Rövid és látványos esztétikai arckezelések.
Kifejezetten az elfoglalt emberek számára fejlesztették ki a néhány perces, ebédidős szépészeti kezeléseket. Ezek csupán csak néhány percig tartanak, de sikeresen veszik fel a harcot a mimikai ráncok ellen. Ugye hihetetlen? De mégis igaz!
Varázslatos percek
A folyamatosan „rohanó” világban az embereknek is kevés ideje marad önmagára. Ezt felismerve az orvos-esztétika is felgyorsult, és a kezelések idejét csökkentve alkotta meg a tökéletes megoldásokat.
A rövid, de hatásos módszerek már az 1900-as évek végén feltűntek, de a ma ismert és használt kezelések csak néhány éve váltak népszerűvé. Azóta azonban nők és férfiak ezrei döntöttek ebéd helyet a tökéletes külső mellett. De mégis hogyan?
Az ebédidős kezelések
Ma már több hatásos kezelést találhatunk ráncok ellen, amik kb. 15-30 perc alatt elvégezhetőek. Ezek hosszúsága megegyezik egy dolgozó ember ebédidejével – innen ered az elnevezés.
A kezelések az időn kívül másban is hasonlítanak egymáshoz. Fájdalommentes és minimálisan invazív eljárások, amelyek nem igényelnek műtétet, tehát lábadozási és gyógyulási időre sincs szükség. Azonban az eredmény már rövid időn belül, akár azonnal, vagy b0t0x-kezelés esetén néhány nap múlva látható lesz. Ezért ezek mindenki számára tökéletesek, hiszen bármilyen elfoglaltság vagy munka mellett lehetőség kínálkozik a fiatalodásra.
És milyen kezelések tartoznak ide?
Az ebédidős kezelések tárháza igazán széles, így mindenki megtalálhatja a legideálisabb „időtöltést”.
A ráncok ellen tehetünk a mindössze 15-30 perces hialuronsavas arcfeltöltéssel vagy a speciálisan mimikai ráncok elleni anyag befecskendezésével: a ráncok kisimulnak, az ajkak teltebbé válnak, a vonások lágyabbak lesznek.
Az FTC bioszálas arckontúr kezelés megemeli a lógó bőrt, így segítve a rövid fiatalodást. Ez a lifting technológiák új generációja, amely során az egyes beépített szálak hármas hatást gyakorolnak a bőrre: kontúrozzák, megújítják és fiatalítják azt. A lifting kezelés másik képviselője, a Duo Lifting szálbehúzás is mindössze néhány percig tart, de tartós megoldást kínál a megereszkedett arc ellen.
Hihetetlen, de mégis igaz! Az ebédidős kezelések mindenkinek lehetőséget biztosítanak, hogy rövid idő alatt éveket fiatalodjanak. Ha Ön is szánna néhány percet önmagára, akkor forduljon hozzánk bizalommal. Keresse fel szakembereinket, és foglaljon időpontot az Ön számára legideálisabb kezelésre.
Orvosaink

Dr. Papp Ildikó

Dr. Halmy Csaba

Dr. Brunner Alexandra

Dr. Csellár Zsuzsa

Dr. Fábián Melinda Ph.D

Dr. Karimi Rouzbeh

Dr. Tóth Veronika
- Áraink
- KONZULTÁCIÓ, KONTROLLVIZSGÁLAT
- Esztétikai konzultáció: 32.000 Ft
- Vezető esztétikai konzultáció - Dr Papp: 35.000 Ft
- Esztétikai kontrollvizsgálat: 20.000 Ft
- HYALURONAVAS KEZELÉSEK, BEVAVATKOZÁSOK (Kizárólag a legmagasabb minőségű és tisztaságú hyaluronsavakkal dolgozunk. A végső ár a betölttött anyag mennyiségétől függ.)
- Hyaluronsavas ráncfeltöltés, arcfiatalítás (1ml /ampulla): 120.000 Ft
- Arcfeltöltés, arcformázás - arccsont kiemelése, arc- és állív kiemelése (1ml /ampulla): 120.000 Ft
- Szem alatti karikák feltöltése (1ml/ampulla): 130.000 Ft
- Orrformázás hyaluronsavval: 65.000 Ft-tól
- Ajakfeltöltés, ajakformázás : 120.000 Ft-tól
- Állvolumen pótlás (1ml /ampulla): 120.000 Ft-tól
- Mellbimbó kiemelés hyaluronsavval (1ml /ampulla): 120.000 Ft-tól
- Hylase beavatkozás: hyaluronsav feloldása, arckorrekció (alkalom): 60.000 Ft
- HArmonyCA ( 1 ampulla:1,25 ml) : 180.000 Ft
- Karisma kezelés (2 alkalom): 220.000 Ft
- RADIESSE RÁNCFELTÖLTÉS (1ml /ampulla): 130.000 Ft-tól
- SKIN BOOSTER KEZELÉSEK
- Exosome kezelés (arc-2ml): 150.000 Ft
- Exosome kezelés (arc,nyak -3ml): 225.000 Ft
- Exosome kezelés (arc,nyak,dekoltázs-4ml): 320.000 Ft
- Profihlo skinbooster kezelés (2 alkalom): 210.000 Ft
- VOLITE - hyaluronsavas skin booster kezelés (1 ampulla): 90.000 Ft
- VOLITE - hyaluronsavas skin booster kezelés (2 ampulla): 150.000 Ft
- EJAL 40 skin booster kezelés (1 alkalom): 90.000 Ft
- EJAL 40 skin booster kezelés (3 alkalmas bérlet): 240.000 Ft
- NUCLEOFILL arc / haj kezelés (1 alkalom): 80.000 Ft
- NUCLEOFILL arc / haj kezelés (4 alkalmas bérlet): 280.000 Ft
- AQUAGOLD bőrrfiatalító kezelés arany mikrotűs fejjel - orvos által végzett: 144.000 Ft/alkalom
- RÁNCTALANÍTÓ KEZELÉSEK BOTULIN TOXINNAL (BOTOXSZAL), MIMIKAI RÁNCOK KEZELÉSE
- 1 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok): 68.000 Ft
- 2 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok): 105.000 Ft
- 3 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok): 125.000 Ft
- További 3 kiválasztott kiegészítő terület (áll, bunny, szemöldökemelés, ajaksarokemelés, orrcsúcs): 68.000 Ft
- Arcvékonyítás: 110.000 Ft
- Nyakfiatalítás: 68.000 Ft
- Barbinyak, trapéz izom kezelése: 110.000 Ft
- Dermalift, arcemelés : 85.000 Ft
- Áll kiemelése: 29.000 Ft
- Szájzug emelése: 29.000 Ft
- Orrcsúcs emelése: 29.000 Ft
- Szemöldökemelés (csak nőknél): 29.000 Ft
- Mezob0t0x kezelés: 68.000 Ft
- MEZOTERÁPIA HYALURONSAVAS KOMBINÁLT GÉPI KEZELÉSEK
- Mezoterápia orvosi tűvel, koncentrált hyaluronsavval arc / nyak / dekoltázs / kézfej (1 ampulla ára): 65.000 Ft
- Mezoterápia hajas fejbőrön (1 alkalom): 59.000 Ft
- Mezoterápia hajas fejbőrön - 3 alkalmas bérlet: 116.000 Ft
- Mezoterápia hajas fejbőrön - 6 alkalmas bérlet: 222.000 Ft
- Teljes arc vitaminos anti ageing mezoterápia (1 alkalom): 52.000 Ft
- Teljes arc hyaluron savas mezoterápia (1 alkalom): 74.000 Ft
- Szem környék mezoterápia (1 alkalom): 22.500 Ft
- Szem környék mezoterápia - 6 alkalmas bérlet: 102.000 Ft
- MIKROTŰS - RÁDIÓFREKVENCIÁS KEZELÉSEK
- Scarlet/Onix arckezelés régiónként 1 terület: arc / nyak/ dekoltázs (1 alkalom) - orvos végzi: 195.000 Ft
- Scarlet testkezelés, striák kezelés - régiónként (1 régió=2 tenyér nagyság) - orvos végzi: 192.000 Ft
- Scarlet testkezelés, striák kezelése (3 alkalmas bérlet) - orvos végzi: 495.000 Ft
- FRAKCIONÁLT LÉZERES KEZELÉSEK
- Teljes arc: 138.000 Ft
- Orcák: 66.000 Ft
- Alsó, felső szemhéj: 66.000 Ft
- Száj körül: 66.000 Ft
- Nyak: 108.000 Ft
- Dekoltázs: 144.000 Ft
- Nyak és dekoltázs: 222.000 Ft
- Kézfej (2 db): 144.000 Ft
- Arc és dekoltázs: 228.000 Ft
- Arc és nyak: 216.000 Ft
- Arc, nyak és dekoltázs: 276.000 Ft
- Hegkezelések: egyéni ár konzultáció alapján
- HÁMLASZTÁSOK
- TCA hámlasztás, 15%-kos SkinTech triklorecetsavval: 71.000 Ft
- Retinolos, Yessner hámlasztás: 71.000 Ft
- Fenol TCA hámlasztás: 130.000 Ft
- HYDROBALANCE KEZELÉSEK
- Hydrobalance kezelés (1 alkalom): 80.000 Ft
- Hydrobalance kezelés (3 alkalmas bérlet): 187.000 Ft
- BIO FELSZÍVÓDÓ SZÁLAK - FACE LIFITING SZÁLAKKAL
- Cog és FTC szálazás régiónként: 174.000 Ft
- Teljes arcemelés Cog és FTC szálakkal: 396.000 Ft
- Teljes arclifting Aptos szálakkal: 445.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 2 szál: 240.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 4 szál: 440.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 8 szál: 750.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 10 szál: 950.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 12 szál: 1.150.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 16 szál: 1.450.000 Ft
- IZZADÁSGÁTLÓ KEZELÉSEK
- Izzadásgátló kezelés botulin toxinnal (botoxszal) : 145.000 Ft
- ONIX lézeres izzadásgátlás első kezelés ára (A kezelés előtt konzultáció szükséges, amelynek ára később beszámításra kerül az első kezelésbe.): 420.000 Ft
- ONIX lézeres izzadásgátlás második kezelés ára (Az első kezelés után 2 hónappal később egy ingyenes kontrollra kerül sor. A 2. kezelés szükségessége egyénfüggő, csak abban az esetben van rá szükség ha a kontrollvizgálat ezt indokolttá teszi. ): 150.000 Ft
- Scarlet izzadásgátló kezelés (3 alkalom szükséges): 495.000 Ft
- PLAZMA JET KEZELÉSEK
- alsó szemhéj: 150.000 Ft
- felső szemhéj: 150.000 Ft
- szarkalábak, homlok-és ajak körüli ráncok: 150.000 Ft
- ZSÍROLDÓ ÉS CELLULIT KEZELÉSEK
- Alidya cellulit kezelés - enyhe cellulit esetén (1 ampulla): 54.000 Ft
- Alidya cellulit kezelés - közepesen erős cellulit esetén (2 ampulla): 94.000 Ft
- Alidya cellulit kezelés - súlyos cellulit esetén (3 ampulla): 138.000Ft
- Aqualyx zsíroldó kezelések (1 ampulla ára): 82.000 Ft
- Aqualyx zsíroldó kezelések (2 ampulla ára): 132.000 Ft
- Aqualyx zsíroldó kezelések (3 ampulla ára): 204.000 Ft
- Belkyra kezelés (1 ampulla): 130.000 Ft
- Kabelline kezelés (0,5 ml): 35.000 Ft
- PRP KEZELÉS (DRAKULA TERÁPIA)
- Arc kezelés: 156.000 Ft
- Arc, nyak és dekoltázs: 204.000 Ft
- Hajas fejbőr: 129.600 Ft
- Hajas fejbőr (4 alkalom) : 299.000 Ft
- Arc és hajas fejbőr: 174.000 Ft
- KOMBINÁLT ESZTÉTIKAI KEZELÉSEK
- Scarlet és PRP (Drakula) kezeléssel ( 1 alkalom): 240.000 Ft
- Scarlet és PRP (Drakula) kezeléssel ( 3 alkalmas): 636.000 Ft
- Frakcionált lézer teljes arc kezelés és PRP (Drakula) kezelés: 210.000 Ft
- FTC bioszálak és PRP (Drakula) kezelés (1 régió): 228.000 Ft
- FTC bioszálak és PRP (Drakula) kezelés (teljes arc): 430.000 Ft
- Hylase oldás (1ampulla): 60.000 Ft
- HIFU KEZELÉSEK
- HIFU arc - orvos által végzett: 360.000 Ft
- HIFU arc+nyak területe - orvos által végzett: 450.000 Ft