Onix kezelés

Sokan úgy vélik, az izzadás természetes része az emberi szervezet működésének, ami részben igaz is. Ugyanakkor, ha olyan mértékű verejtékezésről van szó, amit a dezodorok már nem tudnak kordában tartani, vagy napi többszöri ruhacserére van szükség, akkor fokozott izzadásról beszélünk.

A túlzott izzadás, vagyis a hiperhidrózis a felnőtt lakosság 3%-át érinti, férfiakat és nőket egyaránt. Rendkívül sok kellemetlenséget okoz az érintetteknek, hatással van a társas kapcsolataikra, életminőséget pedig kifejezetten rontja.

Ennek ellenére van, aki attól tart, hogy a probléma kezelésével árt magának, holott az igazság az, hogy a fokozott izzadás a pszichés nehézségeken túl még bőrbetegségeknek is lehet a melegágya. Kedvez például a gombás fertőzések és a szemölcsök kialakulásának, de könnyebben létrejöhet ekcéma is.

 

Újdonság a kezelés terén

A hiperhidrózis kezelésére számos eljárás létezik. A legismertebb a botox injekciók használata, amelyet 6-8 havonta meg kell ismételni. Ezen kívül műtéti megoldásokat is szoktak alkalmazni, ám ennek hátránya a lassabb felépülés, hegek és a fájdalom.

Világújdonságnak számít az ún. ONIX terápia, amelynek során bipoláris rádiófrekvencia segítségével véglegesen meg lehet szüntetni a hónaljaknál az izzadást. És mindehhez akár már egy kezelés is elegendő lehet!

A szabadalmaztatott multi-mikrotűs RF (rádiófrekvencia) technológiát kifejezetten a hiperhidrosis kezeléséhez fejlesztette ki egy dél-koreai orvos-esztétikai cég, a Shenb.

 

Előnyök az ismert eljárásokkal szemben

Számos klinikai tanulmány igazolja a speciális beavatkozás rendkívüli eredményességét. A kezelés olyan tartós és hatásos, mint a sebészeti eljárások, viszont gyorsabb a felépülési idő, és minimális a nem kívánt mellékhatások kockázata.

 

A kezelés menete

  • Előzetes konzultáció az orvossal, amelynek során felméri, elvégezhető-e biztonsággal a beavatkozás a páciensen.
  • Ezután megtörténik a mirigyek elhelyezkedésének meghatározása a szőrtelenített és fertőtlenített területen, majd következik az injekciós érzéstelenítés.
  • Végül eljutunk a 20-30 perces kezelésig, amelynek során csak enyhe kellemetlenség tapasztalható. A kezelőfejen 36, nagyon vékony, 30 G vastagságú, speciális bevonattal ellátott, izolált tű található egy 30×30 mm-es négyzetben egyenletesen elosztva. A tűk körül az áram hősérülést okoz, és megszünteti a verejtékmirigyek működését. A kezelést 3 különböző mélységben végezzük el a mirigyek elhelyezkedésének megfelelően.

 

A kezelés után

  • A beavatkozás végén az orvos steril kötést helyez fel, amelynek 24 óráig kell fent maradnia.
  • A felépülési idő kb. 3-5 nap.
  • Lehetséges mellékhatások: enyhe véraláfutás, kisebb ödéma, bőrpír.
  • Az első 24 órában kerülni kell a forró vizes tisztálkodást és zuhanyzást. Az első héten ne végezzünk izzasztó vagy izzadást serkentő testedzést, ne szaunázzunk, ne fogyasszunk alkoholt. Hűtőborogatás szükség szerint alkalmazható, illetve fontos a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel (víz).

 

Valóban elég egyetlen kezelés?

A legtöbb esetben már az első kezelés is 80-90 %-ban enyhíti a tüneteket, de alkati sajátosságok miatt elképzelhető, hogy szükség van második alkalomra is. Ebben az esetben két kezelés között 3-6 hónapnak kell eltelnie, s az ismétlő terápia ára 50%-kal kedvezőbb az elsőnél.

 

Tévhitek az izzadás meggátlásával kapcsolatban

Az eljárás során csak egy kis területet kezelünk a hónaljban, amely épp ahhoz szükséges, hogy a fokozott izzadás megszűnjön. Az ONIX terápia azonban nem gátolja meg teljesen az izzadást.
Az izzadásgátlás nem okoz rákot! Több amerikai egészségügyi szervezet közzétett már kutatást arról, hogy nincs kapcsolat a mellrák és az izzadásgátlás között. A mellrák kockázata az életkorral emelkedik, és főként nőknél jelentkezik.

 

Mikor nem javasolt a kezelés?

A kezelés férfiak és nők számára egyaránt ajánlott, indokolt esetben és szülői beleegyezéssel akár 18 éves kor alatt is elvégezhető. Nem javasolt viszont azoknak pácienseknek, akik pacemaker-rel élnek, illetve terhes vagy szoptató nőknek.


Orvosaink

Dr. Hidvégi Bernadett

Dr. Hidvégi Bernadett

Vezető bőrgyógyász - nemigyógyász, allergológus, immunológus
Dr. Csellér Zsuzsa

Dr. Csellár Zsuzsa

Bőrgyógyász, esztétikai bőrgyógyász
Dr. Dobribán Ónodi Ivett

Dr. Dobribán - Ónodi Ivett

Gyermek- és felnőtt bőrgyógyász, nemigyógyász
Dr. Fábián Melinda

Dr. Fábián Melinda Ph.D

Bőr- és nemigyógyász - esztétikai bőrgyógyász
dr-kadas-martina-2024

Dr. Kádas Martina

Bőr- és nemigyógyász, esztétikai bőrgyógyász
Dr. Kerner Tünde

Dr. Kerner Tünde

Bőr- és nemigyógyász
Dr Noll Judit

Dr. Noll Judit

Bőrgyógyász - gyermekbőrgyógyász, gyermekgyógyász
Dr. Takács Doloresz

Dr. Takács Doloresz

Bőr- és nemigyógyász, esztétikai bőrgyógyász

Dr. Tóth Veronika

Bőr- és nemigyógyász, esztétikai bőrgyógyász

Árak

BŐRGYÓGYÁSZATI KONZULTÁCIÓ/ VIZSGÁLAT, KONTROLLVIZSGÁLAT
Szakorvosi vizsgálat és konzultáció: 37.000 Ft
Vezető szakorvosi vizsgálat és konzultáció - Dr. Hidvégi Bernadett: 40.000 Ft
Vezető szakorvosi vizsgálat és konzultáció - Dr. Tóth Veronika: 40.000 Ft
Gyerek szakorvosi vizsgálat és konzultáció: 34.000 Ft
Kontrollvizsgálat (1 hónapon belül): 25.000 Ft
Online / Telefonos konzultáció: 25.000 Ft
Online / Telefonos kontroll: 20.000 Ft
Angol nyelvű lelet: 25.000 Ft
BŐRGYÓGYÁSZATI KEZELÉSEK ÉS BEAVATKOZÁSOK
Anyajegyszűrés - kézi dermatoszkóppal - vezető szakorvos által végzett (Dr. Hidvégi/Dr. Tóth/Dr. Csellár): 40.000 Ft
Anyajegyszűrés - kézi dermatoszkóppal: 37.000 Ft
Komputeres anyajegyszűrés (felnőtt)
1-2 db: 49.000 Ft
3-10 db: 55.000 Ft
11-20 db: 63.000 Ft
Alámetszés (Subcisio) 3x3 cm: 52.000 Ft
Allergia vizsgálat epicutan teszttel - ezt a vizsgálatot a budai rendelőnkben, a Meliorában tudjuk elvégezni. (A tesztelés 33 anyagra történik, melynek során speciális tapaszok kerülnek felhelyezésre a hát bőrére. Az eredmény egy hét után van meg: 60.000 Ft
Punch biopszia mintavétel: 48.000 Ft
Szövettan /darab: 22.000 Ft
Vírusos szemölcs, bőrfelszíni növedék, fibróma lézeres /hyfrecatorral történő eltávolítása (az ár mérettől és darabszámtól függően)
1 cm alatti ,1 db: 39.000 Ft (tartalmazza a konzultáció és érzéstelenítés díját is)
1 cm alatti, 2-3 db: 45.000 Ft
1 cm alatti, 4-6 db: 53.000 Ft
1 cm alatti, 7-10 db: 58.000 Ft
1 cm alatti, 11-15 db: 68.000 Ft
1 cm alatti, 16-20 db: 81.000 Ft
1 cm alatti, 21 db felett: 94.000 Ft
1-2 cm nagyságú, 1 db: 41.000 Ft
1-2 cm nagyságú, 2-3 db: 47.000 Ft
1-2 cm nagyságú, 4-6 db: 58.000 Ft
1-2 cmnagyságú, 7 darabtól: 72.000 Ft-tól
2 cm-nél nagyobb, 1 db: 44.000 Ft
2 cm-nél nagyobb, 2-3 db: 55.000 Ft
2 cm-nél nagyobb, 4-6 db: 66.000 Ft
2 cm-nél nagyobb, 7 db felett: 89.000 Ft-tól
Talpi vagy tenyéri szemölcs lézeres eltávolítása
Az 5 mm-nél nagyobb vagy bőrkeményedéssel körülvett, illetve 2-nél több talpi és tenyéri szemölcs esetében az eltávolítás előtt előzetes konzultáció szükséges!
A konzultáció díját az eltávolításkor fizetendő díjból levonjuk.
5mm alatti talpi vagy tenyéri szemölcs (1 db): 49.000 Ft
5-10 mm közötti talpi vagy tenyéri szemölcs (1db): 49.000 Ft
10-15 mm közötti talpi tenyéri szemölcs (1 db): 53.000 Ft
Szemölcs, Molluscum / uszodai szemölcs és más bőrfelszíni növedék eltávolítása fagyasztással vagy Volkmann kanállal
Megjegyzés: kézen és lábon található közönséges szemölcs kivételével, lásd tenyéri vagy talpi szemölcs lézeres eltávolítása ára
1 cm alatti ,1 db szemölcs (2-3 molluscum/uszodaszemölcs): 39.000 Ft
1 cm alatti, 2-3 db szemölcs (4-15 molluscum/uszodaszemölcs): 45.000 Ft
1 cm alatti, 4-6 db szemölcs (15-nél több molluscum / uszodaszemölcs): 51.000 Ft
Benőtt köröm lézeres vagy sebészeti kezelése
Benőtt köröm lézeres vagy sebészeti körömágyplasztikája 1 oldal: 59.000 Ft
Benőtt köröm lézeres vagy sebészeti 2 oldal: 82.000 Ft
Benőtt köröm lézeres vagy sebészeti körömágyplasztikája 3 oldal: 100.000 Ft
Benőtt köröm lézeres vagy sebészeti körömágyplasztikája 4 oldal: 120.000 Ft
Körömlevétel (1 db): 48.000 Ft
Lézeres körömgomba kezelés (az ár egy alkalomra vonatkozik, minimum 5 alkalom javasolt)
Konzultáció (kezelés nélkül): 30.000 Ft
1-3 köröm lézeres kezelés: 29.000 Ft
4-6 köröm lézeres kezelés: 33.000 Ft
7-10 köröm lézeres kezelés: 36.000 Ft
10 köröm felett lézeres kezelés: 42.000 Ft
IPL ROSACEA (ÉRTÁGULAT) KEZELÉSEK - DR. TÓTH VERONIKA, DR. CSELLÁR ZSUZSANNA, DR. KÁDAS MARTINA
IPL rosacea kezelés - orr: 43.000 Ft
IPL rosacea kezelés - orr - 3 alkalmas bérlet: 107.000 Ft
IPL rosacea kezelés - áll: 43.000 Ft
IPL rosacea kezelés - áll - 3 alkalmas bérlet: 107.000 Ft
IPL rosacea kezelés - orca: 65.000 Ft
IPL rosacea kezelés - orca - 3 alkalmas bérlet: 165.000 Ft
IPL rosacea kezelés - homlok: 65.000 Ft
IPL rosacea kezelés - homlok - 3 alkalmas bérlet: 165.000 Ft
IPL rosacea kezelés - áll és orca: 98.000 Ft
IPL rosacea kezelés - áll és orca - 3 alkalmas bérlet: 253.000 Ft
IPL rosacea kezelés - orr, orca, áll: 121.000 Ft
IPL rosacea kezelés - orr, orca, áll - 3 alkalmas bérlet: 286.000 Ft
ROSACEA (ÉRTÁGULAT) KEZELÉS DIÓDA LÉZERREL - DR. TÓTH VERONIKA, DR. CSELLÁR ZSUZSANNA, DR. KÁDAS MARTINA
Dióda lézeres kezelés - orca: 65.000 Ft
Dióda lézeres kezelés - orr / áll: 55.000 Ft
Dióda lézeres kezelés - teljes arc: 85.000 Ft
LABORVIZSGÁLATOK
Felhívjuk szíves figyelmét hogy a laborvizsgálatok a szakorvosi konzultáció és vizsgálaton díjon felül fizetendő.
Gomba vizsgálat (tenyésztés) bőr, köröm: 20.000 Ft
Gomba vizsgálat cellux készítményből: 10.000 Ft
Allergia vizsgálat vérből Allergénspecifikus IgE (20) nutritiv panel: 16.500 Ft
Allergia vizsgálat vérből - Allergénspecifikus IgE (40) nutritiv panel: 21.000 Ft
Allergia vizsgálatok vérből Allergénspecifikus IgE (20) inhalatív panel: 16.500 Ft
Allergia vizsgálatok vérből Allergénspecifikus IgE méh, darázs: 8.800 Ft
Táplálék intolerancia vizsgálatok (46 tápanyaggal): 42.300 Ft
Táplálék intolerancia vizsgálatok (108 tápanyaggal): 72.300 Ft
Táplálék intolerancia vizsgálatok (220+ tápanyaggal): 89.900 Ft
Hisztamin intolerancia: 19.300 Ft
HIV - 1,2, antitestek, HIV- 1 antigén: 8.800 Ft
Herpes simplex vírus (HSV) 1,2 antitestek (IgG, IgM): 12.800 Ft
Cytomegalovírus: 9.500 Ft
Epstein-Barr vírus (EBV) antitestek (IgM, VCA IgG, EBNA IgG): 14.700 Ft
Hepatitis A vírus antitestek (IgG, IgM): 8.800 Ft
Hepatitis B vírus s.antigén (HBsAg): 5.300 Ft
Hepatitis C vírus antitest (IgG): 8.000 Ft
Hepatitis E vírus antitestek (IgG, IgM): 11.500 Ft
Parvovírus B19 antitestek: 9.800 Ft
Treponema pallidum (Lues) specifikus antitestek és RPR: 7.700 Ft
Mycoplasma pneumoniae: 12.100 Ft
Vércsoport (AB0, RH) + Ellenanyagszűrés: 16.300 Ft
Receptírás (csak kezelésünk alatt álló páciensnek): 5.000 Ft