Napjainkban a harmonikus, fiatalos megjelenés igen hangsúlyos témává vált. A szép, üde külső sokak számára egyenlő a magabiztossággal és az önbizalommal. Az öregedés késleltetésére, illetve bőrünk aktuális állapotának frissítésére számos kezelési lehetőség létezik, többféle orvosesztétikai beavatkozás áll már rendelkezésre.
Az orvosesztétikai kezelések egyre bővülő palettáján azonban sokszor igencsak nagy gondot tud okozni, hogy a megfelelőt válasszuk. Rengeteget olvasni, hallani jobbnál jobb kezelésekről, korszerű beavatkozásokra. Azt azonban nagyon nehéz egyedül megállapítani, hogy melyik is a legideálisabb számomra. A Melioraban az esztétikai beavatkozásokat a lehető legnagyobb szakértelemmel végezzük, éppen ezért a kezelés előtt minden esetben fontos és gyakorlatilag a kezelés részeként kell tekinteni a szakorvossal történő egyénre szabott konzultációra.
A szakorvosi konzultáció kiváló lehetőség arra, hogy tájékozódj arról, hogy esztétikai céljaid miként érhetők el. Mivel egy kívánt eredmény akár többféle beavatkozással is elérhető, a célok és természetesen minden eset és páciens más, éppen ezért a konzultáció során pontosan meghatározzuk az egyedi igényekhez leginkább passzoló kezelési tervet.
Megbeszéljük, hogy te hogyan látod magadat, milyennek látod az arcodat? Mik azok a vonások, amiket szeretsz magadon és mik azok, amik zavarnak vagy elbizonytalanítanak. Sokszor fordulnak hozzánk pácienseink azzal a panasszal, hogy olyan fáradtnak tűnik az arcuk, pedig nem is azok. Az ilyen problémák tökéletesen korrigálhatók a megfelelő esztétikai beavatkozással. Az esztétikai szakorvos feladata az érzelmi attribútumok lefordítása a terápia nyelvére. Tehát meg kell határoznia, hogy milyen beavatkozás(ok)ra van ahhoz szükség, hogy a negatív arckifejezéseket pozitívvá alakítsa.
Az esztétikai konzultáció során továbbá megválaszolásra kerül a kezeléssel kapcsolatos összes kérdés. Orvosaink hitelesen tájékoztatnak lehetőségekről és az elérhető eredményekről, illetve részletes tájékoztatást nyújtanak a beavatkozást megelőző és az azt követő teendőkről is. Tanácsokkal látunk el ezen kívül az eredmény hosszú távú fenntartására vonatkozóan is, hiszen közös célunk, hogy az elért állapot tartós maradjon. A kérdésekre természetesen szakszerű, de érthető válaszokat kapsz.
Az esztétikai konzultáció alapja, hogy arc felmérése nem csak statikusan (mimika nélkül) történik, hanem dinamikusan tudja felmérni a szakorvos az arc mozgásait. Gyakran kérjük pácienseinket, hogy mosolyogjanak, ráncolják a homlokukat vagy mutassák meg azokat a grimaszokat, amiket gyakran vesznek észre magukon. Ugyanis nagyon fontos, hogy az elvégzett esztétikai beavatkozás beszéd, nevetés, sírás közben se látszódjon, ne keltsen természetellenes hatást. Éppen ezért nem szoktunk fénykép alapján diagnosztizálni. Hiszen így csak az arc egy része látszik, statikusan, ami alapján nem lehet megfelelő kezelési tervet felállítani.
Az esztétikai konzultáció nemcsak „első alkalmak” előtt javasolt: orvosesztétikai centrumunkba érdemes bizonyos időközönként újra ellátogatni konzultációs céllal. Ennek egyszerű oka van: testünk állandó változásban van kortól és nemtől függetlenül, valamint a használandó anyagok és az alkalmazott eljárások vonatkozásában is mindig tudunk újat mutatni.
Orvosváltás esetén kifejezetten fontos a konzultáció a közös munka megkezdése előtt. Ilyenkor átbeszélésre kerülnek a korábbi kezelések, az alkalmazott anyagok, technikák és ennek függvényében alakul ki az új kezelési terv, mely az egyes egészségügyi kockázatok elkerülése miatt különösen elengedhetetlen lépés.
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK:
Igényel-e valamilyen felkészülést a konzultáció?
A pácienseknek minden esetben tisztában kell lenniük céljaikkal, mit is várnak beavatkozásoktól, milyen eredményekre számítanak, milyen kezelésekkel szimpatizálnak. Az igények megfelelő megfogalmazása segíti a precíz kezelési terv létrejöttét. A kezelés előtt tehát nagyon hasznos átgondolni az egyéni igényeket, esetleg jegyzetet készíteni belőlük, a felmerülő kérdéseket írásban összegezni.
Időben milyen hosszúságú egy konzultáció?
A konzultáció hossza átlagosan nagyjából 30 perc. Ez több tényezőtől is függ, például, hogy hány területet szükséges kezelni, mennyi kérdés merül fel, mennyire összetett a páciens problémája, stb.
Mennyibe fog kerülni a kezelés?
Az esztétikai konzultáció kiváló lehetőség arra is, hogy orvos és páciens közösen megbeszéljék, hogy az adott kezelési tervnek milyen költségvonzata van. Így a páciens fel tudja mérni, hogy a kezelési terv mely részét tudja anyagilag vállalni és milyen olyan beavatkozások vannak, amik esetleg halaszthatók.
Én egészen konkrétan tudom, hogy mit szeretnék. Ebben az esetben is szükséges a konzultáció?
A rövid válasz: igen! Orvosaink – szakmai hozzáértésük miatt – az esetlegesen nem maguktól értetődő dolgokra is rávilágítanak, precízen ismertetik a kezelések hatékonyságához szükséges elő- és utólépéseket, illetve az egyéni adottságoknak megfelelően (például bőrtípus) ajánlják és határozzák meg az egyes beavatkozásokat, hogy minél hamarabb és minél jobb eredmények szülessenek.
Orvosaink

Dr. Papp Ildikó

Dr. Halmy Csaba

Dr. Brunner Alexandra

Dr. Csellár Zsuzsa

Dr. Csernai - Müller Helga

Dr. Fábián Melinda Ph.D

Dr. Karimi Rouzbeh

Dr. Tóth Veronika
- Áraink
- KONZULTÁCIÓ, KONTROLLVIZSGÁLAT
- Esztétikai konzultáció: 32.000 Ft
- Vezető esztétikai konzultáció: 35.000 Ft
- Esztétikai kontrollvizsgálat: 20.000 Ft
- HYALURONAVAS KEZELÉSEK, BEVAVATKOZÁSOK (Kizárólag a legmagasabb minőségű és tisztaságú hyaluronsavakkal dolgozunk. A végső ár a betölttött anyag mennyiségétől függ.)
- Hyaluronsavas ráncfeltöltés, arcfiatalítás (1ml /ampulla): 120.000 Ft
- Arcfeltöltés, arcformázás - arccsont kiemelése, arc- és állív kiemelése (1ml /ampulla): 120.000 Ft
- Szem alatti karikák feltöltése (1ml/ampulla): 130.000 Ft
- Orrformázás hyaluronsavval: 65.000 Ft-tól
- Ajakfeltöltés, ajakformázás : 120.000 Ft-tól
- Állvolumen pótlás (1ml /ampulla): 120.000 Ft-tól
- Mellbimbó kiemelés hyaluronsavval (1ml /ampulla): 120.000 Ft-tól
- Hylase beavatkozás: hyaluronsav feloldása, arckorrekció (alkalom): 60.000 Ft
- HArmonyCA ( 1 ampulla:1,25 ml) - bevezető ár : 180.000 Ft
- Karisma kezelés (2 alkalom): 220.000 Ft
- RADIESSE RÁNCFELTÖLTÉS (1ml /ampulla): 130.000 Ft-tól
- SKIN BOOSTER KEZELÉSEK
- Exosome kezelés (arc-2ml): 150.000 Ft
- Exosome kezelés (arc,nyak,dekoltázs-5ml): 320.000 Ft
- VOLITE - hyaluronsavas skin booster kezelés (1 ampulla): 90.000 Ft
- VOLITE - hyaluronsavas skin booster kezelés (2 ampulla): 150.000 Ft
- EJAL 40 skin booster kezelés (1 alkalom): 90.000 Ft
- EJAL 40 skin booster kezelés (3 alkalmas bérlet): 240.000 Ft
- NUCLEOFILL arc / haj kezelés (1 alkalom): 80.000 Ft
- NUCLEOFILL arc / haj kezelés (4 alkalmas bérlet): 280.000 Ft
- AQUAGOLD bőrrfiatalító kezelés arany mikrotűs fejjel - orvos által végzett: 144.000 Ft/alkalom
- RÁNCTALANÍTÓ KEZELÉSEK BOTULIN TOXINNAL (BOTOXSZAL), MIMIKAI RÁNCOK KEZELÉSE
- 1 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok), férfi: 63.000 Ft
- 1 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok), női: 61.000 Ft
- 2 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok), férfi: 95.000 Ft
- 2 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok), női: 90.000 Ft
- 3 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok), férfi: 115.000 Ft
- 3 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok), női: 110.000 Ft
- Arcvékonyítás (csak nőknél): 110.000 Ft
- Ál kiemelése (csak nőknél): 29.000 Ft
- Szájzug emelése (csak nőknél): 29.000 Ft
- Orrcsúcs emelése: 29.000 Ft-tól
- Ajak sarkainak emelése (csak nőknél): 29.000 Ft
- Szemöldökemelés (csak nőknél): 29.000 Ft
- Mezob0t0x kezelés: 68.000 Ft
- MEZOTERÁPIA HYALURONSAVAS KOMBINÁLT GÉPI KEZELÉSEK
- Mezoterápia orvosi tűvel, koncentrált hyaluronsavval arc / nyak / dekoltázs / kézfej (1 ampulla ára): 65.000 Ft
- Mezoterápia hajas fejbőrön (1 alkalom): 59.000 Ft
- Mezoterápia hajas fejbőrön - 3 alkalmas bérlet: 116.000 Ft
- Mezoterápia hajas fejbőrön - 6 alkalmas bérlet: 222.000 Ft
- Teljes arc vitaminos anti ageing mezoterápia (1 alkalom): 52.000 Ft
- Teljes arc hyaluron savas mezoterápia (1 alkalom): 74.000 Ft
- Szem környék mezoterápia (1 alkalom): 22.500 Ft
- Szem környék mezoterápia - 6 alkalmas bérlet: 102.000 Ft
- MIKROTŰS - RÁDIÓFREKVENCIÁS KEZELÉSEK
- Scarlet/Onix arckezelés régiónként 1 terület: arc / nyak/ dekoltázs (1 alkalom) - orvos végzi: 195.000 Ft
- Scarlet testkezelés, striák kezelés - régiónként (1 régió=2 tenyér nagyság) - orvos végzi: 192.000 Ft
- Scarlet testkezelés, striák kezelése (3 alkalmas bérlet) - orvos végzi: 495.000 Ft
- FRAKCIONÁLT LÉZERES KEZELÉSEK
- Teljes arc: 138.000 Ft
- Orcák: 66.000 Ft
- Alsó, felső szemhéj: 66.000 Ft
- Száj körül: 66.000 Ft
- Nyak: 108.000 Ft
- Dekoltázs: 144.000 Ft
- Nyak és dekoltázs: 222.000 Ft
- Kézfej (2 db): 144.000 Ft
- Arc és dekoltázs: 228.000 Ft
- Arc és nyak: 216.000 Ft
- Arc, nyak és dekoltázs: 276.000 Ft
- Hegkezelések: egyéni ár konzultáció alapján
- HÁMLASZTÁSOK
- TCA hámlasztás, 15%-kos SkinTech triklorecetsavval: 71.000 Ft
- Retinolos, Yessner hámlasztás: 71.000 Ft
- Fenol TCA hámlasztás: 130.000 Ft
- HYDROBALANCE KEZELÉSEK
- Hydrobalance kezelés (1 alkalom): 80.000 Ft
- Hydrobalance kezelés (3 alkalmas bérlet): 187.000 Ft
- BIO FELSZÍVÓDÓ SZÁLAK - FACE LIFITING SZÁLAKKAL
- Cog és FTC szálazás régiónként: 174.000 Ft
- Teljes arcemelés Cog és FTC szálakkal: 396.000 Ft
- Teljes arclifting Aptos szálakkal: 445.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 2 szál: 240.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 4 szál: 440.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 8 szál: 750.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 10 szál: 950.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 12 szál: 1.150.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 16 szál: 1.450.000 Ft
- IZZADÁSGÁTLÓ KEZELÉSEK
- Izzadásgátló kezelés botulin toxinnal (botoxszal) : 145.000 Ft
- ONIX lézeres izzadásgátlás első kezelés ára (A kezelés előtt konzultáció szükséges, amelynek ára később beszámításra kerül az első kezelésbe.): 420.000 Ft
- ONIX lézeres izzadásgátlás második kezelés ára (Az első kezelés után 2 hónappal később egy ingyenes kontrollra kerül sor. A 2. kezelés szükségessége egyénfüggő, csak abban az esetben van rá szükség ha a kontrollvizgálat ezt indokolttá teszi. ): 150.000 Ft
- Scarlet izzadásgátló kezelés (3 alkalom szükséges): 495.000 Ft
- PLAZMA JET KEZELÉSEK
- alsó szemhéj: 150.000 Ft
- felső szemhéj: 150.000 Ft
- szarkalábak, homlok-és ajak körüli ráncok: 150.000 Ft
- ZSÍROLDÓ ÉS CELLULIT KEZELÉSEK
- Alidya cellulit kezelés - enyhe cellulit esetén (1 ampulla): 54.000 Ft
- Alidya cellulit kezelés - közepesen erős cellulit esetén (2 ampulla): 94.000 Ft
- Alidya cellulit kezelés - súlyos cellulit esetén (3 ampulla): 138.000Ft
- Aqualyx zsíroldó kezelések (1 ampulla ára): 82.000 Ft
- Aqualyx zsíroldó kezelések (2 ampulla ára): 132.000 Ft
- Aqualyx zsíroldó kezelések (3 ampulla ára): 204.000 Ft
- Belkyra kezelés (1 ampulla): 130.000 Ft
- Kabelline kezelés (0,5 ml): 35.000 Ft
- PRP KEZELÉS (DRAKULA TERÁPIA)
- Arc kezelés: 156.000 Ft
- Arc, nyak és dekoltázs: 204.000 Ft
- Hajas fejbőr: 129.600 Ft
- Arc és hajas fejbőr: 174.000 Ft
- KOMBINÁLT ESZTÉTIKAI KEZELÉSEK
- Scarlet és PRP (Drakula) kezeléssel ( 1 alkalom): 240.000 Ft
- Scarlet és PRP (Drakula) kezeléssel ( 3 alkalmas): 636.000 Ft
- Frakcionált lézer teljes arc kezelés és PRP (Drakula) kezelés: 210.000 Ft
- FTC bioszálak és PRP (Drakula) kezelés (1 régió): 228.000 Ft
- FTC bioszálak és PRP (Drakula) kezelés (teljes arc): 430.000 Ft
- Hylase oldás (1ampulla): 60.000 Ft
- HIFU KEZELÉSEK
- HIFU arc - orvos által végzett: 360.000 Ft
- HIFU arc+nyak területe - orvos által végzett: 450.000 Ft
- Szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy 24 órán belüli időpontlemondás esetén 16 000 Ft készenléti díjat vagyunk kénytelenek felszámolni, melyet következő kezelése során tud kiegyenlíteni. Megértését és együttműködését előre is köszönjük.