Tilla úgy döntött, hogy itt az ideje, hogy szakemberre bízza a szeme alatti táskák eltüntetését. A forgatásoknál elég sok gondot okozó, már-már attribútumszerűen hozzá tartozó dudorok eltüntetésére sokféle trükköt bevetettek már, a különböző krémektől kezdve, sminktrükkökön át a drága tapaszokig. Ám mindez csak ideig-óráig volt hatásos.
Hogy jött az elhatározás, nagyon zavartak a táskáid?
Tilla: – Férfi létemre elég hiú vagyok, és nyilván a kamerák miatt is számít a megjelenés. Ráadásul a szem alatti táskáim a munkámban gyakran okoztak nehézséget. Ugyanis emiatt nem mindegy, hogy milyen szögből vesz a kamera. A sminkesek egy csomó időt töltenek azzal, hogy próbálják eltüntetni a szemem alatti táskákat. Ráadásul még csak azt sem mondhatom, hogy a nagyságuk különösebb összefüggésben lenne az életvitelemmel. Szerintem egyáltalán nem függ össze az alvással, vagy annak a hiányával, hogy olykor nagyobbak, máskor kisebbek.
Mi lett a megoldás?
Tilla: – A legradikálisabb megoldás egy alsó szemhéjplasztika lenne, de ez egyelőre túl drasztikus beavatkozásnak tűnik a számomra, bár azt mondják a szakértők, hogy nem fogom megúszni. Szerencsémre találkoztam egy nemzetközi szaktekintélynek számító, kitűnő esztétikai bőrgyógyásszal Dr. Papp Ildikó személyében, aki tudott ajánlani egy számomra is elfogadható megoldást.
Mi is az pontosan?
Dr. Papp Ildikó: – Igen, Tilla számára a hialuronsavas feltöltés egy áthidaló megoldás lehet, amíg rászánja magát a műtétre. Az eljárás lényege annyi, hogy egy ún. tompa végű flexibilis kanüllel hialuronsavat fecskendeztem be a táskák miatt kialakult szem alatti karikákba, és ezzel hozom ezt a bemélyedést fokozatosan egy szintre az arc többi részével. Ezáltal a táskák mérete optikailag csökken, Tilla arca pedig sokkal kipihentebbnek és fiatalosabbnak tűnik. A hialuronsav egy teljesen természetes anyag, ami a bőrünk alkotóelemei közé tartozik, ezért szépen beépül a bőrbe, sőt belülről hidratálja is azt. Tilla esetében a végleges eredmény eléréséhez többszöri feltöltésre lesz szükség, pont az általa említett változó „táskaméretek” miatt.
Féltél? Fájt? Hány napig lábadoztál?
Tilla: – A beavatkozás előtt természetesen részletesen kikérdeztem a Doktornőt a lehetséges kockázatokról, mellékhatásokról, stb. Nem igazán bírom a fájdalmat, de így utólag elmondhatom, hogy érzéstelenítés nélkül végezte a feltöltést, és épp hogy csak éreztem. Lábadozás? Viccelsz? A beavatkozás a Hal a tortán felvételének napján történt, felálltam a székből és folytattuk a forgatást. Ez tényleg egy ebédidős beavatkozás, mellékhatások nélkül.
Elégedett vagy az eredménnyel?
Tilla: – Tökéletesen. Biztos vagyok benne, hogy a legjobb kezekbe kerültem, és nagyon örülök, hogy rászántam magam a beavatkozásra. A környezetemben is feltűnik mindenkinek a javulás, pedig még csak az első kezelésen vagyok túl. Alig várom már – és szerintem az operatőrök is – a végleges állapotot.
Orvosaink
- Áraink
- KONZULTÁCIÓ, KONTROLLVIZSGÁLAT
- Esztétikai konzultáció: 32.000 Ft
- Vezető esztétikai konzultáció - Dr Papp: 35.000 Ft
- Esztétikai kontrollvizsgálat: 20.000 Ft
- HYALURONAVAS KEZELÉSEK, BEVAVATKOZÁSOK (Kizárólag a legmagasabb minőségű és tisztaságú hyaluronsavakkal dolgozunk. A végső ár a betölttött anyag mennyiségétől függ.)
- Hyaluronsavas ráncfeltöltés, arcfiatalítás (1ml /ampulla): 120.000 Ft
- Arcfeltöltés, arcformázás - arccsont kiemelése, arc- és állív kiemelése (1ml /ampulla): 120.000 Ft
- Szem alatti karikák feltöltése (1ml/ampulla): 130.000 Ft
- Orrformázás hyaluronsavval: 65.000 Ft-tól
- Ajakfeltöltés, ajakformázás : 120.000 Ft-tól
- Állvolumen pótlás (1ml /ampulla): 120.000 Ft-tól
- Mellbimbó kiemelés hyaluronsavval (1ml /ampulla): 120.000 Ft-tól
- Hylase beavatkozás: hyaluronsav feloldása, arckorrekció (alkalom): 60.000 Ft
- HArmonyCA ( 1 ampulla:1,25 ml) : 180.000 Ft
- Karisma kezelés (2 alkalom): 220.000 Ft
- RADIESSE RÁNCFELTÖLTÉS (1ml /ampulla): 130.000 Ft-tól
- SKIN BOOSTER KEZELÉSEK
- Exosome kezelés (arc-2ml): 150.000 Ft
- Exosome kezelés (arc,nyak -3ml): 225.000 Ft
- Exosome kezelés (arc,nyak,dekoltázs-4ml): 320.000 Ft
- Profihlo skinbooster kezelés (2 alkalom): 210.000 Ft
- VOLITE - hyaluronsavas skin booster kezelés (1 ampulla): 90.000 Ft
- VOLITE - hyaluronsavas skin booster kezelés (2 ampulla): 150.000 Ft
- EJAL 40 skin booster kezelés (1 alkalom): 90.000 Ft
- EJAL 40 skin booster kezelés (3 alkalmas bérlet): 240.000 Ft
- NUCLEOFILL arc / haj kezelés (1 alkalom): 80.000 Ft
- NUCLEOFILL arc / haj kezelés (4 alkalmas bérlet): 280.000 Ft
- AQUAGOLD bőrrfiatalító kezelés arany mikrotűs fejjel - orvos által végzett: 144.000 Ft/alkalom
- RÁNCTALANÍTÓ KEZELÉSEK BOTULIN TOXINNAL (BOTOXSZAL), MIMIKAI RÁNCOK KEZELÉSE
- 1 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok): 68.000 Ft
- 2 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok): 105.000 Ft
- 3 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok): 125.000 Ft
- További 3 kiválasztott kiegészítő terület (áll, bunny, szemöldökemelés, ajaksarokemelés, orrcsúcs): 68.000 Ft
- Arcvékonyítás: 110.000 Ft
- Nyakfiatalítás: 68.000 Ft
- Barbinyak, trapéz izom kezelése: 110.000 Ft
- Dermalift, arcemelés : 85.000 Ft
- Áll kiemelése: 29.000 Ft
- Szájzug emelése: 29.000 Ft
- Orrcsúcs emelése: 29.000 Ft
- Szemöldökemelés (csak nőknél): 29.000 Ft
- Mezob0t0x kezelés: 68.000 Ft
- MEZOTERÁPIA HYALURONSAVAS KOMBINÁLT GÉPI KEZELÉSEK
- Mezoterápia orvosi tűvel, koncentrált hyaluronsavval arc / nyak / dekoltázs / kézfej (1 ampulla ára): 65.000 Ft
- Mezoterápia hajas fejbőrön (1 alkalom): 59.000 Ft
- Mezoterápia hajas fejbőrön - 3 alkalmas bérlet: 116.000 Ft
- Mezoterápia hajas fejbőrön - 6 alkalmas bérlet: 222.000 Ft
- Teljes arc vitaminos anti ageing mezoterápia (1 alkalom): 52.000 Ft
- Teljes arc hyaluron savas mezoterápia (1 alkalom): 74.000 Ft
- Szem környék mezoterápia (1 alkalom): 22.500 Ft
- Szem környék mezoterápia - 6 alkalmas bérlet: 102.000 Ft
- MIKROTŰS - RÁDIÓFREKVENCIÁS KEZELÉSEK
- Scarlet/Onix arckezelés régiónként 1 terület: arc / nyak/ dekoltázs (1 alkalom) - orvos végzi: 195.000 Ft
- Scarlet testkezelés, striák kezelés - régiónként (1 régió=2 tenyér nagyság) - orvos végzi: 192.000 Ft
- Scarlet testkezelés, striák kezelése (3 alkalmas bérlet) - orvos végzi: 495.000 Ft
- FRAKCIONÁLT LÉZERES KEZELÉSEK
- Teljes arc: 138.000 Ft
- Orcák: 66.000 Ft
- Alsó, felső szemhéj: 66.000 Ft
- Száj körül: 66.000 Ft
- Nyak: 108.000 Ft
- Dekoltázs: 144.000 Ft
- Nyak és dekoltázs: 222.000 Ft
- Kézfej (2 db): 144.000 Ft
- Arc és dekoltázs: 228.000 Ft
- Arc és nyak: 216.000 Ft
- Arc, nyak és dekoltázs: 276.000 Ft
- Hegkezelések: egyéni ár konzultáció alapján
- HÁMLASZTÁSOK
- TCA hámlasztás, 15%-kos SkinTech triklorecetsavval: 71.000 Ft
- Retinolos, Yessner hámlasztás: 71.000 Ft
- Fenol TCA hámlasztás: 130.000 Ft
- HYDROBALANCE KEZELÉSEK
- Hydrobalance kezelés (1 alkalom): 80.000 Ft
- Hydrobalance kezelés (3 alkalmas bérlet): 187.000 Ft
- BIO FELSZÍVÓDÓ SZÁLAK - FACE LIFITING SZÁLAKKAL
- Cog és FTC szálazás régiónként: 174.000 Ft
- Teljes arcemelés Cog és FTC szálakkal: 396.000 Ft
- Teljes arclifting Aptos szálakkal: 445.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 2 szál: 240.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 4 szál: 440.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 8 szál: 750.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 10 szál: 950.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 12 szál: 1.150.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 16 szál: 1.450.000 Ft
- IZZADÁSGÁTLÓ KEZELÉSEK
- Izzadásgátló kezelés botulin toxinnal (botoxszal) : 145.000 Ft
- ONIX lézeres izzadásgátlás első kezelés ára (A kezelés előtt konzultáció szükséges, amelynek ára később beszámításra kerül az első kezelésbe.): 420.000 Ft
- ONIX lézeres izzadásgátlás második kezelés ára (Az első kezelés után 2 hónappal később egy ingyenes kontrollra kerül sor. A 2. kezelés szükségessége egyénfüggő, csak abban az esetben van rá szükség ha a kontrollvizgálat ezt indokolttá teszi. ): 150.000 Ft
- Scarlet izzadásgátló kezelés (3 alkalom szükséges): 495.000 Ft
- PLAZMA JET KEZELÉSEK
- alsó szemhéj: 150.000 Ft
- felső szemhéj: 150.000 Ft
- szarkalábak, homlok-és ajak körüli ráncok: 150.000 Ft
- ZSÍROLDÓ ÉS CELLULIT KEZELÉSEK
- Alidya cellulit kezelés - enyhe cellulit esetén (1 ampulla): 54.000 Ft
- Alidya cellulit kezelés - közepesen erős cellulit esetén (2 ampulla): 94.000 Ft
- Alidya cellulit kezelés - súlyos cellulit esetén (3 ampulla): 138.000Ft
- Aqualyx zsíroldó kezelések (1 ampulla ára): 82.000 Ft
- Aqualyx zsíroldó kezelések (2 ampulla ára): 132.000 Ft
- Aqualyx zsíroldó kezelések (3 ampulla ára): 204.000 Ft
- Belkyra kezelés (1 ampulla): 130.000 Ft
- Kabelline kezelés (0,5 ml): 35.000 Ft
- PRP KEZELÉS (DRAKULA TERÁPIA)
- Arc kezelés: 156.000 Ft
- Arc, nyak és dekoltázs: 204.000 Ft
- Hajas fejbőr: 129.600 Ft
- Hajas fejbőr (4 alkalom) : 299.000 Ft
- Arc és hajas fejbőr: 174.000 Ft
- KOMBINÁLT ESZTÉTIKAI KEZELÉSEK
- Scarlet és PRP (Drakula) kezeléssel ( 1 alkalom): 240.000 Ft
- Scarlet és PRP (Drakula) kezeléssel ( 3 alkalmas): 636.000 Ft
- Frakcionált lézer teljes arc kezelés és PRP (Drakula) kezelés: 210.000 Ft
- FTC bioszálak és PRP (Drakula) kezelés (1 régió): 228.000 Ft
- FTC bioszálak és PRP (Drakula) kezelés (teljes arc): 430.000 Ft
- Hylase oldás (1ampulla): 60.000 Ft
- HIFU KEZELÉSEK
- HIFU arc - orvos által végzett: 360.000 Ft
- HIFU arc+nyak területe - orvos által végzett: 450.000 Ft