A megereszkedett, lógó szemöldök miatt a szem gyakran kisebbnek, zártabbnak tűnik, a tekintet pedig fáradtnak hat, mely nem kelti sokszor a megfelelő, általunk kívánt benyomást. Ezekben az esetekben nyújt kiváló megoldást a szemöldök lifting, vagy más néven szemöldökemelés, browlift -, ami az egyik leglátványosabb eredményekkel járó orvosesztétikai eljárás. Óriási népszerűségnek örvend a különböző korú és nemű páciensek körében, mivel rövid időn belül és minimális fájdalom mellett fiatalosabb külsőt eredményez. Az eljárást követően az addig fáradt, bezárt tekintet egyszerre megnyílik és a páciens arca természetes módon vonzóvá válik.
A szemöldök lifting többféle eljárással is kivitelezhető. Akármelyikről is legyen szó, ezt minden esetben egy esztétikai konzultáció előzi meg. Az orvossal történő egyeztetéskor megbeszélésre kerülnek az esetleges korábbi beavatkozások, valamint nagy hangsúly kerül a tervezésre és a felmerülő kérdések megvitatására. A konzultáció során megbeszélésre kerülnek az előkészületekhez és az utókezeléshez kapcsolódó tennivalók is. Az állapotfelmérés alkalmával megvizsgáljuk az arc felső régióját és a felső szemhéjat, valamint az itt dolgozó izmok működését is szemrevételezzük. Végül pedig kiválasztásra kerül a beavatkozás típusa is az állapotfelmérést követően.
Bizonyos esetekben kiegészítő kezelést is javasolunk a cél elérésének érdekében (szemhéjplasztika, botox kezelés, hyaluronsavas feltöltés,stb.)
Orvosi centrumunkban az alábbi típusú beavatkozásokkal végezzük a szemöldök emelését:
1. Szálbehúzás:
A felszívódó szálakkal történő modern, minimál invazív beavatkozások leggyakrabban arcfeszesítés és arcemelés céljával történnek. Ezek mellett egy másik eredményesen kezelhető terület a lógó, megereszkedett szemöldök. A maximális lifting hatás érdekében ezen a területen az úgynevezett COG-szálakat használunk. Ezzel a száltípussal azonnal látványos eredményt érhetünk el, köszönhetően a szálakon elhelyezkedő tüskéknek, mivel azok a szövetekbe kapaszkodva rögzítik az emelést a szemöldök csúcsától a hajas fejbőr irányába.
Ezt követően a szervezet éppen úgy reagál a kezelésre, mint a hagyományos felszívódó szálas beavatkozások esetében: a fokozatosan termelődő kollagéntermelésnek köszönhetően a végleges hatás két hónap múlva alakul ki, mely még jelentősebb változás lesz az azonnal elért hatáshoz képest, de már a rögtön a kezelés után is látványos az eredmény.
2. Botox:
Szemöldökemelés botox segítségével is történhet. Enyhébb fokú megereszkedés esetén alkalmazhatjuk ezt a hatékony módszert. Ebben az esetben a szemöldök oldalsó végébe fecskendezünk megfelelő mennyiségű, általában minimális anyagot, mely emelő hatást fejt ki a kezelt területen.
3. Hialuronsav:
A különféle tulajdonságú töltőanyagok széleskörű elérhetőségének köszönhetően ma már az arcformázás sokféle módja lehetséges. Ez a szemöldök esetében azért releváns tényező, mert a szemöldök megereszkedésének oka nagyon sok a lokális volumenhiány, ami az öregedés következménye is lehet. A homlok és a halánték volumenhiánya okozza a szemöldök süllyedését.
A hiányzó volument egyszerűen, gyorsan és gyakorlatilag fájdalommentesen lehetséges nagyon látványosan pótolni. A töltőanyagot vékony tű vagy kanül segítségével juttatjuk a bőr alá. A beavatkozás után elenyésző a mellékhatások mennyisége és gyakorisága, a páciensek azonnal visszatérhetnek normál életvitelükhöz. A kezelést – egyéntől függően – 6-18 hónapon belül érdemes megismételni. Fontos, hogy a kezelést gyakorlott szakember végezze.
4. Műtét – szemöldök emelés plasztika:
A bőrkimetszéssel végzett szemöldök emelés plasztika az erősen megereszkedett szemöldök esetében hoz nagyon látványos megoldást. Ebben az esetben a szemöldök a kezelés előtt a szemüreg vonala alá lóg, mely morcos és fáradt hatást kelt, akár még idősebbnek is mutathatja a pácienst a koránál.
A gyors műtét során közvetlenül a szemöldök íve fölött ejtünk egy metszést, ahol egy háromszög/félhold alakú bőrdarab kerül eltávolításra. Aggodalomra semmi ok, a metszés vonala rejtett marad, hiszen azt közvetlenül a szemöldök felső ívében elhelyezkedő szőrszálak mentén ejtjük meg. Az eltávolított bőrfelesleg miatt a szem környéki bőr nem esik le többé és a szemöldök teljesen kifeszül, megemelkedik. Hatása kifejezetten tartós, körülbelül 5-10 évig tart.
A beavatkozás után vannak bizonyos teendők, amelyeket érdemes megfogadni és betartani, ezeket személyre szabottan minden esetben egyeztetjük a páciensekkel. A gyógyulási időszak során kontrollt biztosítunk pácienseink számára előre egyeztetett időpontban, továbbá mindenféle felmerülő kérdés esetén e-mailben és telefonon is elérhetőek vagyunk.
Szerezd vissza fiatalos külsőd, jelentkezz be hozzánk konzultációra!
Orvosaink
- Áraink
- KONZULTÁCIÓ, KONTROLLVIZSGÁLAT
- Esztétikai konzultáció: 32.000 Ft
- Vezető esztétikai konzultáció - Dr Papp: 35.000 Ft
- Esztétikai kontrollvizsgálat: 20.000 Ft
- HYALURONAVAS KEZELÉSEK, BEVAVATKOZÁSOK (Kizárólag a legmagasabb minőségű és tisztaságú hyaluronsavakkal dolgozunk. A végső ár a betölttött anyag mennyiségétől függ.)
- Hyaluronsavas ráncfeltöltés, arcfiatalítás (1ml /ampulla): 120.000 Ft
- Arcfeltöltés, arcformázás - arccsont kiemelése, arc- és állív kiemelése (1ml /ampulla): 120.000 Ft
- Szem alatti karikák feltöltése (1ml/ampulla): 130.000 Ft
- Orrformázás hyaluronsavval: 65.000 Ft-tól
- Ajakfeltöltés, ajakformázás : 120.000 Ft-tól
- Állvolumen pótlás (1ml /ampulla): 120.000 Ft-tól
- Mellbimbó kiemelés hyaluronsavval (1ml /ampulla): 120.000 Ft-tól
- Hylase beavatkozás: hyaluronsav feloldása, arckorrekció (alkalom): 60.000 Ft
- HArmonyCA ( 1 ampulla:1,25 ml) : 180.000 Ft
- Karisma kezelés (2 alkalom): 220.000 Ft
- RADIESSE RÁNCFELTÖLTÉS (1ml /ampulla): 130.000 Ft-tól
- SKIN BOOSTER KEZELÉSEK
- Exosome kezelés (arc-2ml): 150.000 Ft
- Exosome kezelés (arc,nyak -3ml): 225.000 Ft
- Exosome kezelés (arc,nyak,dekoltázs-4ml): 320.000 Ft
- Profihlo skinbooster kezelés (2 alkalom): 210.000 Ft
- VOLITE - hyaluronsavas skin booster kezelés (1 ampulla): 90.000 Ft
- VOLITE - hyaluronsavas skin booster kezelés (2 ampulla): 150.000 Ft
- EJAL 40 skin booster kezelés (1 alkalom): 90.000 Ft
- EJAL 40 skin booster kezelés (3 alkalmas bérlet): 240.000 Ft
- NUCLEOFILL arc / haj kezelés (1 alkalom): 80.000 Ft
- NUCLEOFILL arc / haj kezelés (4 alkalmas bérlet): 280.000 Ft
- AQUAGOLD bőrrfiatalító kezelés arany mikrotűs fejjel - orvos által végzett: 144.000 Ft/alkalom
- RÁNCTALANÍTÓ KEZELÉSEK BOTULIN TOXINNAL (BOTOXSZAL), MIMIKAI RÁNCOK KEZELÉSE
- 1 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok): 68.000 Ft
- 2 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok): 105.000 Ft
- 3 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok): 125.000 Ft
- További 3 kiválasztott kiegészítő terület (áll, bunny, szemöldökemelés, ajaksarokemelés, orrcsúcs): 68.000 Ft
- Arcvékonyítás: 110.000 Ft
- Nyakfiatalítás: 68.000 Ft
- Barbinyak, trapéz izom kezelése: 110.000 Ft
- Dermalift, arcemelés : 85.000 Ft
- Áll kiemelése: 29.000 Ft
- Szájzug emelése: 29.000 Ft
- Orrcsúcs emelése: 29.000 Ft
- Szemöldökemelés (csak nőknél): 29.000 Ft
- Mezob0t0x kezelés: 68.000 Ft
- MEZOTERÁPIA HYALURONSAVAS KOMBINÁLT GÉPI KEZELÉSEK
- Mezoterápia orvosi tűvel, koncentrált hyaluronsavval arc / nyak / dekoltázs / kézfej (1 ampulla ára): 65.000 Ft
- Mezoterápia hajas fejbőrön (1 alkalom): 59.000 Ft
- Mezoterápia hajas fejbőrön - 3 alkalmas bérlet: 116.000 Ft
- Mezoterápia hajas fejbőrön - 6 alkalmas bérlet: 222.000 Ft
- Teljes arc vitaminos anti ageing mezoterápia (1 alkalom): 52.000 Ft
- Teljes arc hyaluron savas mezoterápia (1 alkalom): 74.000 Ft
- Szem környék mezoterápia (1 alkalom): 22.500 Ft
- Szem környék mezoterápia - 6 alkalmas bérlet: 102.000 Ft
- MIKROTŰS - RÁDIÓFREKVENCIÁS KEZELÉSEK
- Scarlet/Onix arckezelés régiónként 1 terület: arc / nyak/ dekoltázs (1 alkalom) - orvos végzi: 195.000 Ft
- Scarlet testkezelés, striák kezelés - régiónként (1 régió=2 tenyér nagyság) - orvos végzi: 192.000 Ft
- Scarlet testkezelés, striák kezelése (3 alkalmas bérlet) - orvos végzi: 495.000 Ft
- FRAKCIONÁLT LÉZERES KEZELÉSEK
- Teljes arc: 138.000 Ft
- Orcák: 66.000 Ft
- Alsó, felső szemhéj: 66.000 Ft
- Száj körül: 66.000 Ft
- Nyak: 108.000 Ft
- Dekoltázs: 144.000 Ft
- Nyak és dekoltázs: 222.000 Ft
- Kézfej (2 db): 144.000 Ft
- Arc és dekoltázs: 228.000 Ft
- Arc és nyak: 216.000 Ft
- Arc, nyak és dekoltázs: 276.000 Ft
- Hegkezelések: egyéni ár konzultáció alapján
- HÁMLASZTÁSOK
- TCA hámlasztás, 15%-kos SkinTech triklorecetsavval: 71.000 Ft
- Retinolos, Yessner hámlasztás: 71.000 Ft
- Fenol TCA hámlasztás: 130.000 Ft
- HYDROBALANCE KEZELÉSEK
- Hydrobalance kezelés (1 alkalom): 80.000 Ft
- Hydrobalance kezelés (3 alkalmas bérlet): 187.000 Ft
- BIO FELSZÍVÓDÓ SZÁLAK - FACE LIFITING SZÁLAKKAL
- Cog és FTC szálazás régiónként: 174.000 Ft
- Teljes arcemelés Cog és FTC szálakkal: 396.000 Ft
- Teljes arclifting Aptos szálakkal: 445.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 2 szál: 240.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 4 szál: 440.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 8 szál: 750.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 10 szál: 950.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 12 szál: 1.150.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 16 szál: 1.450.000 Ft
- IZZADÁSGÁTLÓ KEZELÉSEK
- Izzadásgátló kezelés botulin toxinnal (botoxszal) : 145.000 Ft
- ONIX lézeres izzadásgátlás első kezelés ára (A kezelés előtt konzultáció szükséges, amelynek ára később beszámításra kerül az első kezelésbe.): 420.000 Ft
- ONIX lézeres izzadásgátlás második kezelés ára (Az első kezelés után 2 hónappal később egy ingyenes kontrollra kerül sor. A 2. kezelés szükségessége egyénfüggő, csak abban az esetben van rá szükség ha a kontrollvizgálat ezt indokolttá teszi. ): 150.000 Ft
- Scarlet izzadásgátló kezelés (3 alkalom szükséges): 495.000 Ft
- PLAZMA JET KEZELÉSEK
- alsó szemhéj: 150.000 Ft
- felső szemhéj: 150.000 Ft
- szarkalábak, homlok-és ajak körüli ráncok: 150.000 Ft
- ZSÍROLDÓ ÉS CELLULIT KEZELÉSEK
- Alidya cellulit kezelés - enyhe cellulit esetén (1 ampulla): 54.000 Ft
- Alidya cellulit kezelés - közepesen erős cellulit esetén (2 ampulla): 94.000 Ft
- Alidya cellulit kezelés - súlyos cellulit esetén (3 ampulla): 138.000Ft
- Aqualyx zsíroldó kezelések (1 ampulla ára): 82.000 Ft
- Aqualyx zsíroldó kezelések (2 ampulla ára): 132.000 Ft
- Aqualyx zsíroldó kezelések (3 ampulla ára): 204.000 Ft
- Belkyra kezelés (1 ampulla): 130.000 Ft
- Kabelline kezelés (0,5 ml): 35.000 Ft
- PRP KEZELÉS (DRAKULA TERÁPIA)
- Arc kezelés: 156.000 Ft
- Arc, nyak és dekoltázs: 204.000 Ft
- Hajas fejbőr: 129.600 Ft
- Hajas fejbőr (4 alkalom) : 299.000 Ft
- Arc és hajas fejbőr: 174.000 Ft
- KOMBINÁLT ESZTÉTIKAI KEZELÉSEK
- Scarlet és PRP (Drakula) kezeléssel ( 1 alkalom): 240.000 Ft
- Scarlet és PRP (Drakula) kezeléssel ( 3 alkalmas): 636.000 Ft
- Frakcionált lézer teljes arc kezelés és PRP (Drakula) kezelés: 210.000 Ft
- FTC bioszálak és PRP (Drakula) kezelés (1 régió): 228.000 Ft
- FTC bioszálak és PRP (Drakula) kezelés (teljes arc): 430.000 Ft
- Hylase oldás (1ampulla): 60.000 Ft
- HIFU KEZELÉSEK
- HIFU arc - orvos által végzett: 360.000 Ft
- HIFU arc+nyak területe - orvos által végzett: 450.000 Ft