Mióma

 

1. Mi az a mióma?


A mióma (myoma) a méh jóindulatú daganata, mely a méh simaizomzatából alakul ki. Sok nő nem is tudja, hogy ebben a betegségben szenved, hiszen gyakran tünetmentes. A miómák mérete az egészen aprótól a méhet torzító méretekig terjedhet, számuk változó, minden eset egy kicsit más.

 

2. Mik a mióma kialakulásának leggyakoribb okai?


Átlagosan 3 nőből 2-nél alakul ki legalább 1 mióma élete során. Jellemzően a 30 és 50 év közötti korosztály érintett. A mióma kialakulásakor feltételezhetően a méh simaizomzatában sejtburjánzás indul. A szervezetben az emelkedett ösztrogénszint növeli a mióma kialakulásának kockázatát, így gyakrabban fordul elő túlsúlyos nők esetén. Más kockázati tényezők is befolyásolhatják, például az életmód, az étrend és a genetika. Meg kell jegyeznünk, hogy a gyermeket szült nőknél kisebb a mióma kialakulásának kockázata.

 

3. Milyen tünetei vannak a miómának?


A mióma gyakran nem okoz tüneteket, ezért sok esetben véletlenül derül ki a betegség megléte egy rutin ellenőrzés során.

 

Minden 3. betegnél jelentkezhetnek tünetek, például:

 

  • erős, alvadékos havi vérzés, vagy fájdalmas menstruáció
  • alhasi fájdalom
  • kismedencei fájdalom
  • gyakori vizelési inger
  • székrekedés
  • fájdalom vagy kellemetlen érzés együttlét során
  • Ritka esetekben a mióma okozta további szövődmények befolyásolhatják a terhességet vagy meddőséget okozhatnak.

 

4. Hogyan diagnosztizálják?


A miómákat gyakran egy rutin nőgyógyászati vizsgálat során fedezik fel. A fizikális vizsgálat során felmerülő gyanút követően ultrahang vizsgálat során lehet a mióma göb pontos méretét és elhelyezkedését meghatározni.

Előfordulhat, hogy laborvizsgálatra, illetve további képalkotó vizsgálatokra is szükség van a megfelelő diagnózis felállításához.

 

5. Mikor kell orvoshoz fordulni?

 

  • Nem múló kismedencei fájdalom
  • Túlzottan erős, elhúzódó vagy fájdalmas menstruáció
  • Pecsételés vagy vérzés a menstruáció között
  • Nehézségek a hólyag ürítésében
  • Megmagyarázhatatlan vérszegénység

 

6. Hogyan válasszam ki a megfelelő kezelést?


Napjainkban már számos kezelési lehetőség áll rendelkezésünkre. A miómák mérete, száma és elhelyezkedése alapján nőgyógyász szakembereink személyre szabottan tájékoztatják a legmodernebb kezelési lehetőségekről. A döntés meghozatalakor figyelembe kell venni a tünetek súlyosságát, a beteg műtéttel kapcsolatos érzéseit, a terhességi terveit és a menopauza közelségét.

 

7. El kell távolítani a miómát terhesség előtt?


A méh üregében lévő mióma vetélést okozhat, vagy megnehezítheti a teherbeesést, így azt általában már a terhesség megkísérlése előtt eltávolítják. Súlyos tünetek hiányában nem szükséges az eltávolítás a terhesség előtt, de érdemes tudni, hogy a mióma nőhet a terhesség alatt és az esetek körülbelül 20-30%-ában ez fájdalommal is jár. A nagyobb miómák problémákat okoznak a baba növekedésében, erős vérzést a szülés során, vagy koraszülést.

 

8. A méh mióma kiújulhat eltávolítás után?


Az eltávolított mióma göb nem tud visszanőni, viszont mivel a miómák kialakulására való fokozott hajlam megmarad, a méhben újabb miómák alakulhatnak ki.

Minden olyan kezelés, amely megőrzi a méhet a mióma kiújulási kockázatával jár. Így a méheltávolítás jelenleg az egyetlen olyan kezelés, amely garantálja, hogy a mióma nem tér vissza. A miómák a betegek körülbelül 60%-ánál kiújulhatnak, de nem minden esetben kell kezelni őket.

 

9. Vannak természetes gyógyszerek a mióma csökkentésére?


A rendszeres testmozgás és a tápláló étrend az egészséges testsúly fenntartása érdekében segíthet, fontos a megfelelő D-vitamin bevitel. Kisebb vizsgálatokban az akupunktúra jótékony hatását is bizonyították.

 

10. A mióma tényleg eltűnik a menopauza után?


Mivel a miómák növekedése hormonálisan érzékeny, a legtöbb embernél csökken a mióma mérete és a miómával kapcsolatos problémák, ahogy közelednek a menopauzához. Valójában a menopauza után az egész méh mérete csökken. Előfordulhat, hogy a mióma tovább növekszik a menopauza után is, de ez nem jelenti azt, hogy a mióma rosszindulatúvá válna, vagy hogy feltétlenül további kezelés szükséges.

 

11. A mióma okozhat rákot?


A miómák nagyon gyakoriak és mivel jellegzetes ultrahang képük van, szinte mindig pontosan és időben diagnosztizálják. Bizonyos esetekben orvosa javasolhat méh-, méhnyálkahártya biopsziát. Ha az eredmény alapján felmerül a rosszindulatú elváltozás gyanúja érdemes megvitatni kezelőorvosával a különböző terápiás lehetőségeket.


Orvosaink

Dr. Abdul-Khaliq Marzia

Szülész-nőgyógyász
Dr. Alasztics Bálint

Dr. Alasztics Bálint

szülész-nőgyógyász
Dr. Hamar Balázs

Dr. Hamar Balázs

szülész-nőgyógyász

Dr. Koszorús Erzsébet

Szülész-nőgyógyász

Dr. Mészáros Márta

gyermeknőgyógyász, szülész-nőgyógyász

Dr. Singh Margit

Szülész-nőgyógyász

Áraink
NŐGYÓGYÁSZAT ÉS TERHESGONDOZÁS
Alap nőgyógyászati vizsgálat: 31.000 Ft
Alap nőgyógyászati vizsgálat ultrahanggal - Dr Hamar Balázs : 24.000 Ft
Alap nőgyógyászati vizsgálat ultrahanggal: 33.000 Ft
Komplex nőgyógyászati vizsgálat rákszűréssel (alap + citológia): 37.000 Ft
Komplex nőgyógyászati vizsgálat ultrahanggal és rákszűréssel (alap+ UH + citológia): 39.000 Ft
Gyermek nőgyógyászati vizsgálat: 29.000 Ft
Kontroll vizsgálat (10 -20 perc): 20.000 - 23.000 Ft
Spirál felhelyezése: 42.000 Ft
Spirál eltávolítása: 33.000 Ft
Meddőségi konzultáció ultrahang vizsgálattal: 36.000 Ft
Terhességmegállapítás: 36.000 Ft
Terhesgondozás és magzati ultrahang 23. hét előtt: 36.000 Ft
Terhesgondozás és magzat ulrahang a 23. hét után: 39.000 Ft
Gyermek nőgyógyászati vizsgálat: 29.000 Ft
NŐGYÓGYÁSZATI BEAVATKOZÁSOK, AMBULÁNS KISMŰTÉTEK
Petevezeték átjárhatóság vizsgálat: 95.000 Ft
Polip eltávolítás: 98.000 Ft
Lézeres szemölcs eltávolítások (mérettől és darabszámtól függően): lásd STD szakrendelés
NŐGYÓGYÁSZATI KISMŰTÉTEK (altatásban)
Egészségügyi küret (abrasio): 440.000 Ft-tól
Méhpolyp eltávolítása: 420.000 Ft-tól
Loop conisatio: 420.000 Ft-tól
Spirál eltávolítása: 420.000 Ft-tól
Spirál eltávolítása méhkaparással (kürettel): 480.000 Ft-tól
Bartholin ciszta eltrávolítása : 480.000 Ft-tól
NEMIGYÓGYÁSZATI KEZELÉSEK ÉS BEAVATKOZÁSOK
Nemi szemölcs, bőrfelszíni növedék, fibróma lézeres eltávolítása (az ár mérettől és darabszámtól függően változik és tartalmazza a konzultáció és érzéstelenítés díját is)
1 cm alatti ,1 db: 38.000 Ft (tartalmazza a konzultáció és érzéstelenítés díját is)
1 cm alatti, 2-3 db: 43.000 Ft
1 cm alatti, 4-6 db: 49.000 Ft
1 cm alatti, 7-10 db: 53.000 Ft
1 cm alatti, 11-15 db: 62.000 Ft
1 cm alatti, 16-20 db: 74.000 Ft
1 cm alatti, 21 db felett: 86.000 Ft
1-2 cm nagyságú, 1 db: 40.000 Ft
1-2 cm nagyságú, 2-3 db: 45.000 Ft
1-2 cm nagyságú, 4-6 db: 55.000 Ft
1-2 cmnagyságú, 7 darabtól: 68.000 Ft-tól
2 cm-nél nagyobb, 1 db: 43.000 Ft
2 cm-nél nagyobb, 2-3 db: 50.000 Ft
2 cm-nél nagyobb, 4-6 db: 62.000 Ft
2 cm-nél nagyobb, 7 db felett: 81.000 Ft-tól
NŐGYÓGYÁSZATI LABORVIZSGÁLATOK
Felhívjuk szíves figyelmét hogy a laborvizsgálatok a szakorvosi konzultáció és vizsgálaton díjon felül fizetendő.
Cytológiai kenet (Szükség esetén Cintec vizsgálattal együtt): 6.000 Ft
HPV kimutatás és tipizálás: 14.400 Ft
PCR vizsgálatok: Neisseria gonorrhoeae, Chlamydia trachomatis, Ureaplasma urealyticum, Mycoplasma genitalium, Trichomonas vaginalis, Gardnerella vaginalis, Atopobium vaginae, Treponema pallidum: 8.000 Ft/ kórokozó
2-es panel (Treponema pallidum, Herpes simplex vírus 1/2): 10.200 Ft
3-as panel (Trichomonasvaginalis, Gardnerella vaginalis, Atopobium vaginae): 13.800 Ft
4-es panel (Chlamydia, Mycoplasma, Ureaplasma, Neisseria gonorrhoeae): 18.000 Ft
Herpesz vizsgálat tipizálás: 10.800 Ft
Herpesz simplex vírus, 1,2 Típus, IGG, IGM: 20.040 Ft
Hepatitis B antigén: 6.500 Ft
Vaginitis-vaginosis teljes panel (visszatérő hüvelyfertőzés, folyás, hüvelyflóra zavar esetén javasolt): festett kenet, baktérium + gomba tenyésztés, Chlamydia trachomatis, Ureaplasma urealyticum, Mycoplasma hominis, Mycoplasma genitalium, Trichomonas vaginalis, Gardnerella vaginalis, Atopobium vaginae: 42.600 Ft
Vércsoport (AB0, RH) + Ellenanyagszűrés: 20.000 Ft
Baktérium tenyésztés és rezisztenciavizsgálat (aerob): 10.000 Ft
Baktérium tenyésztés (aerob és anaerob): 22.000 Ft
Baktérium tenyésztés (aerob) + sarjadzó gomba: 11.500 Ft