Narancsbőr kialakulása

narancsbőr – vagy más néven cellulit – a bőr alatti kötőszövetben kialakult zsírfelhalmozódás. Nevét a hepehupás, egyenetlen, narancshéjhoz hasonló megjelenése után kapta.

A cellulit kifejezést a 1920-as években használták először a gyógy- és szépségápolási szolgáltatásokat végző intézmények, de a köztudatba csak akkor kezdett beszivárogni, amikor 1968-ban a Vogue divatmagazin hasábjain is megjelent a kifejezés. A 60-as évektől már orvosi kiadványokban is cikkeztek róla, majd a kozmetikai ipar szolgáltatásai kapcsán lehetett olvasni róla.

A nők többsége ma már persze jól ismeri a narancsbőr fogalmát, hiszen biológiai okai is vannak annak, hogy jellemzően őket érinti ez az elváltozás. A fő bűnös a férfiakénál lazább kötőszövet – ami például a terhesség és a szülés során kifejezetten előnyt jelent.

 

A cellulit kialakulásakor a bőr alsó rétegének zsírsejtjei átjutnak a felső rétegbe és ott nem éppen előnyére változtatják meg a bőr struktúráját. Az elváltozás jellemzően a comb és a fenék területét érinti, de akár a test más területein is megjelenhet.

Narancsbőr kialakulása 2

A cellulit okai és látható jelei

A nők lazább kötőszövete egy biológiai adottság, amit ki is használnak a növekedésre mindig kész zsírsejtek. A narancsbőr kialakulásához emellett további tényezők is hozzájárulnak. Okozója lehet például az örökletes hajlam, hatnak rá a hormonális változások, a mozgásszegény életmód és az ennek hatására lelassult anyagcsere kifejezetten elősegítik a létrejöttét.

A szénhidrátban és cukorban gazdag táplálkozás, az egészségre káros szokások – például a túlzott alkoholfogyasztás, a dohányzás, az alacsony mértékű folyadékbevitel sőt még a stressz is – rendszerint ott állnak a probléma hátterében. Ezen szokások mentén szép lassan kialakul az elégtelen vér- és nyirokkeringés, melyet leginkább az izommunka, vagyis rendszeres mozgás tud ellenkező irányba fordítani.

Ha zsírsejtjeink elindulnak a narancsbőrré válás lejtőjén, hamarosan láthatóvá válik a cellulit. Az egészséges bőrön és a szövetek felszínén még nem észlelhető semmilyen narancsbőrre jellemző elváltozás, de kialakulásának első stádiumában, ha összenyomjuk az érintett testrészen a bőrt, már láthatóak lesznek a jellegzetes, gödröcskéket kiadó tünetek. A következő fokozat, amikor fekvő helyzetben még nem tűnik fel az elváltozás, de álló helyzetben a megereszkedett bőr már mutatja a narancsbőr jeleit. Ha eljutunk a harmadik stádiumba, akkor már minden testhelyzetben láthatóvá válik az elváltozás, anélkül is, hogy összecsippentenénk az érintett bőrfelületet.

Közkeletű feltételezés, hogy a nagyobb testsúlyú emberek problémája a cellulit, de ugyanúgy sújthatja a magas testalkatú, ideálisnak vélt súllyal rendelkező embereket is, sőt bizonyos esetekben akár a férfiakat is.

Hogyan előzzük meg vagy kezeljük a már kialakult narancsbőrt

A cellulit elleni védekezés legelső lépése a megelőzés: törekedjünk a megelőzésre, egészséges életmóddal rengeteg hajlamosító tényezőt iktathatunk ki a mindennapokból. Fontos a megfelelő, rostokban és tápanyagokban gazdag táplálkozás, a kellő mennyiségű, minimum napi két liternyi folyadékbevitel és a rendszeres mozgás is.

narancsbőr kialakulása nem egyik napról a másikra történik, ezért sokat tehetünk a nem kívánatos kötőszöveti gödröcskék ellen, ha már fiatal korban rendszeresen alkalmazzuk a méregtelenítést, például időnként eljárunk szaunába. Természetesen a rossz szokásokon soha nem késő változtatni, bármilyen korban érdemes visszafogni például a zsír-, és cukorfogyasztást vagy éppen a dohányzást. Mivel a túlsúly az egyik legkardinálisabb hajlamosító tényezője a narancsbőrnek, az optimális testsúly elérését is érdemes célként kitűzni.

Ha már kialakult a probléma, akkor is van segítség, különböző házi praktikákkal vagy professzionális kezelésekkel is segíthetünk a helyzeten. A vérellátást serkentő krémekkel otthon vagy sportolás közben is megtámogathatjuk kötőszöveteink anyagcseréjét, de a fokozhatjuk azt rendszeres masszázzsal is. A narancsbőr megjelenési területein alkalmazhatunk még hideg-meleg vizes váltózuhanyt is, ami dörzsikesztyűkkel vagy cellulit elleni masszírozó eszközzel kombinálva hatékonyan stimulálja a vérkeringést.

Ha már professzionális segítséget veszünk igénybe, a problémát célzó kezelések széles skálájáról választhatunk. Drasztikus, de mégis gyakran alkalmazott megoldás lehet a zsírleszívás, viszont akik nem kívánják műtétnek alávetni magukat azért, hogy megszabaduljanak a felesleges zsírpárnáktól, választhatnak sokkal kíméletesebb és bizonyítottan hatékony kezeléseket is. Ilyenek például a tekercseléses, rádiófrekvenciás vagy vákuumos narancsbőr elleni terápiák.

A Melioraban a cellulit elleni hatóanyagkoktéllal végzett kezelés például egy mindössze húsz perces beavatkozás, ami kúraszerűen alkalmazva, pár hónapon belül még a makacsabb esetekben is látványos eredményekhez segít hozzá.

Próbáld ki cellulit kezelésünket a Melioraban!


Orvosaink

Dr. Papp Ildikó

Dr. Papp Ildikó

Orvosigazgató - életmódorvos - vezető orvosesztétikai bőrgyógyász
Dr. Halmy Csaba

Dr. Halmy Csaba

Plasztikai sebész
Dr. Csellér Zsuzsa

Dr. Csellár Zsuzsa

Bőrgyógyász, esztétikai bőrgyógyász
Dr. Fábián Melinda

Dr. Fábián Melinda Ph.D

Bőr- és nemigyógyász - esztétikai bőrgyógyász

Dr. Tóth Veronika

Bőr- és nemigyógyász, esztétikai bőrgyógyász
Révész Noémi

Révész Noémi

Kozmetikus

Árak

KONZULTÁCIÓ, KONTROLL VIZSGÁLAT
Esztétikai konzultáció: 25.000 Ft
Esztétikai konzultáció - Dr. Tóth Veronika: 40.000 Ft
Vezető esztétikai konzultáció - Dr. Papp Ildikó: 40.000 Ft
Vezető esztétikai kontroll - Dr. Papp Ildikó: 25.000 Ft
Esztétikai kontrollvizsgálat: 20.000 Ft
Angol nyelvű lelet: 25.000 Ft
HIALURONAVAS VOLUMENPÓTLÁS, RÁNCFELTÖLTÉS, MEGERESZKEDETT ARC MEGEMELÉSE (ARCCSONT, ÁLL, ÁLLÍV DEFINIÁLÁS, HOMLOK, HALÁNTÉK, ORR-AJAK REDŐ, MARIONETTE ÁROK Stb. - 1ml
(Kizárólag a legmagasabb minőségű és tisztaságú hyaluronsavakkal dolgozunk. A végső ár a betölttött anyag mennyiségétől függ.)
Hialuronsavas ráncfeltöltés, arcfiatalítás (1ml /ampulla): 120.000 Ft
Arcfeltöltés, arcformázás - arccsont kiemelése, arc- és állív kiemelése (1ml /ampulla): 120.000 Ft
Szem alatti karikák feltöltése (1ml/ampulla): 130.000 Ft
Orrformázás hialuronsavval: 65.000 Ft-tól
Ajakfeltöltés, ajakformázás , Ajakhidratálás (1ml): 120.000 Ft-tól
Profil harmonizáció (orr, ajak, áll): 360.000 Ft-tól
Szemkörnyék fiatalítás: 240.000 Ft-tól
Arc arányainak javítása (arcív, állív, áll, ajak, orr): 400.000 Ft-tól
Állvolumen pótlás (1ml /ampulla): 120.000 Ft
Mellbimbó kiemelés hyaluronsavval (1ml /ampulla): 120.000 Ft-tól
Hialuronsav feloldása /alkalom (Az első kezelés után 2 hónappal egy ingyenes kontrollra kerül sor. A 2. kezelés szükségessége egyénfüggő, csak abban az esetben van rá szükség, ha a kontrollvizsgálat ezt indokolttá teszi.): 65.000 Ft
HArmonyCA (hialuronsav és kalcium hydroxiapatit) kollagénstimulációs volumenpótlás, arcemelés: 180.000 Ft
RADIESSE (KALCIUM HYDROXIAPATIT) KOLLAGÉNSTIMULÁCIÓS VOLUMENPÓTLÁS, ARCEMELÉS (ARCCSONT, ÁLLÍV DEFINIÁLÁS, "HARMONIKA" RÁNCOK SIMÍTÁSA, NYAK FIATALÍTÁS, KÉZ REJUVENÁLÁS stb.) - 1,5 ml: 170.000 Ft
SKIN BOOSTER KEZELÉSEK
EJAL 40 skin booster kezelés (nem keresztkötött hialuronsav): 90.000 Ft/ampulla
EJAL 40 skin booster kezelés (nem keresztkötött hialuronsav) 3 alkalmas bérlet: 240.000 Ft
LeVair The Eye Revive Pn Booster (1,1ml): 70.000 Ft
LeVair PLLA Rich - arc (2ml): 70.000 Ft
LeVair PLLA Rich - arc+nyak (3ml): 105.000 Ft
LeVair PLLA Rich - arc+nyak+dekoltázs (4ml): 135.000 Ft
Illuma PN Booster (hialuronsav és nukleotidok) : 110.000 Ft/alkalom
Illuma PN Booster (hialuronsav és nukleotidok) 3 alkalom: 280.000 Ft
NUCLEOFILL arc / haj kezelés (1 alkalom): 80.000 Ft/alkalom
NUCLEOFILL arc / haj kezelés (4 alkalmas bérlet): 280.000 Ft
Profhilo skin booster kezelés 1 alkalom: 120.000 Ft
Profhilo skin booster kezelés 2 alkalom: 210.000 Ft
SKINVIVE by Juvederm kezelés (1 ampulla): 95.000 Ft
SKINVIVE by Juvederm kezelés (2 ampulla): 180.000 Ft
Skin Booster - LApuroon 1 alkalom: 70.000 Ft
Skin Booster - LApuroon 2 alkalom: 120.000 Ft
Skin Booster - LApuroon 3 alkalom: 170.000 Ft
Rejuran HB / Rejuran S - Skin Booster 1 alkalom: 80.000 Ft
Rejuran HB / Rejuran S - Skin Booster 3 alkalom: 200.000 Ft
PCL Skin Booster 2ml/alkalom/terület (arc/nyak/dekoltázs): 100.000 Ft
Profhilo Structura 1 alkalom: 140.000 Ft
Profhilo Structura 2 alkalom: 250.000 Ft
Profhilo body testkezelés (dekoltázs, kézfej, térd, felkar, has alja, fenék, vagy belső comb): 220.000 Ft / 2 alkalom
Karisma kezelés: 120.000 Ft
Karisma kezelés (2 alkalom): 220.000 Ft
EXOSOME KEZELÉS
Exosome sejtterápiás kezelés 1 terület 1 alkalom /arc vagy haj vagy nyak vagy dekoltázs vagy kéz/ (2ml): 95.000 Ft
Exosome sejtterápiás kezelés 1 terület 3 alkalom (2ml/alkalom): 192.000 Ft
Exosome sejtterápiás kezelés 2 terület 1 alkalom (3ml): 142.500 Ft
Exosome sejtterápiás kezelés 2 terület 3 alkalom (3ml/alkalom): 285.000 Ft
Exosome sejtterápiás kezelés 3 terület 1 alkalom (4ml): 190.000 Ft
Exosome sejtterápiás kezelés 3 terület 3 alkalom (4ml/alkalom): 380.000 Ft
RÁNCTALANÍTÓ KEZELÉSEK BOTULINUM TOXINNAL (BOTOXSZAL)
1 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok): 68.000 Ft
2 régió : 105.000 Ft
3 régió: 125.000 Ft
További 3 kiválasztott kiegészítő terület (áll, bunny, szemöldök-, ajaksarok-, orrcsúcsemelés, lipflip): 68.000 Ft
Arcvékonyítás: 110.000 Ft
Nyakfiatalítás: 68.000 Ft
Barbienyak, trapéz izom kezelése: 110.000 Ft
Dermalift, arcemelés : 85.000 Ft
Áll: 29.000 Ft
Szájzug emelése: 29.000 Ft
Orrcsúcs emelése: 29.000 Ft
Szemöldökemelés: 29.000 Ft
Mezobotox kezelés: 68.000 Ft
BŐRMEGÚJÍTÓ ÉS PIGMENTÁCIÓS PROBLÉMÁK KEZELÉSE FRAKCIONÁLT CO2 LÉZERREL
Teljes arc: 138.000 Ft
Orcák: 66.000 Ft
Száj körül: 66.000 Ft
Nyak: 108.000 Ft
Dekoltázs: 144.000 Ft
Nyak és dekoltázs: 222.000 Ft
Kézfej (2 db): 144.000 Ft
Arc és dekoltázs: 228.000 Ft
Arc és nyak: 216.000 Ft
Arc, nyak és dekoltázs: 276.000 Ft
arc- 3 alkalmas bérler: 345.000 Ft
Arc+ 3 alkalom exosome: 510.000 Ft
Hegkezelés 1 tenyérnyi terület: 60.000 Ft
2 tenyérnyi terület: 100.000 Ft
Stria kezelés 2 tenyérnyi terület: 100.000 Ft
BŐRMEGÚJÍTÓ ÉS PIGMENTÁCIÓS PROBLÉMÁK KEZELÉSE FRAKCIONÁLT ERBIUM-THULIUM LÉZERREL
Frakcionált Erbium-Thulium lézeres kezelés - 1 alkalom: 105.000 Ft
Frakcionált Erbium-Thulium lézeres kezelés - 2 alkalmas bérlet: 180.000 Ft
Frakcionált Erbium-Thulium lézeres kezelés - 3 alkalmas bérlet: 260.000 Ft
Exosome anyag - Frakcionált Erbium-Thulium lézeres kezelés mellé (alkalmanként): 50.000 Ft
BŐRMEGÚJÍTÁS ÉS PIGMENTÁCIÓS PROBLÉMÁK KEZELÉSE HÁMLASZTÁSA
Középmély TCA hámlasztás, 15%-os SkinTech triklorecetsavval/ alkalom: 71.000 Ft
4 alkalom: 240.000 Ft
Retinolos, Yessner hámlasztás: 71.000 Ft
Fenol TCA hámlasztás ajak és környéke: 130.000 Ft
FELSZÍVÓDÓ SZÁLAS KONTÚRKEZELÉS
Kollagén stimuláló, bőrtömörítő szálazás régiónként: 174.000 Ft
Teljes arcemelés és kontúrkezelés Cog /Aptos szálakkal: 450.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 2 szál: 340.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 4 szál: 598.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 8 szál: 940.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 10 szál: 1.270.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 12 szál: 1.490.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 16 szál: 1.450.000 Ft
IZZADÁSGÁTLÓ KEZELÉSEK
ONIX lézeres izzadásgátlás első kezelés ára (hónalj terület): 420.000 Ft
ONIX lézeres izzadásgátlás második kezelés ára (hónalj terület): 150.000 Ft
(A kezelés előtt konzultáció szükséges, amelynek ára később beszámításra kerül az első kezelésbe.)
(Az első kezelés után 2 hónappal egy ingyenes kontrollra kerül sor. A 2. kezelés szükségessége egyénfüggő, csak abban az esetben van rá szükség, ha a kontrollvizsgálat ezt indokolttá teszi.)
Izzadásgátló kezelés botulinum toxinnal : 145.000 Ft
PLAZMA KEZELÉSEK
alsó szemhéj: 150.000 Ft
felső szemhéj: 150.000 Ft
szarkalábak, homlok-és ajak körüli ráncok: 150.000 Ft
ZSÍROLDÓ ÉS CELLULIT KEZELÉSEK
Alidya cellulit kezelés - enyhe cellulit esetén (1 ampulla): 54.000 Ft
Alidya cellulit kezelés - közepesen erős cellulit esetén (2 ampulla): 94.000 Ft
Alidya cellulit kezelés - súlyos cellulit esetén (3 ampulla): 138.000Ft
Aqualyx zsíroldó kezelések (1 ampulla ára): 82.000 Ft
Aqualyx zsíroldó kezelések (2 ampulla ára): 132.000 Ft
Aqualyx zsíroldó kezelések (3 ampulla ára): 204.000 Ft
Kabelline kezelés (0,5 ml): 35.000 Ft
BŐRMINŐSÉGJAVÍTÓ ÉS HAJHULLÁS CSÖKKENTŐ, HAJERŐSÍTŐ PRP KEZELÉS
1 terület 1 alkalom: 120.000 Ft
1 terület 3 alkalom: 240.000 Ft
2 terület 1 alkalom: 160.000 Ft
2 terület 3 alkalom : 330.000 Ft
3 terület 1 alkalom: 200.000 Ft
3 terület 3 alkalom: 399.000 Ft
KOMBINÁLT ESZTÉTIKAI KEZELÉSEK
Mikrotűs RF kezelés és PRP (Drakula) kezeléssel ( 1 alkalom): 240.000 Ft
Mikrotűs RF kezelés és PRP (Drakula) kezeléssel ( 3 alkalmas): 636.000 Ft
PRP + Exosome kezelés - 1 terület 1 alkalom: 145.000 Ft
PRP + Exosome kezelés - 1 terület 3 alkalom: 292.000 Ft
PRP + Exosome kezelés - 2 terület 1 alkalom: 217.500 Ft
PRP + Exosome kezelés - 2 terület 3 alkalom: 435.000 Ft
PRP + Exosome kezelés - 3 terület 1 alkalom: 340.000 Ft
PRP + Exosome kezelés - 3 terület 3 alkalom: 680.000 Ft
Frakcionált lézer teljes arc kezelés és PRP (Drakula) kezelés: 210.000 Ft
Frakcionált lézer teljes arc kezelés + exosome: 230.000 Ft
FTC bioszálak és PRP (Drakula) kezelés (1 régió): 228.000 Ft
FTC bioszálak és PRP (Drakula) kezelés (teljes arc): 430.000 Ft
Hylase oldás (1ampulla): 60.000 Ft
IPL ROSACEA (ÉRTÁGULAT) KEZELÉSEK - DR. TÓTH VERONIKA, DR. CSELLÁR ZSUZSANNA, DR. KÁDAS MARTINA
IPL rosacea kezelés - orr: 43.000 Ft
IPL rosacea kezelés - orr - 3 alkalmas bérlet: 107.000 Ft
IPL rosacea kezelés - áll: 43.000 Ft
IPL rosacea kezelés - áll - 3 alkalmas bérlet: 107.000 Ft
IPL rosacea kezelés - orca: 65.000 Ft
IPL rosacea kezelés - orca - 3 alkalmas bérlet: 165.000 Ft
IPL rosacea kezelés - homlok: 65.000 Ft
IPL rosacea kezelés - homlok - 3 alkalmas bérlet: 165.000 Ft
IPL rosacea kezelés - áll és orca: 98.000 Ft
IPL rosacea kezelés - áll és orca - 3 alkalmas bérlet: 253.000 Ft
IPL rosacea kezelés - orr, orca, áll: 121.000 Ft
IPL rosacea kezelés - orr, orca, áll - 3 alkalmas bérlet: 286.000 Ft
ROSACEA (ÉRTÁGULAT) KEZELÉS DIÓDA LÉZERREL - DR. TÓTH VERONIKA, DR. CSELLÁR ZSUZSANNA, DR. KÁDAS MARTINA
Dióda lézeres kezelés - orca: 65.000 Ft
Dióda lézeres kezelés - orr / áll: 55.000 Ft
Dióda lézeres kezelés - teljes arc: 85.000 Ft
HAJKEZELÉSEK
Mezoterápiás hajkezelés 1 alkalom: 38.000 Ft
Mezoterápiás hajkezelés 3 alkalom: 108.000 Ft
Mezoterápiás hajkezelés 6 alkalom: 190.000 Ft
Exosome hajkezelés 1 alkalom: 95.000 Ft
Exosome hajkezelés 3 alkalom: 192.000 Ft
Hialuronsavas és PDRN-es injekciós hajkezelés 1 alkalom: 80.000 Ft
Hialuronsavas és PDRN-es injekciós hajkezelés 3 alkalom: 210.000 Ft
PRP hajkezelés terápia 1 alkalom: 120.000 Ft
PRP hajkezelés terápia 3 alkalom: 240.000 Ft
Diódalézeres hajkezelés 1 alkalom (bérletet követő fenntartó kezelés) : 28.000 Ft
Diódalézeres hajkezelés 10 alkalom: 250.000 Ft
Hairna hajkezelés 1 alkalom: 55.000 Ft
Hairna hajkezelés 3 alkalom: 145.000 Ft
Receptírás (csak kezelésünk alatt álló páciensnek): 5.000 Ft