A tripper – vagy más néven kankó, gonorrhoea – egy klasszikus nemi úton terjedő fertőzés, melyről már az ókori orvosok is írtak. A kankó a nemi szerveket és az alsó húgyutakat is egyaránt érintő gyulladásos kórkép, mely világszerte nagy egészségügyi problémát jelent. A WHO becslései szerint az új megbetegedések száma évi 90 millió fő, a chlamydia után a második leggyakoribb baktérium okozta nemi úton terjedő fertőzés, mely leggyakoribb 16 és 30 közti korosztályban.
Mik a tripper kiváltó okai?
A betegség kórokozója a gonococcus (Neisseria gonorrhoeae) nevű baktérium. Ez mindenekelőtt a védekezés nélküli vaginális, anális és orális szexuális aktus útján terjed, de újszülöttek is megfertőződhetnek vele, születés közben a szülőcsatornában. A baktérium rendkívül érzékeny a környezeti hatásokra – hidegre és oxigénre -, így csak nagyon szoros nyálkahártya-kontaktussal terjedhet, tehát nyállal és köhögéssel nem.
A panaszok a fertőzés megtörténte után körülbelül 2-10 nappal jelentkeznek. Férfiak esetében néhány napon belül, nők esetében szűk két hét is eltelhet a megfertőződés és a panaszok észlelése közt.
Mik a tripper tünetei?
A férfiak esetében, húgycső fertőződése esetén a tünetmentesség ritka– csekély, körülbelül 10% -, 90%-ban jelentkeznek a tünetek: a néhány napos lappangási idő után égő érzés kíséretében húgycsőfolyás jelentkezik, ami kezdetben nyákos, később pedig sűrű, tejszerű, gennyes. Ez olykor akár véres is lehet. Ezen felül a vizelés nehézségekkel jár, fájdalmas, égő érzés lép fel közben és megnövekszik a vizelési inger is.
A nők nagyobb részénél, 70%-ban tünetmentes vagy tünetszegény a fertőzés. Ez sajnos komoly veszélyforrást jelent, mivel a tünetmentes, de fertőzött hölgyek nem jutnak el a kivizsgálásig, így a komolyabb szövődmények szépen, csendben alakulhatnak ki a háttérben. Panaszok esetén hüvelyfolyás, valamint vizeléskor fellépő égő, viszkető érzés jellemző. Ezeken felül menstruációtól független vérzés vagy erősebb menstruáció, esetleg alhasi fájdalom, nemi együttlét során fellépő fájdalomérzet és húgycsőnyílásnál fellépő duzzanat is jelentkezhet.
A kankónak léteznek úgynevezett extragenitális, azaz nem nemi szerveken megjelenő tünetei, így például a garatban. Mindkét nem esetében létrejöhet a mandula, a garat gyulladása. A kankó továbbá a végbélben is jelentkezhet panaszokkal. Azonban a garat és végbél fertőződése 90%-ban nem jár tünetekkel, a páciens nem is tudja, hogy fertőz. Bizonyos esetekben a szem is megfertőződhet, amennyiben az ember a fertőzött nemi szervek után a szeméhez nyúl. Ennek tünetei lehetnek a megduzzadt szemhéjak, az erős bevérzés és az erős gennyképződés. Az újszülött csecsemők esetében szintén magas kockázattal és kellemetlen tünetekkel jár a fertőzés: a baba szeméből folyó zöldessárga váladék kankófertőzésre utalhat.
Milyen komplikációi lehetnek a nem megfelelően kezelt trippernek?
Férfiak és nők esetében is terméketlenséget okozhat az elhanyagolt fertőzés. Férfiaknál tályogok képződhetnek a húgycső mentén, a fertőzés pedig ráterjedhet az ondóhólyagokra és a mellékherére. Ez utóbbi fájdalommal, duzzanattal és lázzal jár, a következményes hegesedés pedig férfi sterilitást okozhat. Hólyaggyulladás, prosztata
gyulladás is kialakulhat gáttáji feszülő érzéssel, hidegérzékenységgel, herékbe sugárzó fájdalommal.
Nőknél először a hüvely betegszik meg, majd innen terjed a folyamat a méhnyakon keresztül a méhbe, méhnyakra, a petevezetékekbe és a petefészkekre. Fontosabb szövődmény a lázzal járó kismedencei gyulladás, ami a későbbiekben összenövésekhez, meddőséghez vagy akár méhen kívüli terhességhez is vezet.
A gonorrhea infekció – nemtől függetlenül – érintheti az ízületeket is és ízületi gyulladást, azaz arthritist okozhat. Ez a vér keringése révén jut el a test egyes részeibe, főleg a végtagokba, de ez a kankó ritkábban előforduló komplikációja. Csecsemők esetében – azonnali kezelés elmaradása esetén – vakság alakulhat ki a gonorrhoea fertőzés következében.
A tripper kivizsgálása, kezelése
Amennyiben panaszokat, tüneteket tapasztal, gonorrhoea fertőzésveszélynek volt kitéve vagy gyermeke szeme váladékozik, keresse fel minél hamarabb a szakorvosát, aki a nyálkahártyákból vett kenet mikroszkópos vizsgálatával, válad ék tenyésztésével, igazolni tudja a kórokozót jelenlétét. A tripper kórokozójának kimutatásához lehetőség van annak örökítő anyagának azonosítására is PCR vizsgálattal, mely érzékeny módszer.
A gonorrhoea baktérium egyre terjedő rezisztenciája miatt ma izomba adott injekcióval kezelhető. A diagnózis felállítása után a szakorvos antibiotikum kezelést rendel el. A ping-pong effektus elkerülésének érdekében a pár mindkét tagjának javasolt az orvos által előírt kezelés. A kezelés után kontrollvizsgálat céljából a szakorvos felkeresése és a fertőzés megszűnésének igazolása feltétlen javallott, hisz a tünetek csökkenése, nem jelenti a fertőzés gyógyulását. A gyógyulást tenyésztéssel, vagy PCR vizsgálattal javasolt igazolni a kezelés után 3-4 héttel. Mivel a kankó más betegségekkel – így például chlamydia, HIV, szifilisz fertőzéssel vagy HPV-vel is együtt járhat – ezért egyéb nemi úton terjedő fertőzések kizárása is fontos.
Ahogy mindig, most is a legfontosabb a megelőzés: a tudatos, felelősségteljes és biztonságos szexuális élet segít a gonorrhoea – és más nemi betegségek – elkerülésében.
Keresse bizalommal nemigyógyász szakorvosainkat!
Orvosaink
Áraink
- NEMIGYÓGYÁSZAT / STD KONZULTÁCIÓ ÉS VIZSGÁLAT, KONTROLLVIZSGÁLAT
- Szakorvosi vizsgálat, konzultáció: 37.000 Ft
- Vezető Szakorvosi vizsgálat, konzultáció (Dr. Hidvégi Bernadett, Dr. Tóth Veronika): 40.000 Ft
- Telefonos /online konzultáció: 25.000 Ft
- Telefonos/ online kontroll: 20.000 Ft
- Angol nyelvű lelet: 25.000 Ft
- NEMIGYÓGYÁSZATI KEZELÉSEK ÉS BEAVATKOZÁSOK
- Szemölcs, bőrfelszíni növedék, fibróma lézeres eltávolítása (az ár mérettől és darabszámtól függően változik és tartalmazza a konzultáció és érzéstelenítés díját is)
- 1 cm alatti ,1 db: 39.000 Ft
- 1 cm alatti, 2-3 db: 45.000 Ft
- 1 cm alatti, 4-6 db: 53.000 Ft
- 1 cm alatti, 7-10 db: 58.000 Ft
- 1 cm alatti, 11-15 db: 68.000 Ft
- 1 cm alatti, 16-20 db: 81.000 Ft
- 1 cm alatti, 21 db felett: 94.000 Ft
- 1-2 cm nagyságú, 1 db: 41.000 Ft
- 1-2 cm nagyságú, 2-3 db: 47.000 Ft
- 1-2 cm nagyságú, 4-6 db: 58.000 Ft
- 1-2 cmnagyságú, 7 darabtól: 72.000 Ft
- 2 cm-nél nagyobb, 1 db: 44.000 Ft
- 2 cm-nél nagyobb, 2-3 db: 55.000 Ft
- 2 cm-nél nagyobb, 4-6 db: 66.000 Ft
- 2 cm-nél nagyobb, 7 db felett: 89.000 Ft
- STD LABORVIZSGÁLATOK
- Felhívjuk szíves figyelmét hogy a laborvizsgálatok a szakorvosi konzultáció és vizsgálaton díjon felül fizetendő.
- Herpesz simplex vírus (1/2) PCR genotipizálással: 9.000 Ft
- Herpesz simplex vírus, 1,2 Típus, IGG, IGM: 15.000 Ft
- Hepatitis B antigén: 10.000 Ft
- HIV 1,2: 10.000 Ft
- HPV kimutatás és tipizálás: 16.000 Ft
- PCR vizsgálatok: Neisseria gonorrhoeae, Chlamydia trachomatis, Ureaplasma urealyticum, Mycoplasma genitalium, Trichomonas vaginalis, Gardnerella vaginalis, Atopobium vaginae, Treponema pallidum: 9.000 Ft/ kórokozó
- 2-es panel (Treponema pallidum, Herpes simplex vírus 1/2): 14.000 Ft
- 3-as panel (Trichomonas vaginalis, Gardnerella vaginalis, Atopobium vaginae): 21.000 Ft
- 4-es panel (Chlamydia, Mycoplasma, Ureaplasma, Neisseria gonorrhoeae): 26.000 Ft
- Baktérium tenyésztés és rezisztenciavizsgálat (aerob): 10.000 Ft
- Baktérium tenyésztés (aerob és anaerob): 22.000 Ft
- Baktérium tenyésztés (aerob) + sarjadzó gomba: 11.500 Ft
- Atopobium vaginae PCR vizsgálat: 9.000 Ft
- B csoportú streptococcus vizsgálat: 6.500 Ft
- Bartonella antitestek IgG, IgM: 10.200 Ft
- Chlamydia pneumoniae IgG,IgM,IgA: 15.480 Ft
- Chlamydia psittaci IgG,IgM,IgA: 15.480 Ft
- Chlamydia trachomatis IgG,IgM,IgA: 11.400 Ft
- Chlamydia trachomatis PCR vizsgálat: 9.000 Ft
- Cytomegalovírus (CMV) antitestek IgG,IgM: 9.000 Ft
- Epstein-Barr vírus(VCA,IgG,IgM,EBNA-IgG: 16.000 Ft
- Gardanella vaginalis PCR vizsgálat: 8.000 Ft
- Hepa C antitest Westerblot mód.: 15.000 Ft
- Hepatitis A vírus antitestek(IgG,IgM): 10.000 Ft
- Hepatitis C vírus antitest (IgG): 8.000 Ft
- Hepatitis E antitestek kimutatása (IgG,IgM): 12.000 Ft
- HepatitisB HBsAg, (anti-HBc,anti-HBs) panel: 10.000 Ft
- HIV-1,2 antitestek és HIV-1 antigén: 10.000 Ft
- Mycoplasma genitalium PCR: 9.000 Ft
- Mycoplasma pneumoniae IgG,IgA,IgM: 13.000 Ft
- Mycoplasma, Ureaplasma urealyticum: 17.000 Ft
- Neisseria gonorrhoeae PCR vizsgálat : 9.000 Ft
- Parvovírus B19 antitestek (IgG,IgM): 10.2000 Ft
- Sarjadzó gomba (candida) tenyésztés + rezisztencia: 9.360 Ft
- TP Elisa (IgG, IgM): 9.360 Ft
- Treponema pallidum PCR vizsgálat: 9.000 Ft
- Treponema pallidum szifilisz szűrővizsgálat: 9.000 Ft
- Treponema pallidum western blot IgG,IgM: 21.600 Ft
- Trichomonas vaginalis PCR vizsgálat: 9.000 Ft
- Trichomonas vaginalis tenyésztés: 9.000 Ft
- Ureaplasma urealyticum PCR vizsgálat: 9.000 Ft
- Vaginitis-vaginosis panel: 42.600 Ft
- Yersinia antitestek IgG,IgM,IgA: 10.800 Ft
- Vérvétel díja: 3.500 Ft
- Injekció beadása: 10.000 Ft
- Recept Felírás: 5.000 Ft
- Gardasil - beadás nélkül: 57.000 Ft