Mi vezet a gyermekkori sérv kialakulásához?

A gyermekkorban előforduló sérvek a felnőtt típusú sérvektől eltérően nem szerzettek, tehát nem sérülés, vagy erőltetés hatására alakulnak ki, hanem veleszületettek. A sérvkapu – a nyílás, melyen keresztül a sérv kitüremkedik – ilyenkor még kisebb méretű és ujjbeggyel könnyen körbetapogatható.

 

A leggyakrabban a köldöksérv és lágyéksérv típusai fordulnak elő. A köldöksérv a köldökgyűrű elégtelen záródása miatt jön létre. Az anyaméhen belül a köldök gyűrűn keresztül futnak a köldökzsinór erei, melyek a méhlepénnyel kötik össze a magzatot. Születés után a köldökgyűrű általában az első néhány napban záródik, ha ez a záródás nem teljes akkor beszélünk köldöksérv kialakulásáról.

A köldökgyűrű záródása a hasizmok és a hasfal erősödésével folytatódik. Az első két évben a sérv kezelése akár konzervatív (műtét nélkül) módon is működhet, öntapadó ragtapasszal leragasztva a köldököt. Mivel kizáródásra nem hajlamos sérv, ezért 4-5 éves életkor előtt műtéti ellátása nem indokolt. Ezt követően spontán záródásra már nem igen számítunk. A betegség műtéti ellátása későbbi életkorban is történhet, de ideálisnak az iskola megkezdése előtti időszak javasolt.

 

Mit kell tudni a gyermekkori köldöksérv műtétről?

A műtét minden esetben altatásban történik. Általában a gyermek a műtéti ébredést követően még a műtét napján hazabocsátható, ez úgynevezett egynapos sebészeti ellátásban végezhető beavatkozás. A műtét során általában a köldök alsó vagy felső ívében vezetett félkör alakú bőrmetszésből történik a nyitott köldökgyűrű feltárása, melynek defektusát öltésekkel zárják. A bőrseb zárása felszívódó varratokkal történik, így ez a későbbiekben látható heggel nem jár. Kisebb gyerekek általában a műtét után csupán 1-3 napig igényelnek fájdalomcsillapítást. Szokásos napi életvitelükhöz (óvoda, iskola) a műtét után 1 héttel tudnak visszatérni. A sportolás, húzódzkodás, cipekedés, életkortól függően műtét után 3-6 hétig ellenjavallt.

 

A kisdedkori és kisgyermekkori lágyéksérv az egyik leggyakoribb gyermeksebészeti beavatkozást igénylő, veleszületett eltérés. Számos esetben előfordul, hogy a csecsemőkoron túl kerül felfedezésre. Fiúkban lényegesen gyakoribb. A magzati korban a herék a vese telepek magasságában fejlődnek ki, majd onnan vándorolnak előre és lefelé a hasüregből a lágyékcsatornán át kibújva a herezacskóba. Közben a heréhez futó képletek magukkal húzzák a hashártyát, mely a folyamat során később bezáródik. A záródás teljes elmaradása esetén ebbe a hashártya tömlőbe leggyakrabban belek tudnak kitüremkedni. Kislányok esetében a herékhez hasonlóan a kerek méhszalag rögzül a nagyajkakban. Az ő esetükben a sérvtömlő gyakran a petefészket vagy a méhkürtöt tartalmazza. A lágyéksérv kizáródásra hajlamos típusú sérv, ezért műtéti ellátást igényel.

Kizárt sérvről akkor beszélünk, ha a sérvtömlő tartalma nem helyezhető vissza, a kiszorult szervek keringése zavart szenved. Ha ebbe a folyamatba nem történik időben beavatkozás, akkor a kiszorult szövetek vagy szerv elhalásával kell számolnunk, mely életveszélyes állapotot idézhet elő.

 

Miről ismerhető fel a kizáródott sérv? Előfordulhat, hogy nem veszem észre, hogy kisbabám sérve kizáródott?

A sérv kizáródás kifejezetten erős fájdalommal jár, melyet a csecsemő erős sírással, nyugtalansággal jelez. Fontos kiemelni, hogy a gyermek bármely más okból történő erős sírása közben is a sérv tartalom nehezen, vagy nem helyezhető vissza, ám valódi kizáródásnál a pici nem nyugtatható meg, vagy csak nagyon rövid időre. Gyakran előfordul erősebb bukás-hányás. Ilyenkor feltétlenül vetkőztessük le a gyermeket, tekintsük meg a sérvét. A kizáródott sérv feszes, kemény, fájdalmas. Előrehaladott állapotban a bőr felette kissé pirosabb.

 

Mikor kell azonnal sebészetre menni a sérvek esetén?

Kizáródás vagy annak gyanúja esetén orvos és sebész, sebészet azonnali felkeresése javasolt!

Addig is érdemes a csecsemő megnyugtatására törekedni fekvő vagy félig fekvő helyzetben. Ringatás, kocsiztatás, utaztatás hatására a kizáródás egyébként olykor megoldódhat.

 

Mit kell tudni a lágyéksérv műtétről?

A lágyéksérv műtét minden esetben altatásban történik. A sikeres műtét után általában a gyermek a műtét napján hazabocsátható, úgynevezett egynapos sebészeti ellátást igényel. A lágyéksérvet jelenleg két féle műtéti technikával lehet kezelni Az egyik a hagyományos, nyílt műtéti technika, mely során az érintett oldali lágyéktáji kis bőrmetszésből történik a behatolás. A sérvtömlőt a sebész kipreparálja a szövetek közül, vigyázva, hogy azok ne sérüljenek, a hasüreg felé a tömlő lekötésre, bezárásra és eltávolításra kerül.

A másik lehetőség a laparoszkópos sérv műtét, mely során a köldökben történik apró behatolási nyíláson keresztül egy kamera bevezetése. A hasüreget ebben az esetben kevés, a szervezetre nem káros hatású széndioxid gázzal töltik fel, hogy ezáltal jobb látási viszonyok keletkezzenek. A sérv kapuját ilyenkor kamerával követve a hasfalon keresztül bevezetett speciális tűvel és abba vezetett fonal átvezetésével zárják be. A műtét egyik előnye, hogy minden esetben látható a másik oldali lágyékcsatorna belső kapuja, ennek nyitottsága esetén együlésben ennek zárása is megtörténik. Ugyanis: egyoldali látványos sérv esetén is előfordulhat, hogy az ellenoldalon is nyitva marad a lágyékcsatorna, de itt nem jelentkezik panaszt okozó sérv a műtét időpontjáig. Ezáltal elkerülhető egy második műtét lehetősége. A műtét utáni fájdalom is valamivel kisebb, és a behatolásból eredően a műtétet követően látható heg egyáltalán nem, vagy csak alig észlelhetően marad vissza. Kisebb gyerekek általában a műtét után csupán 1-3 napig igényelnek fájdalomcsillapítást. Szokásos napi életvitelükhöz (óvoda, iskola) a műtét után 1 héttel tudnak visszatérni. A sportolás, húzódzkodás, cipekedés, nehezebb fizikai mozgástípusok – életkortól függően – műtét után 3-6 hétig ellenjavalltak.

 

Milyen életkorban szükséges a műtétet elvégezni?

A műtétet bármely életkorban szükséges elvégezni az esetleges kizáródás veszélye miatt. Habár csecsemőknél jóval nagyobb a kizáródás veszélye, fél éves életkorig érdemes a ki-be járó, nem panaszos sérv esetén a műtétet halasztani, az esetleges éretlenségből adódó altatási szövődmények elkerülése céljából. Ilyen esetben fontos az újszülött szoros utánkövetése, sebészi ellenőrzése bizonyos időközönként.

 

Kiújulhat-e a sérv műtét után?

Kiújulás előfordulhat, ennek gyakorisága mindkét műtéti technika esetén nagyjából 1% körül van. Újszülöttek és csecsemők esetében a kockázata ennél valamivel ennél magasabb arányú. A műtét során speciális hasfali háló beültetésével minimalizálható a kiújulás esélye.

 

Van-e kockázata a sérvműtétnek?

Mint minden műtétnek, a sérvműtétnek is vannak kockázatai. Ezek közé tartozik a sebfertőződés, kiújulás, egyéb szervek vagy szövetek sérülése. Lányoknál ez utóbbi jóval elhanyagolhatóbb kockázat, míg fiúk esetében az ondóvezeték vagy a herékhez futó erek sérülése fordulhat elő. Ennek a kockázata a laparoszkópos műtéti technikánál kisebb mértékű, azonban tudni kell, hogy a scops műtéteknél összességében nagyobb a bél és érsérülés lehetősége. Ezek a kockázatok elhanyagolható mértékűek a sérv kizáródás esetén kialakuló szövődményekhez képest. Mindazonáltal a gyermeksebészeti beavatkozások közül az egyik leggyakrabban végzett műtét.

 


Orvosaink

Dr. Halmy Csaba

Dr. Halmy Csaba

Plasztikai sebész
Dr. Hetthéssy Judit Réka PhD

Dr. Hetthéssy Judit Réka PhD

kézsebész
Dr. Karimi Rouzbeh

Dr. Karimi Rouzbeh

fej-nyak sebész, fül-orr gégész, orvosesztétikát végző szakorvos
Dr.-Sipos-Peter

Dr. Sipos Péter Ph.D

Sebész - érsebész - proktológus

Áraink
ÉRSEBÉSZET
Érsebészeti konzultáció és szakorvosi vizsgálat: 39.000 Ft
Érsebészet kontrollvizsgálat (1 hónapon belül): 21.000 Ft
Sebészeti konzultáció és vizsgálat: 36.000 Ft
Sebészeti kontrollvizsgálat (1 hónapon belül): 21.000 Ft
SCLEROTERÁPIA
Scleroterápia - visszérkezelés vizsgálattal együtt: 48.000 Ft-tól
Scleroterápia további injekció beadása /fecskendő: 35.000 Ft
Anyajegy, képlet sebészeti eltávolítása
1 darab anyajegy, képlet (a végső árhoz még hozzáadódik a kontroll és a szövettan ára): 63.000 Ft
2 darab anyajegy, képlet (a végső árhoz még hozzáadódik a kontroll és a 2 szövettan ára): 107.000 Ft
3 darab anyajegy, képlet (a végső árhoz még hozzáadódik a kontroll és a 3 szövettan ára): 155.000 Ft
Szövettan /darab: 14.000 Ft
Kis lebenyplasztika és bőrátültetés (a végső árhoz még hozzáadódik a kontroll és a szövettan ára): 162.000 Ft
Nagy lebenyplasztika és bőrátültetés (a végső árhoz még hozzáadódik a kontroll és a szövettan ára): 225.000 Ft
Benőtt köröm lézeres kezelése
Benőtt köröm lézeres körömágyplasztikája 1 oldalon: 54.000 Ft
Benőtt köröm lézeres körömágyplasztikája 2 oldalon: 74.400 Ft
Benőtt köröm lézeres körömágyplasztikája 3 oldalon: 91.200 Ft
Benőtt köröm lézeres körömágyplasztikája 4 oldalon: 106.800 Ft
Körömlevétel (1 db): 43.200 Ft