráncokat, ennek az érának vége már legalább 10 éve. Ezért kell tudni az öregedés folyamatát, mert az eredeti állapotot akarjuk visszaállítani.

Ha jön egy páciens és az orr-ajak redőjét akarja megváltoztatni, nem oda fogunk tölteni. Fontos a konzultáció. Megtudni, ő milyen problémát lát magán. Szomorú arcot? Az általában a szem alatti karika problémája. Mérges kinézetet, lógó bőrt? Attól, hogy a pácienst zavarja az a ránc, nem azt jelenti, hogy oda kell tölteni, sőt biztos, hogy nem. Oda kell tölteni, hogy úgy nézzen ki, ahogy eredetileg kinézett. Inkább arcszobrászat van ma már.

Hozzáteszem, Magyarországon nagyon az arcra fókuszálunk, holott például a kéz, vagy a nyak, a dekoltázs nagyon meghatározza, hogy miként mutatunk. Ezeket már mind lehet fiatalítani. Sőt a fülcimpa is öregszik, és furcsán áll benne a fülbevaló, kis töltéssel ismét olyanná lehet varázsolni, mint a fiataloknak, és ismét normálisan áll benne a fülbevaló.

Hány évet tagadhat le átlagosan egy olyan páciens, aki foglalkozik magával?

Nem ez a lényeg. Nemrégiben volt itt nálam egy hölgy, akinek egy kicsit megigazítottuk a száját, utána hívott, hogy mennyien udvarolnak neki azóta. Pedig biztos, hogy nem a szája miatt volt. Egyszerűen magabiztosabb lett, ő maga gondolta szebbnek magát és ettől megváltozott a kisugárzása is. Az a lényeg, hogy az önbizalom visszajöjjön. Ebben tudunk a legtöbbet segíteni.


Orvosaink

Dr. Papp Ildikó

Dr. Papp Ildikó

Orvosigazgató - vezető orvosesztétikai bőrgyógyász
Dr. Halmy Csaba

Dr. Halmy Csaba

Plasztikai sebész
Dr. Csellér Zsuzsa

Dr. Csellár Zsuzsa

Bőrgyógyász, esztétikai bőrgyógyász

Dr. Tóth Veronika

Bőr- és nemigyógyász, esztétikai bőrgyógyász

Áraink

KONZULTÁCIÓ, KONTROLL VIZSGÁLAT
Esztétikai konzultáció: 25.000 Ft
Vezető esztétikai konzultáció - Dr. Papp Ildikó: 40.000 Ft
Vezető esztétikai kontroll - Dr. Papp Ildikó: 25.000 Ft
Esztétikai kontrollvizsgálat: 20.000 Ft
Angol nyelvű lelet: 25.000 Ft
HIALURONAVAS VOLUMENPÓTLÁS, RÁNCFELTÖLTÉS, MEGERESZKEDETT ARC MEGEMELÉSE (ARCCSONT, ÁLL, ÁLLÍV DEFINIÁLÁS, HOMLOK, HALÁNTÉK, ORR-AJAK REDŐ, MARIONETTE ÁROK Stb. - 1ml
(Kizárólag a legmagasabb minőségű és tisztaságú hyaluronsavakkal dolgozunk. A végső ár a betölttött anyag mennyiségétől függ.)
Hialuronsavas ráncfeltöltés, arcfiatalítás (1ml /ampulla): 120.000 Ft
Arcfeltöltés, arcformázás - arccsont kiemelése, arc- és állív kiemelése (1ml /ampulla): 120.000 Ft
Szem alatti karikák feltöltése (1ml/ampulla): 130.000 Ft
Orrformázás hialuronsavval: 65.000 Ft-tól
Ajakfeltöltés, ajakformázás , Ajakhidratálás (1ml): 120.000 Ft-tól
Profil harmonizáció (orr, ajak, áll): 360.000 Ft-tól
Szemkörnyék fiatalítás: 240.000 Ft-tól
Arc arányainak javítása (arcív, állív, áll, ajak, orr): 400.000 Ft-tól
Állvolumen pótlás (1ml /ampulla): 120.000 Ft
Mellbimbó kiemelés hyaluronsavval (1ml /ampulla): 120.000 Ft-tól
hialuronsav feloldása /alkalom (Az első kezelés után 2 hónappal egy ingyenes kontrollra kerül sor. A 2. kezelés szükségessége egyénfüggő, csak abban az esetben van rá szükség, ha a kontrollvizsgálat ezt indokolttá teszi.): 65.000 Ft
HArmonyCA (hialuronsav és kalcium hydroxiapatit) kollagénstimulációs volumenpótlás, arcemelés: 180.000 Ft
RADIESSE (KALCIUM HYDROXIAPATIT) KOLLAGÉNSTIMULÁCIÓS VOLUMENPÓTLÁS, ARCEMELÉS (ARCCSONT, ÁLLÍV DEFINIÁLÁS, "HARMONIKA" RÁNCOK SIMÍTÁSA, NYAK FIATALÍTÁS, KÉZ REJUVENÁLÁS stb.) - 1,5 ml: 170.000 Ft
SKINBOOSTER KEZELÉSEK
EJAL 40 skin booster kezelés (nem keresztkötött hialuronsav): 90.000 Ft/ampulla
EJAL 40 skin booster kezelés (nem keresztkötött hialuronsav) 3 alkalmas bérlet: 240.000 Ft
Exosome sejtterápiás kezelés 1 terület 1 alkalom (arc vagy haj vagy nyak vagy dekoltázs vagy kéz): 150.000 Ft
Exosome sejtterápiás kezelés 1 terület 3 alkalom: 300.000 Ft
Exosome sejtterápiás kezelés 2 terület 1 alkalom: 225.000 Ft
Exosome sejtterápiás kezelés 2 terület 3 alkalom: 450.000 Ft
Eosome sejtterápiás kezelés 3 terület 1 alkalom: 320.000 Ft
Exosome sejtterápiás kezelés 3 terület 3 alkalom: 640.000 Ft
Exosome kezelés + PRP (Drakula) kezelés 1 terület: 200.000 Ft/alkalom
Exosome kezelés + PRP (Drakula) kezelés 3 alkalmas bérlet: 500.000 Ft
HyaRepair Skin booster kezelés (nem keresztkötött hialuronsav és succinilsav): 80.000 Ft/alkalom
HyaRepair Skin booster (nem keresztkötött hialuronsav és succinilsav) 3 alkalom: 200.000 Ft/alkalom
Illuma PN Booster (hialuronsav és nukleotidok) : 110.000 Ft/alkalom
Illuma PN Booster (hialuronsav és nukleotidok) 3 alkalom: 280.000 Ft
NUCLEOFILL arc / haj kezelés (1 alkalom): 80.000 Ft/alkalom
NUCLEOFILL arc / haj kezelés (4 alkalmas bérlet): 280.000 Ft
Profihlo skinbooster kezelés (2 alkalom): 210.000 Ft
VOLITE keresztkötött hialuronsav (1 ampulla): 95.000 Ft
VOLITE keresztkötött hialuronsav (2 ampulla): 180.000 Ft
Egyéb koreai skinboosterek: 80.000 Ft/ alkalom
Egyéb koreai skinboosterek 3 alkalom: 200.000 Ft
Profhilo body testkezelés (dekoltázs, kézfej, térd, felkar, has alja, fenék, vagy belső comb): 220.000 Ft / 2 alkalom
RÁNCTALANÍTÓ KEZELÉSEK BOTULINUM TOXINNAL (BOTOXSZAL)
1 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok): 68.000 Ft
2 régió : 105.000 Ft
3 régió: 125.000 Ft
További 3 kiválasztott kiegészítő terület (áll, bunny, szemöldök-, ajaksarok-, orrcsúcsemelés, lipflip): 68.000 Ft
Arcvékonyítás: 110.000 Ft
Nyakfiatalítás: 68.000 Ft
Barbienyak, trapéz izom kezelése: 110.000 Ft
Dermalift, arcemelés : 85.000 Ft
Áll: 29.000 Ft
Szájzug emelése: 29.000 Ft
Orrcsúcs emelése: 29.000 Ft
Szemöldökemelés: 29.000 Ft
Mezob0t0x kezelés: 68.000 Ft
BŐRMEGÚJÍTÓ ÉS PIGMENTÁCIÓS PROBLÉMÁK KEZELÉSE FRAKCIONÁLT CO2 LÉZERREL
Teljes arc: 138.000 Ft
Orcák: 66.000 Ft
Száj körül: 66.000 Ft
Nyak: 108.000 Ft
Dekoltázs: 144.000 Ft
Nyak és dekoltázs: 222.000 Ft
Kézfej (2 db): 144.000 Ft
Arc és dekoltázs: 228.000 Ft
Arc és nyak: 216.000 Ft
Arc, nyak és dekoltázs: 276.000 Ft
arc- 3 alkalmas bérler: 345.000 Ft
Arc+ 3 alkalom exosome: 510.000 Ft
Hegkezelés 1 tenyérnyi terület: 60.000 Ft
2 tenyérnyi terület: 100.000 Ft
Stria kezelés 2 tenyérnyi terület: 100.000 Ft
BŐRMEGÚJÍTÁS ÉS PIGMENTÁCIÓS PROBLÉMÁK KEZELÉSE HÁMLASZTÁSA
Középmély TCA hámlasztás, 15%-os SkinTech triklorecetsavval/ alkalom: 71.000 Ft
4 alkalom: 240.000 Ft
Retinolos, Yessner hámlasztás: 71.000 Ft
Fenol TCA hámlasztás ajak és környéke: 130.000 Ft
FELSZÍVÓDÓ SZÁLAS KONTÚRKEZELÉS
Kollagén stimuláló, bőrtömörítő szálazás régiónként: 174.000 Ft
Teljes arcemelés és kontúrkezelés Cog /Aptos szálakkal: 450.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 2 szál: 340.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 4 szál: 598.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 8 szál: 940.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 10 szál: 1.270.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 12 szál: 1.490.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 16 szál: 1.450.000 Ft
IZZADÁSGÁTLÓ KEZELÉSEK
ONIX lézeres izzadásgátlás első kezelés ára : 420.000 Ft
ONIX lézeres izzadásgátlás második kezelés ára : 150.000 Ft
(A kezelés előtt konzultáció szükséges, amelynek ára később beszámításra kerül az első kezelésbe.)
(Az első kezelés után 2 hónappal egy ingyenes kontrollra kerül sor. A 2. kezelés szükségessége egyénfüggő, csak abban az esetben van rá szükség, ha a kontrollvizsgálat ezt indokolttá teszi.)
Izzadásgátló kezelés botulinum toxinnal : 145.000 Ft
PLAZMA KEZELÉSEK
alsó szemhéj: 150.000 Ft
felső szemhéj: 150.000 Ft
szarkalábak, homlok-és ajak körüli ráncok: 150.000 Ft
ZSÍROLDÓ ÉS CELLULIT KEZELÉSEK
Alidya cellulit kezelés - enyhe cellulit esetén (1 ampulla): 54.000 Ft
Alidya cellulit kezelés - közepesen erős cellulit esetén (2 ampulla): 94.000 Ft
Alidya cellulit kezelés - súlyos cellulit esetén (3 ampulla): 138.000Ft
Aqualyx zsíroldó kezelések (1 ampulla ára): 82.000 Ft
Aqualyx zsíroldó kezelések (2 ampulla ára): 132.000 Ft
Aqualyx zsíroldó kezelések (3 ampulla ára): 204.000 Ft
Belkyra kezelés (1 ampulla): 130.000 Ft
Kabelline kezelés (0,5 ml): 35.000 Ft
Lemon bottle természetes anyagokból
BŐRMINŐSÉGJAVÍTÓ ÉS HAJHULLÁS CSÖKKENTŐ, HAJERŐSÍTŐ PRP KEZELÉS
1 terület 1 alkalom: 120.000 Ft
1 terület 3 alkalom: 240.000 Ft
2 terület 1 alkalom: 160.000 Ft
2 terület 3 alkalom : 330.000 Ft
3 terület 1 alkalom: 200.000 Ft
3 terület 3 alkalom: 399.000 Ft
KOMBINÁLT ESZTÉTIKAI KEZELÉSEK
Scarlet és PRP (Drakula) kezeléssel ( 1 alkalom): 240.000 Ft
Scarlet és PRP (Drakula) kezeléssel ( 3 alkalmas): 636.000 Ft
PRP + Exosome kezelés 1 terület 1 alkalom: 200.000 Ft
PRP + Exosome kezelés 2 terület 1 alkalom: 300.000 Ft
PRP + Exosome kezelés 2 terület 3 alkalom: 600.000 Ft
Frakcionált lézer teljes arc kezelés és PRP (Drakula) kezelés: 210.000 Ft
Frakcionált lézer teljes arc kezelés + exosome: 230.000 Ft
FTC bioszálak és PRP (Drakula) kezelés (1 régió): 228.000 Ft
FTC bioszálak és PRP (Drakula) kezelés (teljes arc): 430.000 Ft
Hylase oldás (1ampulla): 60.000 Ft
IPL ROSACEA (ÉRTÁGULAT) KEZELÉSEK - DR. TÓTH VERONIKA, DR. CSELLÁR ZSUZSANNA, DR. KÁDAS MARTINA
IPL rosacea kezelés - orr: 43.000 Ft
IPL rosacea kezelés - orr - 3 alkalmas bérlet: 107.000 Ft
IPL rosacea kezelés - áll: 43.000 Ft
IPL rosacea kezelés - áll - 3 alkalmas bérlet: 107.000 Ft
IPL rosacea kezelés - orca: 65.000 Ft
IPL rosacea kezelés - orca - 3 alkalmas bérlet: 165.000 Ft
IPL rosacea kezelés - homlok: 65.000 Ft
IPL rosacea kezelés - homlok - 3 alkalmas bérlet: 165.000 Ft
IPL rosacea kezelés - áll és orca: 98.000 Ft
IPL rosacea kezelés - áll és orca - 3 alkalmas bérlet: 253.000 Ft
IPL rosacea kezelés - orr, orca, áll: 121.000 Ft
IPL rosacea kezelés - orr, orca, áll - 3 alkalmas bérlet: 286.000 Ft
ROSACEA (ÉRTÁGULAT) KEZELÉS DIÓDA LÉZERREL - DR. TÓTH VERONIKA, DR. CSELLÁR ZSUZSANNA, DR. KÁDAS MARTINA
Dióda lézeres kezelés - orca: 65.000 Ft
Dióda lézeres kezelés - orr / áll: 55.000 Ft
Dióda lézeres kezelés - teljes arc: 85.000 Ft
* A 3 alkalmas bérletek a vásárlástól számított 3 hónapig érvényesek