„A fájdalommentes eljárással 1,5–2 hónap után tartósan sima, feszes bőr érhető el.”
A narancsbőrről általában
A narancs héjához hasonló bőrtünettel, a cellulittal bizonyára a nők nagy része találkozott már valamilyen formában. A zavaró gödröcskék a hölgyek több mint 80-90% -ánál jelentkeznek életük során, testsúlytól függetlenül. Nőknél való kialakulása gyakorlatilag tisztán biológiai okokra vezethető vissza: a férfiakéval ellentétes kötőszöveti szerkezet – az erős, keresztszálas kötőszöveti rostok helyett lazább és párhuzamos kötőszövetű nők – sokkal hajlamosabbak a tipikus cellulitra jellemző panaszokra. A lazább szövetű bőrtípus a terhesség miatt fontos, ugyanis ez az állapot megköveteli a bőr nagyfokú rugalmasságát, illetve az ösztrogén nevű női hormon jelenléte is fokozza a cellulitra való hajlamot.
Cellulit esetén a bőr alsó rétegének zsírsejtjei átjutnak a bőr felső, irharétegébe és kialakul a bosszantó, egyenetlen felszín. A probléma legtipikusabb megjelenési területei a comb és a fenék, mivel alapesetben is itt találhatók testünk nagyobb kiterjedésű zsírraktárai, de idült esetben a hason, a mellen és a karokon is előfordulhat a panasz. A cellulit akár kilókban, akár kontúrokban vagy bőrállagban is problémát jelenthet a páciensek számára.
A kialakulásnak több oka is lehetséges: meghatározók természetesen a genetikus – örökletes tényezők, de közrejátszanak természetesen a hormonok, a nem megfelelő táplálkozás, a helytelen életmód és persze az örök mumus, a stressz is kiváltó oka lehet. Az állapot nem jelent közvetlen veszélyt az egészségre, ám lelki vonatkozásai miatt – önértékelési zavarok, gátlások, pszichés problémák – igenis fontos ügyként érdemes kezelni.
A cellulit kezelése igazi kihívást jelent, nemcsak a páciensek, de a szakemberek számára is. Nem könnyű a narancsbőr elleni harc, de sokféle eszköz áll már rendelkezésre a makacs probléma ellen. A sport és a célzott masszázs természetesen eredménnyel járhat, az orvos-esztétikai kezelések viszont biztos megoldást ígérnek, így például az orvos centrumunkban végzett Alydia kezelés is, mely fájdalommentes, kényelmes és hatékony terápia a narancsbőr ellen.
Hogyan történik a kezelés?
A cellulit kezelést megelőzően felszíni érzéstelenítő krémet alkalmazunk a kezelendő területen. A kezelés során apró szúrások formájában egy cellulit elleni hatóanyagkoktélt juttatunk a bőr kötőszövetébe, körülbelül 4-6 mm mélységben az irhába. Ezek a hatóanyagok a cellulitot kiváltó okokat is kezelik, mint az elégtelen mikrokeringés, a lerakódott toxinok, a szöveti károsodás, így több fronton veszik fel a harcot a problémával. A néhány, apró tűszúrás csak a bőrfelszínt éri, ezért a kezelés szinte fájdalommentes.
A maximális eredmény eléréséhez 7 – 12 kezelésen érdemes részt venni. A kezelések száma függ a cellulit mértékétől és az egyéni igényektől is. A kezelés körülbelül 20 percet vesz igénybe, ezért utána könnyedén vissza lehet térni a mindennapi tevékenységekhez. A cellulitbontást hozzávetőlegesen. 7 naponta ismételjük, így kb. 1,5–2 hónap alatt teljes mértékben megszabadulhat a narancsbőrtől.
A tartós eredmény érdekében a kúra után 30 nappal érdemes fenntartó kezelésen részt venni. A kúra igény esetén évente ismételhető, ha esetleg az elért állapot életmódunk miatt változni látszik.
Az Alidya megköti a méreganyagokat, lúgosít, fokozza a szövetek nyirokkeringését, javítja a bőr szerkezetét. Ezek eredményeképp a bőrfelszín simább, narancsbőrmentes lesz. Az eredmény hosszútávú hatásosságát, távlati eredményeit nagy mértékben befolyásolja életmódunk, így kiegyensúlyozott táplálkozással és rendszeres mozgással jelentős mértékben konzerválhatjuk a kezeléssorozattal megszerzett állapotot.
Mi történik a kezelés után?
A kezelés után enyhe kipirosodás léphet fel a kezelt területen, esetleg enyhe, felszíni bevérzés, ami igen rövid idő (pár nap) alatt elmúlik és nem igényel külön extra beavatkozást. A kezelést követő 12 órában kerülni kell bármely kozmetikai készítmény alkalmazását a kezelt területen!
A kezelés után néhány napon át kerülendő a napozás, a szaunázás, a megerőltető fizikai tevékenységek.
Kinek nem javasolt az Alydia kezelés?
Amennyiben a kezelésre váró területen akut vagy krónikus panasz, elváltozás áll fenn, a kezelés ellenjavallt. Továbbá súlyos allergiás reakció, diagnosztizált szervi betegség, autoimmun betegség esetén, illetve várandós és szoptató kismamák számára sem ajánljuk kezelésünket.
Orvosaink

Dr. Tóth Veronika
- Áraink
- KONZULTÁCIÓ, KONTROLLVIZSGÁLAT
- Esztétikai konzultáció: 32.000 Ft
- Vezető esztétikai konzultáció: 35.000 Ft
- Esztétikai kontrollvizsgálat: 20.000 Ft
- HYALURONAVAS KEZELÉSEK, BEVAVATKOZÁSOK (Kizárólag a legmagasabb minőségű és tisztaságú hyaluronsavakkal dolgozunk. A végső ár a betölttött anyag mennyiségétől függ.)
- Hyaluronsavas ráncfeltöltés, arcfiatalítás (1ml /ampulla): 120.000 Ft
- Arcfeltöltés, arcformázás - arccsont kiemelése, arc- és állív kiemelése (1ml /ampulla): 120.000 Ft
- Szem alatti karikák feltöltése (1ml/ampulla): 130.000 Ft
- Orrformázás hyaluronsavval: 65.000 Ft-tól
- Ajakfeltöltés, ajakformázás : 120.000 Ft-tól
- Állvolumen pótlás (1ml /ampulla): 120.000 Ft-tól
- Mellbimbó kiemelés hyaluronsavval (1ml /ampulla): 120.000 Ft-tól
- Hylase beavatkozás: hyaluronsav feloldása, arckorrekció (alkalom): 60.000 Ft
- HArmonyCA ( 1 ampulla:1,25 ml) - bevezető ár : 180.000 Ft
- Karisma kezelés (2 alkalom): 220.000 Ft
- RADIESSE RÁNCFELTÖLTÉS (1ml /ampulla): 130.000 Ft-tól
- SKIN BOOSTER KEZELÉSEK
- Exosome kezelés (arc-2ml): 150.000 Ft
- Exosome kezelés (arc,nyak -3ml): 225.000 Ft
- Exosome kezelés (arc,nyak,dekoltázs-4ml): 320.000 Ft
- VOLITE - hyaluronsavas skin booster kezelés (1 ampulla): 90.000 Ft
- VOLITE - hyaluronsavas skin booster kezelés (2 ampulla): 150.000 Ft
- EJAL 40 skin booster kezelés (1 alkalom): 90.000 Ft
- EJAL 40 skin booster kezelés (3 alkalmas bérlet): 240.000 Ft
- NUCLEOFILL arc / haj kezelés (1 alkalom): 80.000 Ft
- NUCLEOFILL arc / haj kezelés (4 alkalmas bérlet): 280.000 Ft
- AQUAGOLD bőrrfiatalító kezelés arany mikrotűs fejjel - orvos által végzett: 144.000 Ft/alkalom
- RÁNCTALANÍTÓ KEZELÉSEK BOTULIN TOXINNAL (BOTOXSZAL), MIMIKAI RÁNCOK KEZELÉSE
- 1 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok), férfi: 63.000 Ft
- 1 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok), női: 61.000 Ft
- 2 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok), férfi: 95.000 Ft
- 2 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok), női: 90.000 Ft
- 3 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok), férfi: 115.000 Ft
- 3 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok), női: 110.000 Ft
- Arcvékonyítás (csak nőknél): 110.000 Ft
- Ál kiemelése (csak nőknél): 29.000 Ft
- Szájzug emelése (csak nőknél): 29.000 Ft
- Orrcsúcs emelése: 29.000 Ft-tól
- Ajak sarkainak emelése (csak nőknél): 29.000 Ft
- Szemöldökemelés (csak nőknél): 29.000 Ft
- Mezob0t0x kezelés: 68.000 Ft
- MEZOTERÁPIA HYALURONSAVAS KOMBINÁLT GÉPI KEZELÉSEK
- Mezoterápia orvosi tűvel, koncentrált hyaluronsavval arc / nyak / dekoltázs / kézfej (1 ampulla ára): 65.000 Ft
- Mezoterápia hajas fejbőrön (1 alkalom): 59.000 Ft
- Mezoterápia hajas fejbőrön - 3 alkalmas bérlet: 116.000 Ft
- Mezoterápia hajas fejbőrön - 6 alkalmas bérlet: 222.000 Ft
- Teljes arc vitaminos anti ageing mezoterápia (1 alkalom): 52.000 Ft
- Teljes arc hyaluron savas mezoterápia (1 alkalom): 74.000 Ft
- Szem környék mezoterápia (1 alkalom): 22.500 Ft
- Szem környék mezoterápia - 6 alkalmas bérlet: 102.000 Ft
- MIKROTŰS - RÁDIÓFREKVENCIÁS KEZELÉSEK
- Scarlet/Onix arckezelés régiónként 1 terület: arc / nyak/ dekoltázs (1 alkalom) - orvos végzi: 195.000 Ft
- Scarlet testkezelés, striák kezelés - régiónként (1 régió=2 tenyér nagyság) - orvos végzi: 192.000 Ft
- Scarlet testkezelés, striák kezelése (3 alkalmas bérlet) - orvos végzi: 495.000 Ft
- FRAKCIONÁLT LÉZERES KEZELÉSEK
- Teljes arc: 138.000 Ft
- Orcák: 66.000 Ft
- Alsó, felső szemhéj: 66.000 Ft
- Száj körül: 66.000 Ft
- Nyak: 108.000 Ft
- Dekoltázs: 144.000 Ft
- Nyak és dekoltázs: 222.000 Ft
- Kézfej (2 db): 144.000 Ft
- Arc és dekoltázs: 228.000 Ft
- Arc és nyak: 216.000 Ft
- Arc, nyak és dekoltázs: 276.000 Ft
- Hegkezelések: egyéni ár konzultáció alapján
- HÁMLASZTÁSOK
- TCA hámlasztás, 15%-kos SkinTech triklorecetsavval: 71.000 Ft
- Retinolos, Yessner hámlasztás: 71.000 Ft
- Fenol TCA hámlasztás: 130.000 Ft
- HYDROBALANCE KEZELÉSEK
- Hydrobalance kezelés (1 alkalom): 80.000 Ft
- Hydrobalance kezelés (3 alkalmas bérlet): 187.000 Ft
- BIO FELSZÍVÓDÓ SZÁLAK - FACE LIFITING SZÁLAKKAL
- Cog és FTC szálazás régiónként: 174.000 Ft
- Teljes arcemelés Cog és FTC szálakkal: 396.000 Ft
- Teljes arclifting Aptos szálakkal: 445.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 2 szál: 240.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 4 szál: 440.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 8 szál: 750.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 10 szál: 950.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 12 szál: 1.150.000 Ft
- Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 16 szál: 1.450.000 Ft
- IZZADÁSGÁTLÓ KEZELÉSEK
- Izzadásgátló kezelés botulin toxinnal (botoxszal) : 145.000 Ft
- ONIX lézeres izzadásgátlás első kezelés ára (A kezelés előtt konzultáció szükséges, amelynek ára később beszámításra kerül az első kezelésbe.): 420.000 Ft
- ONIX lézeres izzadásgátlás második kezelés ára (Az első kezelés után 2 hónappal később egy ingyenes kontrollra kerül sor. A 2. kezelés szükségessége egyénfüggő, csak abban az esetben van rá szükség ha a kontrollvizgálat ezt indokolttá teszi. ): 150.000 Ft
- Scarlet izzadásgátló kezelés (3 alkalom szükséges): 495.000 Ft
- PLAZMA JET KEZELÉSEK
- alsó szemhéj: 150.000 Ft
- felső szemhéj: 150.000 Ft
- szarkalábak, homlok-és ajak körüli ráncok: 150.000 Ft
- ZSÍROLDÓ ÉS CELLULIT KEZELÉSEK
- Alidya cellulit kezelés - enyhe cellulit esetén (1 ampulla): 54.000 Ft
- Alidya cellulit kezelés - közepesen erős cellulit esetén (2 ampulla): 94.000 Ft
- Alidya cellulit kezelés - súlyos cellulit esetén (3 ampulla): 138.000Ft
- Aqualyx zsíroldó kezelések (1 ampulla ára): 82.000 Ft
- Aqualyx zsíroldó kezelések (2 ampulla ára): 132.000 Ft
- Aqualyx zsíroldó kezelések (3 ampulla ára): 204.000 Ft
- Belkyra kezelés (1 ampulla): 130.000 Ft
- Kabelline kezelés (0,5 ml): 35.000 Ft
- PRP KEZELÉS (DRAKULA TERÁPIA)
- Arc kezelés: 156.000 Ft
- Arc, nyak és dekoltázs: 204.000 Ft
- Hajas fejbőr: 129.600 Ft
- Arc és hajas fejbőr: 174.000 Ft
- KOMBINÁLT ESZTÉTIKAI KEZELÉSEK
- Scarlet és PRP (Drakula) kezeléssel ( 1 alkalom): 240.000 Ft
- Scarlet és PRP (Drakula) kezeléssel ( 3 alkalmas): 636.000 Ft
- Frakcionált lézer teljes arc kezelés és PRP (Drakula) kezelés: 210.000 Ft
- FTC bioszálak és PRP (Drakula) kezelés (1 régió): 228.000 Ft
- FTC bioszálak és PRP (Drakula) kezelés (teljes arc): 430.000 Ft
- Hylase oldás (1ampulla): 60.000 Ft
- HIFU KEZELÉSEK
- HIFU arc - orvos által végzett: 360.000 Ft
- HIFU arc+nyak területe - orvos által végzett: 450.000 Ft